Új otthonra lel a tizenkét Mátyás-asztal

Lezárult az Ülj le egy asztalhoz Mátyás királlyal! projekt, amely keretében köztéri bútorokat helyeztek ki Kolozsvár több parkjában. A programot az RMDSZ Kolozs megyei szervezete, közösen a KOOHO-val és a Diversty Advertisinggal indította útjára 2018. február 23-án. Az alkotásokon egy-egy Mátyás-legendát olvashattak az érdeklődők magyar, román, angol és német nyelven.

„Mindamellett, hogy egyedi módon sikerült Mátyás király kultuszát erősítenünk Kolozsváron, kiemelném, hogy a program újszerűsége több partnert is bevonzott. Köszönet illeti azokat a vállalkozókat, akik örökbe fogadtak egy-egy alkotást és támogatták a kezdeményezésünket. Bízom benne, hogy az új helyszíneken örömmel fogadják majd Mátyás király asztalait” – fogalmazott Antal Géza, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének ügyvezető elnöke.

Az egészéves szabadtéri kiállítást követően a műalkotásokat új, védett helyszínre költöztetik. A szervezők Bálványosváraljára, Körösfőre, Nyárszóra, Sárvásárra, Mákófalvára, Magyargorbóra, Bánffyhunyadra, Tordatúrra is adományoztak egy-egy alkotást, a helyi iskola vagy óvoda részére. Két asztal a válaszúti Kallós Zoltán Alapítványhoz kerül, illetve egy-egy installációt kap a kolozsvári Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolája és Kolozsvári Unitárius Óvoda és Bölcsőde is.

(Borítókép: Óvoda- és iskolaudvarok dísze lesznek a királyi asztalok)