Új energiacímkék az EU-ban: az A+ már csak D-nek felel meg

Az unió lakosai évente több ezer milliárd eurót spórolhatnak meg

Új energiacímkék az EU-ban:  az A+ már csak D-nek felel meg
A háztartási nagygépek – mosógép, hűtőszekrény stb. – kiválasztásakor a vásárlók zöme az ár mellett az energiahatékonyságot tekinti az egyik fő szempontnak, vagyis az ún. energiacímkét is megnézi még akkor is, ha a kilowattóráról amúgy nem feltétlenül tudja, hogy eszik-e vagy isszák. Az EU által a gyártókra „kényszerített” jelölési mód ugyanis nem igényel efféle ismereteket, hiszen mindenki számára egyértelmű: egy-egy elektronikai cikk annál kevesebbet fogyaszt, annál gazdaságosabb, minél előbb van az ábécében az energiacímkén szereplő betű, illetve minél több pluszjel van az A betű mellett. Tegnaptól viszont új energiafogyasztási címkéket kell használni Európa-szerte, s bár a korábbinál szigorúbb kritériumok alapján készült skála továbbra is igen egyértelmű a vásárlók szempontjából, a romániai fogyasztóknak még néhány hétig résen kell lenniük, ha nem akarnak nagyot csalódni.

Március 1-jétől minden üzletnek és online kiskereskedőnek alkalmaznia kell az uniós energiacímke új változatát, amely kezdetben négy termékkategóriára vonatkozik: a hűtőszekrényekre és fagyasztókra, a mosogatógépekre, a mosógépekre és a televíziókészülékekre – közölte az Európai Bizottság hétfőn.

A legfontosabb változás a visszatérés az A-tól a G-ig terjedő skálához, mivel egyre több termék éri el a jelenlegi skála szerinti A+, A++ vagy A+++ minősítést.

Az A–G skála szigorúbb, és úgy van kialakítva, hogy nagyon kevés termék képes azonnal, már most megszerezni a legjobb, A minősítést – azaz teret hagytak a hatékonyabb termékek jövőbeli beépítésének. A dizájn szempontjából is megújult címkéken több új elem is szerepelni fog, többek között egy uniós szintű adatbázisra mutató QR-kód, amely lehetővé teszi a fogyasztók számára, hogy további információkat (például pontos méret, a mosási idő, az egy-egy mosáshoz elhasznált vízmennyiség stb.) szerezzenek a termékről, s azokat összehasonlítsák más termékek jellemzőivel. Az új címke adott eset­ben zajszint­osztályokat is tartalmaz, ugya­nakkor, míg eddig minden háztar­tási gé­pen az éves fo­gyasz­tási érték szerepelt a címkén, ezentúl a mosógépek, szárítók és mosogatógépek esetében a 100 ciklusra vonatkozó értéket tüntetik fel, a tévék esetében pedig az 1000 órára vetített fogyasztást. Az viszont továbbra sem változik, hogy az A osztályú (sötétzöld színnel címkézett) készülékek fogyasztják a legkevesebb energiát, tehát ezek a termékek a legenergiatakarékosabbak, míg a G osztályú (piros színnel címkézett) készülékek fogyasztják a legtöbbet.
A tegnap érvénybe lépett szabályozás azt is kimondja, hogy az EU piacán forgalomba kerülő valamennyi készüléket regisztrálni kell az új, uniós szintű adatbázisban, az energiacímke-köteles termékek európai adatbázisában (EPREL). Ez a jövőben még inkább megkönnyíti a hasonló termékek összehasonlítását – közölték.

Március 1-jétől ugyanakkor a környezettudatos tervezésre vonatkozóan több szabály is hatályba lépett, különösen a javíthatóságot érintők: a gyártók vagy importőrök mostantól kötelesek a szakszervizek rendelkezésére bocsátani egy sor alapvető alkatrészt a modell utolsó darabjának az uniós piacon való forgalomba hozatalát követően legalább 7-10 évig. Sőt, a szabályozás azokra is gondolt, akik szeretnek barkácsolni, és saját maguk javítanák ki a kisebb meghibásodásokat: számukra is biztosítaniuk kell utólag olyan könnyen szerelhető alkatrészeket, mint ajtók, zsanérok, tömítések, és ezeket legtöbb 15 munkanapon belül ki is kell szállíttatniuk.

Szeptember 1-jétől új címkék vonatkoznak majd a villanykörtékre és a rögzített fényforrással rendelkező lámpákra is, és az elkövetkező években további termékek következnek, légkondicionálók, fűtőtestek, főzőlapok stb.

