Új bölcsődeszabályzatot fogadnak el a városi tanácsosok

Nem ígérnek több helyet, csak új kritériumokat

Új bölcsődeszabályzatot  fogadnak el a városi tanácsosok
A Kolozsvári Tanács mai tanácsülésén új bölcsődeszabályzatot fogadhat el, amelynek leglényegesebb eleme a helyek odaítélési kritériumainak megváltoztatása. Eddig ugyanis előnyben részesült az ideiglenes tartózkodási engedéllyel rendelkező szülő, akinek mondjuk két bölcsődéskorú gyermeke volt, és Kolozsváron dolgozott. Az egygyermekes kolozsvári szülők pedig hátrányban voltak a példaként említett esetekhez képest. Pontos kritériumrendszer szabályozza, hogy mi történik akkor, ha több, azonos pontszámot elért gyermek van a legutolsó helyen. Ebben az esetben is döntő kritérium az, hogy a szülők mióta rendelkeznek kolozsvári lakhellyel. A szabályzat pontosítja az egyszülős és kétszülős családok helyzetét is, kitér a rokkant szülők gyermekét megillető pontszámra. Az aprólékosan kidolgozott bölcsődei szabályzat minden bizonnyal 2019-től lép érvénybe, hiszen a 2018/2019-es tanévre a helyek már beteltek.

A kolozsvári bölcsődékbe való beíratás már régóta rémálom a szülőknek, mivel nagyon kevés a hely. A Kolozsvári Polgármesteri Hivatal által fenntartott 15 bölcsődébe összesen 570 helyet hirdettek meg a 2018/2019-es tanévre, míg a szülők 1475 gyereket írattak volna be. A városi tanács augusztus eleji ülésére több anyuka hozta el bölcsődéskorú gyermekét a polgármesteri hivatalba, és ismertették a helyzetet, amely szerintük mára már tarthatatlan. Emil Boc polgármester akkor megígérte a helyzet rendezését. Ennek értelmében először elkészítettek egy új tervezetet, majd arról augusztus végén közvitát szerveztek.  Az új szabályzat szerint a bölcsődei helyek odaítélésekor figyelembe veszik azt, hogy az igénylő szülő mióta rendelkezik állandó kolozsvári lakhellyel. 

Az új szabályzat szerint a bölcsődéskorú gyermeket júniustól szeptemberig lehet beíratni a következő tanévre.  Ugyanakkor a szociálisan hátrányos helyzetű családok gyermekeinek beíratása a Mehedinþi utca 15. szám alatti Bölcsődeközpontban zajlik, a naptári év folyamán, ám az ilyen esetek csakis a bölcsődei helyek 5%-át tehetik ki, és külön erre a célra összeállított bizottság bírálja el a kéréseket. 

A bölcsődébe való beiratkozás időtartama legalább 15 munkanap, ezt követi a számítógépes elosztás. Az eredményeket a www.creseclujnapoca.ro honlapon és a bölcsődék székhelyén függesztik ki. A fellebbezéseket az eredmények kifüggesztését követő 48 órán belül kell benyújtani a Mehedinþi utca 15. szám alatti létesítménybe, vagy online a centrulbugetarcrese@primariaclujnapoca.ro e-mail-címre. 

Nagyon fontos, hogy a szülőknek vissza kell igazolniuk a gyermekeiknek odaítélt helyet az eredmény kifüggesztését követő 5 munkanapon belül személyesen vagy online a centrulbugetarcrese@primaria­clujnapoca.ro címre elküldött elektronikus levél által. Amennyiben a szülő nem igazolja vissza gyermeke bölcsődei helyét, akkor elveszti azt. 

Ha a tanév során valamelyik bölcsődében megüresedik hely, akkor a listán következő gyermek foglalja el azt, a megszerzett pontszám függvényében. 

Amennyiben a gyerek együtt él mindkét szülőjével, minden állandó kolozsvári lakhelyű szülőért vagy törvényes képviselőért 5 pont jár. A kolozsvári ideiglenes tartózkodási engedéllyel rendelkező szülő esetében viszont csak két pont. Az egyszülős családok esetében a gyermekét egyedül nevelő szülő 10 pontot kap. A gyermekét egyedül nevelő szülő, aki csak ideiglenes tartózkodási engedéllyel rendelkezik, 4 pontot kap. Amennyiben a gyermek mindkét szülője dolgozik, 10 ponttal értékelik. A szülőnek a munkahelyre való visszatérése időpontjától függően 1-5 pontot adnak. Amennyiben a gyermek szülei még tanulnak (iskolások, egyetemi alap- vagy mesteri képzésben, doktori képzésben részesülnek), 5 pontot kapnak. Ha a fentebbi kritériumok közül több érvényes egy szülőre, akkor a maximális pontszámmal rendelkező kritériumot veszik figyelembe.  A gyermekét egyedül nevelő szülő 10 pontot kap, ha dolgozik. A rokkant szülő 10 pontot, míg a rokkantként is dolgozó szülő 20 pontot kap.  

Külön pontozzák a család gyermekeinek számát. Minden 3 év alatti gyermekért két pont jár, de a gyerekek születési bizonyítványának másolatát is csatolni kell. Az ikergyermekek esetében további öt pontot kaphatnak. 
Amennyiben az utolsó helyen több gyermek azonos pontszámot ért el, akkor döntő fontosságú az, hogy a szülő mióta rendelkezik állandó lakhellyel Kolozsváron.  Amennyiben a szülő több mint 10 éve lakik Kolozsváron, a gyermek 5 pontot kap. Azok a szülők, akik kevesebb mint két éve rendelkeznek állandó kolozsvári lakhellyel, nem kapnak egyetlen pontot sem. Hasonlóképpen fontos szempont, hogy a szülő mikor ment vissza dolgozni. 
Emil Boc egy rádióadásban további 80 új helyet ígért, amelyeket szeptemberben ítélnek oda már az új szabályzat alapján. Ugyanakkor bízik abban, hogy hamarosan befejezik a két új bölcsőde építését, ez pedig további 80 helyet jelent a kolozsvári bölcsődéskorú gyermekeknek.