Turnézik a Váróterem Projekt

Turnézik a Váróterem Projekt
Tíz napos, három etapos turnén vesz részt a kolozsvári Váróterem Projekt független színházi társulat május 11–21. között, amely során négy különböző előadásukat jászták majd, áll a társulat közleményében.

Május 11–14. között részt vesznek a budapesti Bethlen Téri Színház által szervezett Kolozsvári 7 nevű rendezvényen. „A Kolozsvárra fókuszáló tematikus minifesztivál során három előadásunkat mutatjuk be Budapesten: május 12-én, pénteken, 19 órától az Occupy Yourself című, függőségekről szóló produkciót játsszuk, amely dr. Máté Gábor, Kanadában élő magyar származású orvos, pszichológus elméletein, valamint személyes történeteken és kutatómunkán alapszik. Az előadás rendezője Cosmin Matei. Május 13-án, szombaton, 19 órától a Kedd – choirtárs előadás című produkciónk látható, vasárnap pedig a kisebbekhez szólunk, Varró Dániel verseit Qkac és Sebők Maya eleveníti meg. A Qkac című előadás rendezője Palocsay Kisó Kata” – olvasható továbbá a közleményben.

A fesztivált követően, május 15–19. között a Visky Andrej rendezte Bánk bán? Jelen! című tantermi előadást játszák majd Budapesten és Szegeden. A Katona József klasszikusa nyomán készült produkciót eddig több mint 100 alkalommal adták elő Erdély és Magyarország különböző iskoláiban.

A társulat Kedd – choirtárs előadás című produkcióját beválogatták a Temesvári Nemzeti Színház által szervezett FEST-FDR kortárs dráma fesztivál versenyprogramjába. A Sipos Krisztina rendezte produkciót május 20-án adják elő.

A turnét követően a társulat székhelyén, a ZUG-ban folytatja tevékenységét, júniusban Visky Andrej rendezésében mutatnak be egy előadást, ezt követően a PUCK Bábszínházzal közösen a Hősök és hősnők című meseíró pályázatra beérkezett munkákat viszik színre.

(Borítókép: Részlet az Occupy Yourself című előadásból. Fotó: Robert Puteanu)