Új sportlétesítmények a szamosújvári városgazdák idei tervei között

Merész elképzeléseik vannak a szamosújvári városatyáknak a 2020-as esztendőre. A tervezett beruházások között szerepelnek a sportlétesítmények is.

ERKEDI CSABA

Bár jelenleg minden ilyen vonatkozású rendezvényt felfüggesztettek, a helyi polgármesteri hivatal már a jobb időkre gondol. Első a sorban a tanácsüléseken sok vitát kiváltó fedett tanúszómedence, amelyet az elöljárók a sétatéri stadion II-es pályájára terveztek, s ami kiváltotta a labdarúgók és az edzők elégedetlenségét – miért kellene egy gyakran edzésre használt sportpályát megszüntetni, mikor a város határában bőven található szabad terület. Ebbe viszont nem volt benne a tanácsosok többsége, tehát az uszoda körül még mindig nem tiszta minden, de Ioan Neselean polgármester szerint idén felépítik.

Ugyancsak idén a városi sétatéren, a volt tekepálya tőszomszédságában multifunkcionális, tartánnal borított minipályát létesítenek. A valamikor országos sikereket is megélt tekepálya másik oldalán már készen áll a műfüves röplabda- és kosárlabdapálya, amelyet a koronavírus-járvány okozta szigorítások bevezetése előtt már használt is a város fiatalsága.

Évek óta a helyi tanácsosok napirendjén található az 1-es számú gimnázium (ahol eddig egy tanteremben tartották a tornaórákat) udvarára kiírt új tornaterem építése. Eddig mindig csak papíron szerepelt, 2020-ra újból kitűzték a megvalósítását. Érdekesség, hogy városi szinten éppen abban a tanintézetben érik el a legnagyobb sikereket a sport terén, úgy, hogy minden a szabadban, azaz az iskola tágas udvarán zajlik.

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Tél teljében a szamosújvári városatyák úszómedencéről álmodoznak, sőt cselekszenek is ennek érdekében. Köztudott dolog, ilyenkor, év elején a polgármesteri hivatalok az elkövetkező időszak beruházásait fontolgatják. A költségvetés függvényében mindenütt elkészítik az új esztendő terveit, függetlenül milyen területről van szó.
Sport
Ebben az időszakban nincs lehetőségük mozgásra, sportolásra az Ördöngösfüzes községhez tartozó négy falu fiataljainak, de ami a jövőt illeti, néhány kellemes meglepetést tart számukra a helyi polgármesteri hivatal. Amint azt Láposi Csaba alpolgármestertől megtudtuk, az idei beruházások között található három műfüves kispálya építése.
Sport