Türelmet kért az igazságügyi miniszter

Türelmet kért az igazságügyi miniszter
A 2018. augusztus 10-i bukaresti diaszpóratüntetés ügye nem zárult le, vannak még folyamatban vizsgálatok, jelentette ki pénteken Stelian Ion igazságügyi miniszter.

Hangsúlyozta, meg kell várni az indoklást a bukaresti törvényszék keddi, a volt csendőrségi vezetők elleni nyomozás újraindítását jogerősen elutasító ítéletével kapcsolatban. - Nagyon fontos megvárni a nyomozás újraindítására vonatkozó keresetet elutasító ítélet indoklását. (...) Felkérek mindenkit, mindazokat, akik ilyen irányú igénylést nyújtottak be - és én is közöttük vagyok -, hogy legyen türelmünk, lássuk, mit ír az indoklásban - mondta a miniszter. Hozzáfűzte, vannak az ügyről leválasztott olyan akták a katonai ügyészségen, amelyekben még folyik a vizsgálat további személyek ellen. Hozzátette: ezek főleg a beosztott csendőrök tetteire, a tüntetőkkel szembeni fellépésükre vonatkoznak. Az ügynek még van egy másik része is, amely civil köztisztviselőkre, vezetői tisztséget betöltő személyekre vonatkozik, és itt sem született végső döntés. A miniszer azt követően nyilatkozott, hogy Klaus Iohannis államfő nyilvánosan felszólította, adjon magyarázatot a keddi bírósági ítéletre. Az elnök szerint joguk van megtudni az embereknek, hogy kik felelősek a békés tüntetők elleni erőszakért, ezért felkérte a belügyminisztert és az igazságügyi minisztert, találjanak megoldást és derüljön fény az igazságra augusztus 10-ével kapcsolatban, a vétkeseket pedig vonják felelősségre.

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Szerdán jelölik ki az igazságügyi és az üzleti szféráért felelős miniszteri szék várományosát – jelentette ki vasárnap este egy tévéműsorban Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke. Erről az elkövetkezőkben a PSD-ALDE koalíció egyeztetést folytat, ugyanis a javaslatra mindkét politikai alakulat döntéshozóinak rá kell bólintania.
Belpol