Tücsök és a barátkozás 2.

Tücsök és a barátkozás 2.
Bizalmatlanság meg bizonytalanság. Mi a kettő közti különbség kutyaszemmel nézve? Tücsök vajon mennyire gyanakvó, vagy mennyire elutasító tapasztalatai alapján? Ennek feloldásához hosszú, türelmes munka szükséges. A begubózást feloldani nehéz, sokáig eltarthat: hiszen tudja, soha nem lehet teljesen megbízni a kutyákban (és emberekben).

Részleges szociális elszigeteltsége, a tapasztalatok hiánya okozhatja, vagy  a stressz, pánik: ez a befelé fordulás már régóta fennáll(hat), egy időben, a munkahely miatt sokáig magára maradt otthon, ezért az a kitartó nagy öröm, farkcsóva és nyüszítés amikor átlépem házam küszöbét: így fogadni az embert csak egy kutya képes… Azt nem szeretném, hogy túlzott mértékben ragaszkodjon hozzám, és kétségbeessen, amikor kilépek az ajtón, mert magára hagyom… Ha mégis, akkor rágócsontot, sípoló gumilabdát, gumikacsát hagyok neki megőrzésre, amíg visszatérek.

Nemcsak eszünk, játszunk, alszunk és iszunk otthon, ezt a kifutón, a füves területen is kipróbáljuk, legalábbis a futást inkább itt, mind itthon. Ha egyedül van a kifutón, nagyon magabiztos, talán túlságosan is az, megugatja a vizes tálból csipegető varjút, és miután elkergeti a galambokat, becserkészi a területet, egyik saroktól a másikig végigporszívózza átlósan, majd keresztben az egész területet. Ha a drótkapu túlsó oldalán egy hasonló termetű négylábú bebocsátást kér, nagy örömmel odarohanva fogadja: a hálón keresztül először megszagolja, hogy orruk összeérjen.

Ha a kívülálló szuka, akkor Tücsök felcsapja a farkát, örömében nyivákol, nyafog, beinvitálja, hogy együtt kergetőzhessenek, amíg rá nem unnak egymásra.

Van, amikor ez a kisebb területű rész foglalt a „nagykutyákkal”, például tegnap reggel be sem mentünk, Tücsök szerint ez jogtalan bitorlás, területfoglalás, hiszen ott van nekik a háromszor nagyobb zöld felület. S hogy miért nem merészkedtünk be, miért nem volt bátorságunk bemenni? A példákat sorolhatnám: mivel rosszul záródik, nem csukódik teljesen a két kifutó közötti drótkapu, az egyik rottweiler betörve azt, rárontott a törpeuszkárra: szájában el is tűnt az uszkár feje… gazdija csak úgy menthette meg a kiskutyát, hogy rávetette magát a nagyra, letiporta a földre, így az kénytelen volt elengedni.  Aztán egy másik „nagykutya” a beagle mellkasát tépte fel, de sorolhatnám ennek fordítottját is, amikor a labrador fülét és lábát egy kis kínai, pekingi pincsi harapdálta véresre, vagy amikor a szintén nagytestű keveréket a bichon csípte nyakon, és beleharapott. Pedig fel sem éri! Ráugrott, és csüngve, lógva, fennakadhatott a nagy kutyán. Mondani sem kell, ezek a kutyák mind ápolásra szorultak, volt, akit a kórházba utaltak be összevarrás végett.

Szeretjük a reggeli sétákat és szaladgálást, amelyekbe én is bekapcsolódom: kergetem Tücsköt a kifutón: „foglak meg, foglak meg!”, és néha úgy teszek, mintha meg is akarnám, pedig eszem ágában sincs, A játék kedvéért, a kutyáért viszont igen.

Ma reggel egy férfi kutya nélkül „tévedt” be a kifutóra. Tücsök ezt nem hagyhatta szó nélkül, hangos ugatással próbálta elüldözni az idegen betolakodót:  hogy mer ide bejönni, kutya nélkül! Teniszlabdát szorongatott a markában. Szeretem a kutyákat, mondta az idegen (remélem engem nem). Tücsök kitartó ugatással (közben háttal farolt a kerítés felé) kiugatta a területről. Már itt sem lehetünk biztonságban? De akkor hirtelen felbukkant Lizi és Pit, a két sárga keverékkutya, gazdájukkal együtt. Tücsök meg (főleg) én, megkönnyebbülve felsóhajtottunk.

Vajon hogyan választ az ember kutyát? Láttam nagytestű, behemót férfiakat apró pincsikkel, ölebekkel, vézna, langaléta fiút rottweilerrel. Amíg kölyök a kutya, kedves, aranyos, (jaj-de-drága!!!), de a kicsiből hamar nagy lesz, és nehéz lesz kordában tartani, ha nem ismerjük természetét, személyiségét… hogy aztán felhasítsa egy kisebb kutya mellkasát.

A hat évvel ezelőtt ültetett szivarfák egy része kihajtott, egy tucat már elérte az emelet magasságát, de nem hajtott ki: úgy látszik, későn érők, pedig néha jólesne az árnyékukban meghúzódni, hallgatni csendben a madarak csiripelését vagy krákogását.

Konrad Lorenz etológus szerint (meg szerintem is) „a művészet és a tudomány nem elég (…), türelem az alapja mindennek”. Kutya és gazdi helyes együttélésének szabályai vannak, és ezeket nem árt naponta gyakorolni és ismételni, az egyszerű vezényszavaktól kezdve a (kutya és gazdi) babusgatás(á)ig.

Forró Ágnes

A rovat cikkei