Tücsök kutya fája
Vissza

Tücsök kutya fája

Végre itthon! Egy csésze kávéval felkucorognék az ágy sarkába, ha lehetne: Tücsök letelepszik mellém, egyik mellső lábát a térdemre fekteti, a másikat, ugrásra készen állva, felemeli, gondterhelt ábrázattal nagyot sóhajtva rám néz, és azt vakkantja: úúú-ă, ami azt jelenti: „figyelj, én is itt vagyok, most már igazán lemehetnénk sétálni. Nem lehet egész nap felkucorodva, bögre fülébe kapaszkodva kávézni, meg rajzolni–olvasni–kötni–tévézni, elgémberedik a lábad a sok üléstől! Még nem kezdődik a Doc Martin-sorozat a tévében...”

Háztáji hulladék, szemetes zacskók mellett haladunk el, a blokkokat összekötő sápadt, megfakult füves tereken virul a kidobott másfajta szemét: matrac, kisebb bútordarabok, mosdótál, veder, a törött nyelű cirokseprű mellett fogunk szagot. Oldalára dőlt üres, fedél nélküli ételes doboz, mellette papírszalvéta, ketchup, műanyag kés és villa hever a fűben. A félbehajtott sajtos, paradicsomos pizza körül csendben csipeget hat dolmányos varjú. (Magyar varjú evés közben nem károg.) Ránk se hederítenek, amikor kíváncsian feléjük közeledünk. Törpe schnauzer az asztrahán bundás, retikülös nagymamájával sétál: nem az övé, mondja, az unokahúgáé. A máltai pincs esztelenül ugat, húzza, rángatja a póráz végén tébláboló gazdit, a yorkshire terrier vinnyogva közeledne, ha engednék. Némely gazdi saját kifutót szeretne: amikor a két tosza inu japán harci kutya elfoglalja a közös játszóteret, már senki sem merészkedik be, más nagytestű sem, a juhászok, rottweillerek, labradorok, csau csauk. Így hát csak kívülről jelöljük meg a drótkerítés tartóoszlopait. De végre, szabad a pálya, egy farok nélküli cocker spániel kölyök rohangál körbe-karikába meg felénk: szeretne játszani. Grabancába kapaszkodva húzná magával, ha Tücsök hagyná. „Mrrr-brrr”, ne ráncigálj! Egy border collie-féle ausztrál juhászkutya terel be – minket is – a terület közepébe, miközben egy másik, göndör hajú és fülű spániel, megunva a vezényelést, tagoltan, vég nélküli vakkantásba kezd. Kicsik és nagyok, emberek és ebek ott toporgunk a tér közepén, Tücskön kívül még két kicsi, pórázzal együtt rátekeredik a bokám köré.

„Másik nagy problémám – folytatja mondókáját Tücsök –, hogy gazdim rövid pórázra fogott, fájogató pocakom miatt még mindig nem enged más kutyák közelébe, nem enged a kedvemre való szagolgatáshoz sem, nem mehetek oda, ahova szeretnék... mindegyre csak azt hajtogatja, hogy nem, most nem, nem szabad, gyere ide, vissza... meg pfuj!, ha leragadok-letapadok egy szagminta felvételezésére. Rögzíteném az agyamban, de nem engedi, azt mondja, e szagok miatt lettem beteg, hogy én csak a lányok után szaladgálok! A kutyafáját!, nyomatékosította. Mi köze ennek a kutya fájához, talán miattam nem bont virágot, nem hajt levelet? Hat éve áll ott – a kifutón – földbe gyökerezve, égbe nyúló seprű ágaival. Minden kutya fája ez, ott találkozunk, kergetőzünk egymással e fa körül, megjelöljük, elkaparjuk, földdel betakarjuk. Nem értem... Aztán a gyógyszerek, amit le kell nyelnem... még hogy almaízű szirup! Szembe is köptem vele a doktor nénit! Este meg nagy, kerek tablettát nyom le a gazdim a torkomon.  Diétázom, száraz tápon tengetem napjaim. Milyen kutyaélet ez?”

EZ ÉRDEKELHETI
ÉLETMÓD ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Trump nagy sikernek tartja a szíriai ...
Domokos Miklós: „Kinevettük a rettegett ...
Idősbarát programsorozat Kolozsváron

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