Lépéshátrányban, mint mindig

Sokak számára egyértelmű: hiába veszünk olcsón háztartási gépet, ha aztán a fogyasztása miatt hatalmas villanyszámla jön ki – inkább legyen drágább a (mondjuk) mosógép, de legyen energiatakarékos, mert akkor hosszú távon megtérül a drágább vételár.
 
A piacon jelenleg megvásárolható legenergiahatékonyabb termékeket jellemzően B, C vagy D címkével látják el tegnaptól, míg eddig a legjobbak az A jelzésűek voltak, főleg, ha néhány pluszjel is társul hozzájuk. A mostani új, szigorúbb skála értelmében az eddigi A+++ energiahatékonyságú termékek már csupán a C vagy D kategóriába esnek, ami akár megtévesztő lehet azok számára, akik még nem hallottak az új uniós energiacímkékről, amelyek használata tegnaptól kötelező.

Ám más „csapdába” is beleeshet az ártatlan fogyasztó: jó hazai szokás szerint a gyártók és forgalmazók csak az utolsó percben ébredtek fel, így tegnap sok hazai online áruházban (is) a termékleírások még mindig a régi skála szerint jelölték az árucikkeket. Az átmenet minden bizonnyal megtörténik a következő napokban-hetekben, ám ez idő alatt nem mindegy, hogy ha valaki például egy C energiahatékonyságú gépet néz ki magának, az a bizonyos C az új vagy a régi skála alapján jelöli a termék energiafogyasztását…

A mostani változás oka, hogy az utóbbi évek technológiai fejlődésének köszönhetően a jelenlegi termékek mintegy 90%-a már az A vagy annál magasabb energiaosztályba tartozik, így a tudatos választással pénzt megtakarítani szándékozó fogyasztónak egyre nehezebb különbséget tenni közöttük.
Jobb helyeken egyébként az elmúlt hónapokban már – ismerkedési céllal – párhuzamosan használták a régi és az új jelölést, azaz mindkét címke rajta volt az érintett háztartási gépeken. Tegnaptól viszont a korábbi címkék használata tilos.
 
Internetes értékesítés esetén egyébként a termék vételárának közelében és azzal azonos betűméretben kell feltüntetni a termék energiaosztályát, egy nyíl emblémával, amely linkként az energiacímkére mutat (ezekben a grafikai elemekben egyébként az EB is segít, hiszen ingyenesen letölthető címkekészítő alkalmazást, InDesign-sablonokat stb. biztosít a forgalmazóknak a honlapján).

Az új címkére már áttért forgalmazók ugyanakkor arra hívják fel a figyelmet, hogy attól, hogy az illető árucikk az A+++ energiaosztályból március 1-jétől a C-be vagy a D-be került át, még nem lett rosszabb vagy kevésbé energiahatékony: csak a szabályozás szigorodott.

Huszonöt éves sikertörténet

Az első energiacímke-irányelvet még 1992-ben fogadták el az unióban, és 1994-ben vezették be a címkézést, akkor még csupán hűtőszekrényekre, majd idővel más elektronikai cikkekre is kiterjesztették. Az irányelvet 2010-ben módosították, ezt követően megújultak a bizonyos termékkategóriákra vonatkozó címkék. A mostani változás oka, hogy az utóbbi évek technológiai fejlődésének köszönhetően a jelenlegi termékek mintegy 90%-a már az A vagy annál magasabb energiaosztályba tartozik, így a tudatos választással pénzt megtakarítani szándékozó fogyasztónak egyre nehezebb különbséget tenni közöttük. Az új skála ebben kíván tehát segítséget nyújtani, másfelől az EU nem titkolt szándéka az is, hogy ezzel további fejlesztésekre, még energiatakarékosabb gépek előállítására ösztönözze a gyártókat.

Kadri Simson, az EU energetikaügyi biztosa az új címkézés bevezetése kapcsán kifejtette: az energiacímke már a kezdetektől nagy siker volt, mert a címkének köszönhetően egy átlagos európai család évente több száz eurót tudott megspórolni, a vállalatokat pedig arra késztette, hogy fektessenek be kutatásba és fejlesztésbe. Ezzel az üvegházhatású gázok kibocsátása is csökkent.

A széles körben a kilencvenes évek közepén bevezetett energiacímke amúgy valóban sikertörténet; az Eurobarométer felmérése szerint az EU tagállamaiban élők 93%-a felismeri a címkét, és a megkérdezettek 79%-a válaszolta azt, hogy a címke befolyásolta őket az elektronikai cikkek vásárlásakor. Becslések szerint a mostani, új címkézésnek köszönhetően az unió lakosai évente összességében több ezer milliárd eurót fognak megspórolni, egyben akaratlanul is hozzájárulva a környezetvédelemhez.