Új főszerkesztője lesz a Napsugár és Szivárvány gyermeklapoknak

Új főszerkesztője lesz a Napsugár és Szivárvány gyermeklapoknak
A sokunk gyerekkorát színesítő Napsugár és Szivárvány gyermeklapok főszerkesztését a nyugdíjba vonuló Zsigmond Emesétől László Noémi költő veszi át, a képszerkesztői munkát pedig ezentúl Müller Kati helyett Bak Sára végzi. A hírt Facebook-oldalán közölte a leköszönő főszerkesztő, Zsigmond Emese.

„A közösség az első és legfőbb személy, s lelkében változatlan, csupán az atyák és a fiak cserélik egymást. Az ezeréves népi életformáról írt Tamási Áron-sorokat többször idéztük már a 64 éve folyton alakuló, újuló, de lelkében változatlan Napsugárral kapcsolatban. Most az atyák és a fiak cseréjének újabb pillanatához érkezett szerkesztőségünk” – olvasható a bejegyzésben.

A közlemény kitér arra is, hogy az új szerkesztőket nem kell bemutatni a gyermeklapok kedvelőinek, hiszen mindketten régi Napsugarasok, éppen ezért bíznak abban, hogy a Napsugár most kezdődő, új korszakára is érvényes lesz a gondolat: „ami a legértékesebb benne, az változatlan marad.” A lapok munkatársai pedig továbbra is számítanak a Napsugár-Szivárvány család közel harmincezer gyermekolvasójának és kétszer annyi felnőtt barátjának változatlan szövetségére, hiszen, ahogy írják, ez egy olyan kapcsolat, amelyben kölcsönösen számíthatnak egymásra a felek.

A gyermeklapok közössége az új tanévre pedig azt kívánja tanárnak és tanulónak, hogy „igazi és igaz legyen a tankönyv és a gyermeklap, a kérdés és a válasz, a gyermek csodákra nyitott szeme és a nevelő hangja-mosolya.”