Új vezetőség, új szemlélet a Puck Bábszínházban

Új vezetőség, új szemlélet a Puck Bábszínházban
Lakónegyedi és vidéki fellépések, egyórás előadás a gyerekeknek a Kolozsvári Állami Magyar Színházban, miközben a szülők a nagytermi előadást tekintik meg, együttműködés a marosvásárhelyi színművészeti egyetem bábtagozatos hallgatóival, kedvezményes árú nagycsaládos jegycsomag, új bábtechnikák bevezetése – csak néhány a kolozsvári Puck Bábszínház magyar tagozata által felvállalt újításokból. A céljuk elsősorban a minőségi bábelőadások színrevitele, de számos közösségépítő programot is meg szeretnének honosítani.

Alig három hónapja lett új vezetője a kolozsvári Puck Bábszínház magyar tagozatának Paul Sarvadi személyében, aki máris számtalan újdonságot eszelt ki Kocsis Tünde irodalmi titkárral és Sipos Krisztina előadás-szervezővel együtt.

– A Kolozsvári Állami Magyar Színház március 16-i,  délutáni előadása alkalmával, a színház által megvalósított gyerekmegőrző program alatt mi egyórás előadással készülünk: a Micimackót fogjuk játszani a gyerekeknek, miközben a szülők a teremben a színház produkcióját tekintik meg. Március 21-én, a bábszínházi világnap alkalmával az Életfa Családsegítő Egyesülettel közösen szervezünk egy gyerekprogramot, amelyet kincskereséshez hasonlítanék – ismertette a legközelebbi eseményeket Paul Sarvadi.

A vezetőség célja az, hogy évente legalább egyszer jussanak el minden Kolozs megyei óvodába és iskolába. A Kolozsvári Polgármesteri Hivatallal megkötött egyezménynek köszönhetően havonta egy-egy előadást szándékoznak tartani  gyermekeknek a Monostor negyedi Dacia moziban, illetve a Györgyfalvi negyedi új sportlétesítményben. Ugyanakkor együttműködnek a Váróterem Projekt társulattal, és lehetőséget adnak a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem bábtagozatos hallgatóinak is, hogy vizsgaelőadásaikat itt is bemutathassák.  Folytatni akarják a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) oktatójával, Palocsay Kisó Katával való együttműködést, amelynek keretében  a tanítóképzős hallgatók által megvalósított bábjelenetek is bemutatásra kerülnek.

A középtávú tervek között szerepel egy nagycsaládosoknak való jegycsomag kialakítása, amelynek lényege, hogy a háromnál több gyerekes családok esetében a gyerekeket kísérő szülőknek vagy nagyszülőknek nem kell fizetniük a jegyért, de  szombati családi ebédet is terveznek, amikor partnerintézmények támogatásával kedvezményes árú ebédet fogyaszthatnak el.

A hosszú távú tervek között szerepel a különböző technikák alkalmazása (árnyjáték, marionett, vetítések, bábozás), de felvetődött a gondolata egy „robotos projektnek is”, amit majd a kolozsvári műegyetemmel közösen valósítanának meg. Ugyanakkor a hagyományos, kesztyűs bábos produkciók is érvényesülnek.

A magyar tagozat igyekszik minél több külföldi vendégművészt idevonzani. Ősszel a szlovákiai Gál Tamás, aki 2015-ben megkapta a szlovák „színházi Oscart”,  egy Arany János művet állít színpadra Kolozsvárt. A tavalyi három bemutatóhoz képest idén hatot terveznek. Április 2-án mutatják be a bukaresti Ţăndărică Színház igazgatója, Călin Mocanu által rendezett Pinokkiót, szeptember 20-án pedig a Magyar Bábjátékos Egyesület elnöke, a budapesti Szentirmai László fog itt rendezni.

A sok újdonság és kreatív tevékenység mellett a fiatal menedzsercsapat nem tagadja meg a múltat sem, idén decemberben például megemlékeznek arról, hogy a bábszínház legendás rendezője, Kovács Ildikó idén töltené kilencvenedik életévét.

(Borítókép: Jelenet a Micimackó című előadásból. Fotó: Puck Bábszínház)