Új zenei évad – új zenei tervek

Új zenei évad – új zenei tervek
A sétára csalogató, napos, meleg délutánok még a nyár emlékét hordozzák, de az új színek özönében pompázó természet már napról napra az ősz szépségeit ontja elénk. Sokunknak kedves ez az évszak, hiszen a zenei intézmények is új színekben játszó zenei évaddal, új zenei meglepetésekkel várják vissza a nagyérdeműt.

Filharmonikusaink évadnyitó két hangversenyét – Brahms Német Requiemjét, és Bach A fúga művészete című művét – a húsz éve elhunyt Erich Bergel, az egykori zseniális karmester emlékének szentelik. Az intézmény jövőbeli projektjének egyik szempontja, hogy minden hangverseny műsorában hazai művek – régebbi alkotások és premierek – is szerepeljenek, továbbá olyan Enescu- művek ősbemutatóját tervezik, amelyek eddig „elfekvőben” voltak. E művek rekonstruálásáról, befejezéséről és bemutatásáról Gabriel Bebeşelea karmester gondoskodik, akinek eltökélt szándéka, hogy az eddig ismeretlen műveket a nagyközönség számára is ismertté tegye.

Filharmóniánkban október 12-én beköszönt az 52. Zenei Ősz. A nagymúltú kéthetes fesztivál az előző évekhez hasonlóan, sokszínű hangversenyekkel „kényezteti” majd közönségét, a záróeseményen pedig, igazi zenei csemegeként, a tavaly A Rajna kincsével elkezdett Wagner Nibelung-tetralógia második zenedrámáját, A walkürt hallgathatjuk, koncertformában.

Johannes Brahms (1833–1897) Ein Deutsches Requiem című vokál-szimfonikus alkotása annak idején Erich Bergel (1930– 1998) karmester repertoárjának is fontos darabja volt, amelyet hazai és külföldi pódiumokon is nagy sikerrel vezényelt. Török Béla, a zenekar egykori csellóművésze úgy emlékszik, hogy Erich Bergel a Német Requiemet 1979-ben, a filharmónia énekkarával Bayreuthban is megszólaltatta.

Filharmonikusaink szeptember 21-i évadnyitó hangversenyén Brahms gyászmiséjének páratlan érzékenységű művészi előadását Gabriel Bebeşelea célratörő vezényletével, a zene- és énekkar, valamint az énekes szólisták, Diana Ţugui szoprán és Geani Brad bariton között létrejött tökéletes összhang jellemezte. A Cornel Groza által betanított vegyeskar csúcsformában énekelt, érzelmi és dinamikai árnyalatokban gazdag produkciójukkal számtalan élménypillanattal ajándékozva meg a közönséget.

A kutatók máig találgatják a gyászmise keletkezésének indítékát: egyesek szerint a mű a jóbarát Robert Schumannt gyászolja, mások szerint Brahms édesanyjának halálakor komponálta a rekviemet. Abban viszont mindenki egyetért, hogy Brahms legfőbb művészi indítéka a német hagyományőrzés, a német barokk elődök, valamint a protestáns egyházi zene hagyományának megőrzése, ápolása, továbbvitele volt. Ki ne érezne rá a rekviem monumentalitásában, a tételzáró karfúgákban, a homofon és polifon énekkari letétek nagyszerűségében, a szó és zene viszonyában Schütz és Bach, a német barokk nagymestereinek hatására, valamint a tipikusan brahmsi dallam- és harmóniavilágban felbukkanó koráldallamokkal való rokonságra?

A Német Requiem szövegét Brahms maga válogatta össze a biblia különböző könyveiből. A héttételes mű első része a sírás és vigasz kontrasztjára épül. A mélyvonósok drámai bevezetését a kórus veszi át, kezdetben megilletődött, leheletnyi „sirató” pianissimóval, majd felerősödve hirdeti: „örömöt aratnak, akik könnyet ejtenek”. A második rész a mise egyik legszebb, legmeghatóbb érzelmi csúcspontja, amelyben a gyászos induló menetelő ritmusa himnikus dallammal társulva, az elmúlás gondolatát hordozza: „Mert minden test olyan, mint a fű, és az embernek minden dicsősége olyan, mint a fű virága. Megszárad a fű és virága elhull”. A drámai hangulatot az ujjongás váltja fel, „hisz az Úr megváltottjai megtérnek…és eltűnik fájdalom és sóhaj”, a bánatot az „örök öröm” űzi el. Hogy ki ad erőt az élet hiábavalóságának, értelmetlenségének elviseléséhez? A baritonszóló kérdésére, a hatalmas karfúga így válaszol: „Az igaz lelkek az Úr kezében vannak, és semmi kín nem gyötri őket.” A mise bölcsődalszerűen ringatózó, lírai negyedik tételét követően, az ötödik tételben a szopránszóló és a kórus a szomorúságról énekel, a zenekari aláfestésben viszont ott lappang a vigasz hangulata. Az utolsó előtti tételben az énekkar és a baritonszóló a feltámadás misztériumáról énekel. A monumentális karfúga a halál feletti diadalt, az örökélet hitének örömét hirdeti. A rekviem lírai szépségekben tündöklő fináléjának elhalkuló, befeleforduló hangulata a megnyugvásé, az örökéletben való hité, vigasz a halál és a velejáró gyász fájdalmára.

Johannes Brahms Német Requiemjét hangversenyteremben, templomban, sokszor, sokféleképpen hallhattuk, de ezen a szeptember 21-i estén – talán éppen az Erich Bergelre való emlékezésnek köszönhetően –, a művet a meghittség fájó-szép pillanatai avatták katartikus élménnyé.

(Borítókép: Pillanatfelvétel a koncertről: Diana Ţugui, Gabriel Bebeşelea, Cornel Groza, és Geani Brad. Fotó: Filharmónia/Facebook)