Új helyszínre költözött az Idea Könyvtér

Új helyszínre költözött az Idea Könyvtér
Új helyszínen várja a látogatókat és vásárlókat az Idea Könyvtér. A Kossuth/1989. december 21. utca 14 szám alá költöző könyvesbolt ünnepélyes megnyitóját ma délután tartották.

Az eseményen Nagy Péter, a Könyvtér igazgatója köszöntötte a vendégeket, majd Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök osztotta meg gondolatait. „Legyen ez a tér egy olyan áldott hely, ahol a lélek és a test, a szellem és az idea egymásra találva meg tudja teremteni azt a harmóniát, amelyre szüksége van az embernek, hogy a mában egyenes testtartással, hittel és emberszeretettel éljen”, mondta az egyházvezető.

„Azt kívánom, hogy élő, eleven kulturális tér legyen, nyitott mindannyiunk számára, és mindannyiunk épülésére, szellemiekben és erkölcsiekben egymást gazdagító lehetőség”, hangsúlyozta köszöntőjében Mile Lajos kolozsvári főkonzul. A megnyitón Lászlóffy Aladár versét Laczkó Vass Róbert színművész mondta el.