U-BT: a végső siker küszöbén

U-BT: a végső siker küszöbén
Vasárnap este a kolozsvári Horia Demian Sportcsarnokban ismét telt ház előtt játszott a férfi kosárlabda Nemzeti Liga két döntőse, a házigazda U-BT és a Bukaresti Steaua Eximbank MSC. Újabb szoros küzdelem után a kolozsvári siker ismét csak a hajrában a jobb összpontosításnak köszönhető.

A találkozó első része a szigorú bíráskodásról, faultokról és szabaddobások soráról szólt. Az első negyedben 17 szabálytalanság történt, a játékrész végét minimális vendégvezetés zárta. A második negyedben folytatódott a harc, a felénél már 30 szabálytalanságnál jártak a felek. Ekkor észbe kaptak a bírók is (mindkét csapat játékosai sorban kipontozódhattak volna), s ekkor már látványossá is vált az összecsapás. Maxim Pusztozvonov beállása jót tett az U-BT-nek, az ukrán távolról is, a büntetővonalról is betalált, így az előny a kolozsváriakhoz került. Az utolsó másfél percben a fővárosiak Dudzinski és Falker kosaraiaval hárompontosra csökkentették a hátrányt (37:34).

Nagyszünet után a Steaua tövig nyomta a gázpedált, s 8:0-s sorozatával már átvette a vezetést. A harmadik negyedet a távoli sikeres dobások jellemezték, de az egyensúly nem borult fel. Az utolsó játékrészben Pusztozvonov és Moldoveanu szórta a kosarakat, de a védekezés során elkövetett szabálytalanságok miatti szabaddobásokkal a bukarestiek tartani tudták a lépést. Már a 35. percben kipontozódott Kuti Nándor a hazaiaktól, de a Steauától Curry, Paul, Fraseniuc és Cătălin Baciu is sorban hasonló sorsra jutott. Az utolsó percekben nem remegett meg a kolozsváriak keze, a szabaddobásokat sorra értékesítették, s a végén behúzták a döntős sorozat második győzelmét.

A három győzelemig tartó párharcban az U-BT 2–0-ra vezet, következik a fővárosi szakasz. A harmadik felvonást pénteken 20 órakor a Mihai Viteazul Sportcsarnokban játsszák, a Steaua győzelme esetén pedig a negyediket is vasárnap 19.30 órától (élőben követhető a DigiSport2 tévéadón).

Végeredmény: U-BT–Steaua 84:80 (14:15, 23:19, 16:21, 31:25).

Pontszerzők:

U-BT: Vlad Moldoveanu 23, Maxim Pusztozvonov 22, Kyndall Dykes 12, Ousmane Barro 9, Filip Adamovics 8, Török Roland 6, Vaidas Kariniauskas 2 és Kuti Nándor 2–2; játszott még: Theodor Jucan; a keret tagja még: Andrei-Sergiu Mureşan, Tudor Gheorghe és George Toth; vezetőedző: Mihai Vlad Silvăşan.STEAUA: Marius Runkauskas 21, Nikola Malesevics 17, Morris Sharaud Curry 12, Iuri Fraseniuc 11, Randal Alan Falker 10, David Dudzinski 7, Cătalin Lucian Baciu 2; játszott még Mihail Octavian Paul és Szíjártó Levente; a keret tagja még: Vlad Negoiţescu és Georges Darwiche; vezetőedző: Jukka Mikael Toijala.