Túrázás, futás, bringázás a Yuppi táborért

Túrázás, futás, bringázás a Yuppi táborért
Az idei különleges Swimathon adománygyűjtő akcióba a kolozsvári EKE-vel is bekapcsolódtunk, hogy az onkológiai és autoimmun betegséggel küzdő gyerekek ingyenes élményterápiás táboroztatásáért mozgásra és adakozásra buzdítsuk a kirándulótársadalmat. Saját támogatóinkat is felkerestük, hogy a Yuppi Camp példaértékű missziójához járuljanak hozzá, így eredményként sikerült elérni (sőt túl is lépni) a 15 ezer lejes célt, amit a kampány szervezője, a Kolozsvári Közösségi Alapítvány megdupláz, így a Yuppi kétszeres támogatásban részesül.

Megjelent a Szabadság és az EKE – Kolozsvár 1891 turistamelléklete, az Erdély novemberi számában.

Talán kevesen tudják, hogy a kolozsvári EKE már évek óta támogatja a Yuppi Tábormozgalom Egyesületet a teljesítménytúrák részvételi adományaiból származó összeg 5%-ával és a síversenyek bevételeinek 10%-ával. Az ötlet Branea Róbert titkárunk fejéből pattant ki, aki pár éve véletlenül olvasott egy interjút a tábormozgalom ügyvezető elnökével, László Zsuzsával. Robi akkor hallott először a Yuppiról és az egyesület hiánypótló missziójáról, és úgy gondolta, hogy valamilyen módon az EKE-nek is hozzá kell járulnia a beteg gyerekek ingyenes táboroztatásához, akiknek önhibájukon kívül nincs lehetőségük részt venni az EKE szabadidős tevékenységein. Azóta jó kapcsolat alakult ki a két egyesület között, a Yuppi önkéntesei néhányszor segítettek a teljesítménytúráinkon.

A Yuppi Camp csodavilága

A Yuppi tábort 2011-ben hozták létre lelkes erdélyi fiatalok, hogy hatékony, kiegészítő terápiát nyújtson a krónikus (onkológiai és autoimmun) betegséggel élő gyermekek és kamaszok számára. A Yuppi tábor modellje a magyarországi terápiás Bátor Tábor volt. A Yuppi jelmondata szerint minden gyereknek jár a felhőtlen gyermekkor, élményterápiás táboraikban próbálják a gyerekekkel és családtagjaikkal elfedtetni a mindennapok kihívásait, és változatos programkínálatukkal vidámságot, mosolyt csempésznek nehézséggel teli életükbe. Evezésben, falmászásban, kézművességben, íjászatban és egyéb izgalmas tevékenységekben is kipróbálhatják ügyességüket a kis hősök, a sikerélmény hozzájárul testi-lelki épülésükhöz. A Yuppi idén ünnepli a 10. születésnapját, így egész évben változatos programokkal készültek a szervezők, a nyári családi táborok és az őszi családi hétvége mellett online programokkal is előrukkoltak. Az elmúlt 10 évben több száz gyereket és tinit repítettek a Yuppi csodavilágába a mezősályi táborozóhelyen, a családi táborokban pedig a gyerekek szülei is megtapasztalhatták, hogy nem kell egyedül cipelniük a betegség terhét, számukra is igazi feltöltődést jelentett néhány napra kiszakadni a hétköznapokból. Augusztusban jómagam is megízlelhettem a csodát önkéntesként a második családi táborban, így még közelebb került szívemhez a Yuppi.

Swimathon civil szervezetek működéséért

„Swim… micsoda?” – kérdezhették sokan az idegen csengésű szó láttán. A Swimathon egy úszó esemény köré épülő adománygyűjtő akció helyi közösségi projektek számára, melynek részvevői pénzt gyűjtenek a fontosnak tartott tervekre. Idén a járványügyi korlátozások miatt a Swimathon 11 #ONG Help! rendezvényt nem lehetett a hagyományos módon, uszodákban megszervezni, így azok is lehetőséget kaptak bekapcsolódni, akik nem tudnak úszni, hiszen kivételes módon bárki szaladhatott, túrázhatott, tekerhetett, táncolhatott, vagy egyéb szárazföldi sportot gyakorolhatott az általa támogatott egyesületért. A 2020-as és 2021-es év a civil szervezeteket is nehézségek elé állította, ezért az idei adománygyűjtő kampányban nem kifejezetten civil projektekre, hanem a szervezetek, egyesületek működésének fenntartására gyűjtöttek. „De hogyan lehet pénzt gyűjteni azzal, ha minden este szaladsz 5 km-t?” – érkezhet azonnal teljesen jogosan a következő kérdés.

Adománygyűjtés késő esti szaladással, tekeréssel és Jókaival

A kampányt szervező Kolozsvári Közösségi Alapítvány honlapján felsorakoztatta az adománygyűjtésben részt vevő 15 civil szervezetet, megjelölve a kitűzött célösszeget. A cél minden esetben az volt, hogy összegyűljön a megjelölt összeg, hiszen ha ez megvalósult, a közösségi alapítvány megduplázta az összeget az illető egyesület számára. Néhány társammal együtt úgy döntöttünk, hogy a Yuppit fogjuk támogatni, regisztráltunk hát a platformon megjelölve a választott sportágat, és befizetve egy nevezési díjat, amit a Yuppi összegéhez írtak jóvá. Ezután minden nap felhúztuk a futócipőt, a túrabakancsot, vagy elővettük a biciklit, hogy teljesítsük a képességeinkhez mért távot, majd erről bejegyzést osztottunk meg a közösségi médiában, hogy ismerőseink is értesüljenek a kampányról és példánkkal adományozásra buzdítsuk őket. Tehát önmagában attól, hogy leszaladtam 7-10 km-t, a Yuppi számláján nem nőtt az összeg minden megtett km után, viszont ha ismerőseim figyelmét sikerült megragadnom és adományoztak is, egyre közelebb kerültünk a célhoz.

Tudtam, hogy csak egyfajta sport gyakorlása nagyon megerőltető lenne jelenlegi kondíciómmal, így a szaladás mellett túrázást és kerékpározást is bevállaltam. A legnagyobb kihívást természetesen a futás jelentette, utoljára 2017-ben futottam le a váltómaratont (kb. 10 km), így néha erős akarat kellett hozzá, hogy este 10 után fáradtan hazaérve felhúzzam a futócipőt és kimenjek szaladni a pár fokos őszi éjszakába. Az EKE-n belül más módszerekkel próbáltuk megszólítani az embereket: körleveleket küldtünk a teljesítménytúrák résztvevőinek és támogatóink figyelmét is felhívtuk az akcióra, akik cégen keresztül adományozhattak a Yuppinak. Branea Robi is úgy döntött, csatlakozik a kampányhoz, így minden nap több tucatnyi kilométert tekert le a Yuppiért, igazán nagy kihívásként pedig bevállalta a Jókai teljesítménytúra gyalogos 55 km-es változatát, amit sikeresen véghezvitt októberben teljesen egyedül. Az eredmény minden várakozásunkat felülmúlta: rengeteg ismerősünket sikerült megszólítanunk és több cég is adományozott, az összegyűlt pénz nem csak elérte, hanem meg is haladta a kitűzött célt, így kb. 18 ezer lej dupláját fogja megkapni a Yuppi, hogy élményterápiás táboraiban 2022-ben is mosolyt csalhasson az autoimmun és onkológiai betegséggel küzdő gyerekek arcára.