Fél éve főzök neki finomat, fél éve kényeztetem, hisz fél év telt el azóta mióta a kijelölt kutyasétáltatón egy gazdi nélküli, kóbor német juhász lecsapott rá, tarkón ragadva rázta és rázta, mint egy rongyot, többször a földhöz vágta, csapta, ütötte. Mindjárt megöli! kiáltással kettőjük közé vetettem magam, és mindkét kezemet bevetve próbáltam a farkaskutya száját szétfeszíteni, hogy Tücsköt elengedje. A téren lévő Lizi kutya gazdija a lábánál, farkánál fogva húzta, rúgta a támadót, addig, amíg az kiejtette a szájából a tacskót. Az üvöltések, kiabálások hangjait nem hallottam, megszűnt a körülöttem lévő világ zaja: „megsüketültem”, csak Tücsök életét akartam megmenteni…
Sokkos állapotban és sebeinket nyalogatva hagytuk el a teret, Tücsök nyakán lógott a bőr, fél füle és szeme sebesre marva, őt a közeli állatorvosi rendelőbe vittem, ahol azonnali kezelésben részesült. Beutalták. Már esteledett, mire én a sürgősségre leértem, mindkét kezemen véres harapások nyomai, egyik leszakadt ujjbegyemet ott helyben visszavarrták, majd engem is beutaltak… no, nem Tücsök mellé. A kettőnk közt lévő láthatatlan szálat Zsófi lányom húzta feszesre, az általa készített fotók bizonyították, hogy él és visszavár.
„Kiszabadulásunk” után hat héten keresztül naponta jártunk kezelésre és kötözésre. Külön helyekre, én mindkettőre, mert Tücsök egyedül nem talált volna el a rendelőig… vagy mégis? De kísérőre azért szüksége volt, ezért engem választott gardedámnak.
Lelki sebeink gyógyulására hosszabb időre volt szükségünk. Tücsök addig sem volt bátor eb, óvatosnak bizonyult a kutyákhoz, emberekhez való közeledésben. Most viszont a fa mögül kiugró macska láttán felvinnyog, beránt az út menti sövénybe, a nagy testű kutyák láttán már magas cében visít… már amennyire egy kutya visítani tud.
Itthon könnyebben cipeli lelki terheit, míg velem van, az otthont és a biztos kényelmet a fotel jelenti: felcipeli cicamintás takaróját, fészekké formálja, régen kibelezett kedvenceinek, krokinak és dínónak meg a sünlabdának is így biztosítja a védelmet.
Ténfereg a lábam körül, a konyhába is kikísér. „Vö-vö-vau-vau?” (mit főzünk ma?). „Aúaú aú?” (Ebédelhetek már?), és már hozza is a tányérját, és lerakja a lábam elé. „Abroszon” (értsd: földre leterített puha pokróc) fogyasztja el mindennapi falatkáit, a tányért tisztára nyalja, majd a helyére teszi, viszi a fotel alá.
Szállingózik a hó, ideje felavatni a karácsonyra kapott cuccot, a kötött, zöld csíkos pulóvert. A vékony hórétegen kirajzolódnak pici lábnyomai. Enyhén kanyargó szinuszgörbén, mint valami hangjegyek, egymás mögött sorakoznak az öt pontból álló praclinyomok: szól–lá–lá–szól, szünet, szól–lá–lá–szól, szünet, szól–lá–ti–dó–dó–lá–szól–szól stb. Nem egymás mellé rakja a lábait, hanem egymás mögé. És az így kirajzolódó minta már kész műalkotás.
A támadás óta csak egyszer jártunk a tavaly tavasszal kutyák számára kialakított sétálóterületen. A kapukról hiányoznak a zárak, kilincsek, a kifutó kisebbik részén lévő pad inog, alig áll a lábán, körülötte a kitaposott füvön eldobott papírtasakok, cigarettacsikkek, pillepalackok, napraforgómagok héja hevernek szerteszét. Meg halmokban álló nagyméretű kutyagumik. Pfuj – vélekedik Tücsök is. Összenézünk, és már indulunk is kifele a parkból.
A női nem védelmezője, legyen az kétlábú vagy négylábú. Tücsök kultúrát (is) támogató eb, a művészpedagógusok marosvásárhelyi kiállítás rendezésére és megnyitójára is elkísért, a 8 + 1 személyes mikrobuszban elfoglalta méltó helyét az ablak mellett. A kiállítóteremben ugatással helyeselte vagy utasította el, melyik munka hova kerüljön. A Szabadság napilap olyan lelkes támogatója, aki hetente beugrik a szerkesztőségbe ellenőrizni, hogyan halad a munka az íróasztaloknál. Mert meg kell ugatni azt az újságíró kollégát, aki a székről felállva el akarja hagyni felségterületét. De ha virslivel lekenyerezik, akkor jöhet a játék, egy kis testmozgás a főszerkesztőnek is kijár, vakkantja, addig legalább nem kell egy helyben ücsörögni meg kucorogni a korrektor mellett a földön az újságpapírok között. Ha hibát vél benne felfedezni, pfuj, mondja, és gombszemével felfelé meg jobbra beint.
Fedőkép: A pihenő Tücsök
