Üdülési jegyek nélkül elássák a turizmust

Üdülési jegyek nélkül elássák a turizmust
Elégedetlenek a turisztikai ügynökségek is a kormány azon szándéka miatt, hogy idén ne bocsássanak ki üdülési jegyeket a közalkalmazottaknak.

Az intézkedés indoklásában többek között az áll, hogy a járványügyi korlátozó intézkedések következtében a jegyek egy részét amúgy sem tudták elhasználni, ezért idén nem adnak ki újakat.  A turizmusban dolgozók szerint a 2019-ben és 2020-ban kibocsátott jegyek többségét elhasználták már, amennyiben idén egyáltalán nem lesz hasonló utazási kedvezmény, azzal a hazai turizmust még inkább elássák.

Az ügynökségek adatai alapján, a 2019-ben és tavaly az első tíz hónapban kiadott üdülési jegyek értéke 2,77 milliárd lej. Az említett időszakban elszámolt jegyek értéke pedig (azt követően, hogy az arra jogosultak felhasználták ezeket az üdülési kedvezményeket, és a turisztikai ügynökségek azok értékét elszámolhatták a kibocsátó intézmények felé) pedig 2,15 milliárd lej, ami tehát azt jelenti, hogy a jegyek 77,5%-át felhasználták. Annak ellenére, hogy előfordultak korábbi, 2018-ban kiadott jegyek is, az adatok mégis azt mutatják, hogy az emberek éltek a lehetőséggel, alaptalan a kormány indoklása, miszerint bőven vannak elhasználatlan értékjegyek és ezért nem adnak ki újakat – állítják az ügynökségek.

Decemberben a kormány még arról biztosította az érintetteket, hogy fenntartja ezt a kedvezményt, mivel egyúttal segíti is a hazai turizmust. Ennek alapján a cégek már kezdtek tervezni is idénre, hiszen számukra minden lej számít – állítják. Az egyik legnagyobb vesztese a megszorításnak a Duna Delta lenne, mivel tavaly az oda érkező turistáknak több mint fele üdülési jeggyel fizetett. A turisztikai cégek ugyanakkor azt is hangsúlyozzák, hogy az intézkedéssel elsősorban a lakosságot (pontosabban a közalkalmazottakat) rövidítették meg, hiszen ők a fő kedvezményezettjei az üdülési jegyeknek. Arra is felhívják ismételten a figyelmet, hogy a korlátozó intézkedések legfőbb vesztese a turizmus volt.