Turizmusunk jobban megsínyli a járványt, mint a 2008-as gazdasági világválságot

Kolozs megye: kétszer több szálláshelyre ugyanannyi turista, mint tíz éve

Turizmusunk jobban megsínyli a járványt, mint a 2008-as gazdasági világválságot
Habár az üzleti és orvosi turizmus az egyensúlyt kissé helyrebillenti, Kolozs megye nem számít turisztikai nagyhatalomnak, mint például a tengerpart vagy egy síparadicsom, a 2020-as koronavírusjárvány mégis alaposan megtépázta a megye turizmusát: két és félszer kevesebb turista érkezett és majdnem háromszor kevesebb éjszakát töltött el, mint 2019-ben. Legutóbb 2010-ben volt hasonlóan gyenge a turistaforgalom, a 2008-as gazdasági válság idején viszont a maihoz képest csak feleannyi szálláshely létezett a megyében. Nemcsak a turisták és a vendégéjszakák száma csökkent drasztikusan tavaly, de az érkezők a korábbinál rövidebbre szabták az itt tartózkodásukat. Lényegesen csökkent a külföldi turisták száma is: mintegy hat és félszer kevesebben érkeztek a határon túlról. A legaggasztóbb adatokat értelemszerűen 2020 áprilisában jegyezték: akkor 86-szor kevesebb turista érkezett, mint 2019 áprilisában.

Az utóbbi évtizedben jegyzett kitartó növekedés után a turizmus terén ugyanott tartunk, mint 2010-ben – a két évvel azelőtt bekövetkezett gazdasági válság mélypontján akkor volt utoljára olyan alacsony a turisták és vendégéjszakák száma Kolozs megyében, mint 2020-ban. A mai helyzet azonban aggasztóbbnak tűnik, ugyanis ugyanannyi turistára mostanra szinte kétszer több szálláshely van a megyében, mint volt tíz évvel ezelőtt – jóval nagyobb tömegeket érint hát a járvány miatti jövedelemkiesés.

Kezdjük azzal, hol is tartunk ma. Több mint 20 500 érkezést jegyeztek idén februárban a Kolozs megyei szálláshelyeken, mintegy felét a tavaly februári érkezések számának (ez az utolsó teljesen vírusmentes hónap). 2021 januárjához képest idén februárban 15,4%-kal nőtt az érkezések (turisták) száma – de ez a tendencia járványtól függetlenül is jellemző minden évben. A februári érkezések több mint 96%-át hazai turisták tették ki, a külföldi utazóké a 4%-ot sem érte el. A Kolozs Megyei Statisztikai Hivatal kimutatásaiban szerepelnek az átutazók – mint például gépkocsivezetők, kereskedelmi ügynökök –, az orvosi és üzleti turizmus céljából érkezők, viszont nem szerepelnek a karanténba kerülők, az egészségügyi személyzet és a munkások. A hivatal többéves adatai alapján próbáljuk felkutatni és megvizsgálni Kolozs megye aktuális helyzetét a turizmust illetően.

Mélypont tavaly áprilisban: 635 turista jött a megyébe

Ahogy az várható volt, 2020 márciusában (12 106) a 2020 februárinak (38 656) még a harmadát sem érte el a turisták száma – pedig csak nagyjából március közepétől állt le az élet a Covid miatt –, hogy aztán áprilisban drasztikusan 635-re csökkenjen. Májusban óvatos növekedéssel már az áprilisi turistaszámnak több mint háromszorosát, júniusban hússzorosát, júliusban több mint negyvenszeresét, augusztusban pedig több mint hatvanszorosát jegyezték, onnan kezdve a hagyományos tendenciáknak megfelelően év végéig hónapról-hónapra csökkent a turisták száma. Ezzel együtt mindezek az értékek messze alatta maradnak az utolsó járványmentes esztendő (2019) turistaforgalmánál. Nézzük meg kicsit közelebbről a számadatokat, hogy pontosabb képet alkothassunk arról, hogyan is érintette a járvány Kolozs megye turizmusát.

2019 és 2020 januárjában nagyjából azonos számú turista érkezett a megyébe, ez a két év februárjára is érvényes. Márciusban elrendelték az első nagy lezárást Romániában (és Európa-szerte), itt már jelentős különbség észlelhető az előző évhez képest, de az igazi hatás áprilisban jelentkezik. 2019 márciusában megközelítette a 46 ezret a Kolozs megyébe érkező turisták száma, 2020 márciusában éppen csak meghaladta a 12 ezret. Aztán míg 2019 áprilisában több mint 55 ezer vendég érkezett, 2020 áprilisában csupán 635, ez több mint 86-szoros (!) csökkenést jelent. Ezután a kijárási tilalmak valamelyes enyhítésével és az időjárás felmelegedésével párhuzamosan lassú növekedés kezdődött, ezzel együtt a számok messze alulmaradtak az egy évvel korábbi adatokhoz képest. 2019 azonos hónapjaihoz képest a 2020-ban érkező turisták száma az alábbiak szerint alakult: májusban 28-szor, júniusban közel ötször, júliusban kicsivel több mint két és félszer kevesebb turista érkezett. Az évről-évre hagyományosan legtöbb turistát vonzó augusztusban csak mintegy feleannyi turista érkezett 2020-ban, mint egy évvel korábban, szeptemberben is közel feleannyi, októberben, novemberben és decemberben pedig kisebb ingadozásokkal csak harmadannyi turista jött, mint 2019-ben.

