U-BT: Korai búcsú Európától

U-BT: Korai búcsú Európától
Nagy csatában egypontos győzelmet aratott szerda este a Kolozsvári U-BT férfi kosárlabdacsapata az izraeli Ironi Ness Ziona felett, a FIBA Európa Kupa második – utolsó – selejtezőfordulójában, ám ezzel nem tudta ledolgozni idegenbeli 13 pontos vereségét, így nem folytathatja szereplését a főtáblán, ami a gárda idei célkitűzései között szerepelt.

Jól indult a mérkőzés a házigazdáknak, hiszen Marinov passzából Washburn szerezte meg a mérkőzés első kétpontosát, de az utolsó perc végén Dunne egyenlített is, előrevetítve ezzel a mindvégig szoros küzdelmet. A következő percekben ádáz, de meglehetősen meddő csata folyt a pályán, a negyed derekán még csak 6:6 volt az állás. Aztán Dykes triplájára válaszolt azonnal hasonlóval Gutt, majd zsinórban újabb izraeli hárompontosok következtek, így a vendégek kicsit megléptek, 4-5 ponttal is vezettek (16:21), ám Marinov utolsó másodpercbeli zsákolásával végül csak 1 pontra nyerték meg az első felvonást.

A második 10 perc lemásolta az első negyed forgatókönyvét: a vendégek ötpontos előnyre tettek szert (26:31), amit a végére ledolgozott a Mihai Silvăşan vezette legénység.

Térfélcsere után másfél perces kosárcsend következett, aztán Dykes kétpontosával a házigazdák visszavették a vezetést. A mérkőzés ezen szakaszában mindkét védelem maximális formáját hozta, a támadások csak nagyon ritkán értek véget pontszerzéssel. A negyed második felében viszont Washburn és Dykes 48:48-ról 52:48-ra tolta az eredményjelzőt, de Cook triplája azonnal felébresztette álmodozásából a kolozsvári nézőket.

Az utolsó felvonásnak törékeny kétpontos előnyből vágott neki az U-BT, de 8 másodperc múlva már jött is a „menetrendszerű” tripla Gutt részéről… Nem sokkal később 65:67-ről, zsinórban dobott 8 ponttal 73:67-re módosult az állás, és először a mérkőzés folyamán úgy tűnt, talán sikerülhet megfordítani a párharc végkimenetelét. A vendégek edzője azonban rögtön időt kért és rendezte sorait: Dykes ugyan még beszórt két büntetőt (75:67), de azt követően a hazai támadások rendre elakadtak, miközben az izraeli csapat lassan, de biztosan zárkózott fel. Az utolsó négy percbe lépve már csak két pont volt a kolozsváriak előnye (75:73), két perc múlva egy (79:78), és ezzel nagyjából le is volt játszva a párharc… Maradt hát a presztízsgyőzelem kérdése, és a remény, hogy a három szerencsés vesztes egyikeként talán mégis elcsípheti az U-BT az Európa Kupa főtáblát. A hajszálon függő sikert végül Raszics triplája biztosította be, három másodperccel a végső sípszó előtt, ám a szerencsés továbbjutáshoz az kellett volna, hogy összesítésben kevesebb mint nyolc ponttal kapjon ki az U-BT…

Végeredmény: • Kolozsvári U-BT–Ironi Ness Ziona (izraeli) 89:88 (24:25, 18:18, 21:18, 26:27) – továbbjutott az Ironi Ness Ziona 179: 167-es összesítéssel.

A kolozsvári pontszerzők: Kyndall Dykes 20, Jason Washburn 18, Vlad Moldoveanu 15, Sztanimir Marinov 11, Alekszandar Raszics 9, Tony Easley 6, Kuti Nándor-Levente és Peda Sztamenkovics 5–5; játszott még: Andrei Calnicenco; a keret tagja még: Vida Dávid, Török Roland és Andrei-Sergiu Mureşan. A vendégek legjobbja a 19 pontig jutó (ebből 5 tripla) Daequan Cook volt; érdemes megemlíteni, hogy a vendégek 56%-os sikerrel dobták a triplákat (14-et szórtak be…), míg a kolozsváriak kísérletei csak 33%-ban ültek. Ennek ellenére a csapat ezúttal igen jó benyomást keltett.

Az U-BT számára következik a bajnoki kiszállás Temesvárra, ahol szombaton a Nemzeti Liga A-csoportjának 2. fordulójában a helyi MSC lesz az ellenfele 19 órai kezdettel.   *

Az Ukrajnában elszenvedett 16 pontos vereség után az Alba Fehérvár hazai pályán 23 ponttal, 90:67-re legyőzte a BC Dnyipro csapatát a férfi kosárlabda Európa Kupa-selejtező második fordulójának visszavágóján, ezzel a sorozat 32-es főtáblájára jutott, ahol a magyar bajnok Szolnoki Olaj és a Falco KC Szombathely is szerepel majd – utóbbiak éppen egy csoportba kerültek. Román részről a bajnok Nagyváradi ESK, valamint a Bukaresti Steaua főtáblás.

Borítókép: Támadásban Sztanimir Marinov (labdával) – FOTÓ: FIBA