Új demokrácia?

Új demokrácia?
Németországban a szó szoros érelmében beütött a krach. A Jamaica-egyeztetések kudarcba fulladtak. A német szabaddemokraták egyszerűen otthagyták a tárgyalóaszalt. Történt mindez annak ellenére, hogy mindenki számára világos volt: a mai helyzetben Németországnak, implicite Európának stabil kormányzatra van szüksége. S ennek természetesen mind a négy – tárgyalóasztalhoz ült – párt tudatában van. Az ok – ez is mindenki számára világos – nem a szemben álló nézetek kibeszélésének és az egyeztetési szándéknak a hiányában van. Az egyeztetések ugyanis hosszú hetek óta tartanak.

A zöldek Schleswig-Hollstein-i környezetvédelmi miniszterének véleménye szerint a tárgyalásokat „Minvégig egyfajta pszichoterror jellemezte. Úgy vélem, valamiféle terápiára lenne szükségünk.”

A Spektrum című tudományos napilap – mintegy az állítás tisztázása végett – egy társadalomlélektanban járatos pszichológushoz, Carsten Könnekerhez fordult.  A pszichológus a kudarcért egyfajta déjà vu-hatást kárhoztat. A szemben álló felek korábbi tapasztalataikat vetítették vissza a jelenlegi helyzetre. Az ok: a másik fél értékei iránti érzéketlenség és a kölcsönös bizalom hiánya.

A pszichológus ezt nem fejti ki, de közismert, hogy Angela Merkel, akit hosszú időn át én magam is egyfajta – az ellentétes vélemények közt közvetítő – tárgyilagos és megfontolt politikusnak tekintettem, voltaképpen mindvégig úgy alapozta meg – szinte már abszolút – hatalmát, hogy koalíciós partnerei pozícióját a szó szoros értelmében aláásta. Az előző ciklusban a liberálisokkal kormányzott együtt. Az eredmény az volt, hogy a liberálisok a múlt választási ciklusban be sem kerültek a parlamentbe. S a mostani nagykoalícióban a Merkellel együtt-kormányzó szocialisták – a kormányzás nyomán – történetük legsúlyosabb vereségét voltak kénytelenek elszenvedni.

Angela Merkel a sajtót nem csupán a maga oldalára állította, de számos forrásból tudjuk, hogy önnön céljainak rendelte alá. Németországban sok minden volt, de sajtószabadság kevés. Hosszú éveken át csak olyan írások jelenhettek meg, melyek a kancellárasszony értékrendjét és politikai akaratát közvetítették.

Az eredmény a kormányalakítási kudarcok nyomán egyértelmű. A Christian Lindner által vezetett Szabaddemokraták (akik nem sokban hasonlítanak a magyar szabaddemokratákhoz) a Merkel és a zöldek által képviselt értékrendet nem csak elutasította, de nem is hitt abban, hogy partnereiben megbízhatna. „Bebebizonyosodott – szögezte le a párt szóvivője –, hogy vitapartnereinkkel az ország modernizálására vonatkozóan semmiféle közös elképzelésünk nincs, és alig van olyan ügy, melyre alapozva valamiféle bizalmi bázist kiépíthetnénk.” S maga Lindner is leszögezte: „Jobb nem kormányozni, mint hamisan kormányozni:”

S nagyvonalakban ugyanígy vélekedik a Szociáldemokrata Párt alelnöke is. „A végkimenetel a szociáldemokraták álláspontján semmit nem változtatott. Választóink nem hatalmaznak fel egy újabb nagykoalícióra.”

A lehetőségek vészesen beszűkültek: vagy kisebbségi kormányzás vagy előrehozott választások.

Csakhogy Angala Merkel az ARD-tévéállomásnak adott, s az Erste (azaz 1-es) tévéadó által is sugárzott interjújában kifejtette, mély felelősséget érez az ország és Európa stabilitásáért, s ezért egy újabb választási kampányban továbbra is önmagát tartja a CDU-CSU megfelelő kancellárjelöltjének. Tiszta beszéd. Mondja ezt annak ellenére, hogy az egyre szabadabban lélegző német sajtó szerint a társadalom őrá is mind bizalmatlanabbul tekint. (Azt viszont nehéz eldönteni, hogy ő ragaszkodik-e a hatalomhoz, vagy az Unió vezető garnitúrája ragaszkodik továbbra is hozzá…)

A kialakult helyzet azonban az eddig mintaadónak tekintett német demokrácia vonatkozásában ébreszt mind súlyosabb kételyeket. (Hogy az európairól ne is beszéljünk.)

A demokrácia ugyanis, hogy a fentebb említett társadalompszichológus megállapításaiból induljak ki, a másik fél értékei iránti respektus és a kölcsönös bizalom hiányában működésképtelen. Ilyen körülmények közt – bármit is hozzanak az új választások – csak és csakis olyan kormányzat jöhet létre, mely akár a legszűkösebb többség birtokában is a „legyőzött fél” értékrendjének elutasításán és a nyilvánosságból való ilyen vagy olyan kirekesztésén, azaz a választóközönség tág rétegeinek a politikai közösségből való „legális” kirekesztésén alapulhat.

Ez a demokrácia – mi itt Kelet-közép Európában 89 óta nagyjából efféle „demokráciákban” élünk – nem egyéb, mint valamiféle bársonyos terror. Senkit nem juttatunk rácsok mögé, pusztán lehetetlenné tesszük. Mondjon, amit éppen akar, tüntessen, tiltakozzon, úgy is az lesz, amit mi akarunk.

Egészen addig, amíg a társadalom végképp megelégeli ezt a szabadságot, és masszívan a hatalom ellen fordul. Így jönnek létre azok a kétharmados hatalommal bíró még demokratikusabb parlamentek, melyek aztán a fent említett terrort tökélyre vihetik. Tetszésük szerint írhatják át az alkotmányt, alakíthatják az alkotmánybíróságokat, azaz Angela Merkel álmát immár manipulációk nélkül teljesen legálisan megvalósíthatják.

Jöhet a leplezetlenül legális, mert minden korábbinál demokratikusabb terror.

Az új Európa. Déjà vu.