Szinte feleannyi volt 2020-ban a külföldi turista

A vendégéjszakák számát tekintve idén februárban 33 504-et jegyeztek, ez a tavaly februárinak (71 488) még a felét sem éri el. 2020 márciusában az egy hónappal korábbinak mintegy harmadát jegyezték, a vízválasztónak számító áprilisban pedig 66-szor kevesebb vendégéjszakát. A teljes 2020-as esztendőben a megyében közel 450 ezer vendégéjszakát töltöttek el a turisták, ez alig több mint harmada a 2019-ben eltöltött vendégéjszakáknak (utóbbiak száma meghaladta az 1,25 milliót!).

Tízéves mélypont: negyedmillió turista 450 ezer vendégéjszakát töltött tavaly Kolozs megyében Fotó: ROHONYI D. IVÁN

2020 nyarára a járványpara valamelyest csökkent, ezzel párhuzamosan a lakosság türelme is fogyott, sokan úgy érezték, nem hagyhatják ki teljesen a nyaralást, vakációzást. A vírus alaposan átalakította utazási szokásainkat, a korlátozások miatt és talán a fertőzésveszély csökkentése érdekében kecsegtetőbb volt belföldön nyaralni. Ebben a döntésben az is közrejátszhatott, hogy a külföldi utazásokhoz igényelt Covid-tesztek itthon elég költségesek, de Európa több országában hasonlóképpen nem ingyenesen végzik el azokat. Mindez nemcsak Románia lakosságának utazási szokásait befolyásolta, hanem világszinten megtette hatását. Ez Kolozs megye turisztikai statisztikáiban is világosan látszik: míg 2019-ben minden ötödik turista külföldről érkezett, 2020-ban csak minden kilencedik.

Hét évig tartott kikászálódni a 2008-as válságból

Hogy a fenti adatok mekkora bevételkiesést generálnak, és ennek milyen hosszú távú hatásai vannak, az csak ezután fog kiderülni. A számok azonban nem sok jóval kecsegtetnek. Az abszolút számokat tekintve utoljára 2010-ben voltak ilyen gyenge adataink, de a 2020-as járvány jóval magasabbról vetett vissza: míg a 2008-as világválság két évvel később mintegy 40%-os csökkenést okozott, a koronavírus több mint 60%-os zuhanást váltott ki a megye turistaforgalmában. A 2008 szeptemberében bekövetkezett gazdasági világválság miatt 2009-ben egyharmaddal csökkent a turisták és majdnem ugyanennyivel a megyében eltöltött vendégéjszakák száma, majd a csökkenés 2010-ben is folytatódott: 2008-hoz képest 40%-kal kevesebb turista 42%-kal kevesebb vendéjszakát töltött el. (Most a járvány miatt a turisták száma 62%-kal, a vendégéjszakáké 67%-kal esett vissza.) 2010-re a 7000–7300-as tartományban mozgó összes szálláshely közül majdnem négyszáz megszűnt – 2011-re viszont sikerült ezt visszahozni, sőt további négyszázzal 7760-ra bővíteni, majd az azóta tartó növekedés során az utolsó vírusmentes esztendőben, 2019-ben közel 12 ezerre. A kínálat bővülését, a szálláshelyek számának növekedését csak sokára követte a turistaszám emelkedése: hat évnek kellett eltelnie, hogy a hetedikben sikerüljön visszatornázni a mutatókat – 2015 volt a gazdasági válság után az első év, amikor sikerült elérni, sőt meg is haladni a 2008-as szintet. 2008-ban közel 392 ezer turista érkezett a megyébe, 2015-ben majdnem 429 ezer, akik 731 ezer/856,6 ezer vendégéjszakát töltöttek el.

A 2008-as gazdasági világválság közvetlen negatív hatása két évvel később csúcsosodott. Ilyen értelemben joggal tarthatunk attól, hogy még mindig nyakig vagyunk a slamasztikában, hiszen az egészségügyi válság gazdasági válságot generál, ennek hatásait pedig még csak most kezdjük látni. Aggodalommal vegyes érdeklődéssel várhatjuk hát a Kolozs Megyei Statisztikai Hivatal 2021-es márciusi és áprilisi – nemcsak turisztikai – adatait. Míg azok megérkeznek, csak reménykedhetünk, hogy 2020-hoz képest a helyzet nem romlott tovább, hanem minekutána egy évvel a járvány kitörése után mostanra kénytelenek voltunk valamilyen szinten megtanulni együtt élni a vírussal, sikerül a tavalyinál valamivel jobb eredményt felmutatni.