Trump-Kim csúcstalálkozó: Kim Dzsong Un hasonmását két órán keresztül faggatták

Trump-Kim csúcstalálkozó: Kim Dzsong Un hasonmását két órán keresztül faggatták
Szingapúr méltán ismert szigorú biztonsági intézkedéseiről, így nem utolsó sorban ezért választhatta Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető június 12-i csúcstalálkozója helyszínéül a délkelet-ázsiai városállamot. Szingapúr pedig úgy tűnik, e tekintetben méltó akar lenni hírnevéhez.

Az intézkedések egyik elemét képezi a biztonsági erők tömeges jelenléte. A rendőrség a nepáli gurkha elitalakulatok támogatásával nagy erőket vonultat fel a városban a csúcstalálkozó biztosítására. Szingapúr központi kerületeit gyakorlatilag elszigetelik. Szakértők azzal számolnak, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank 2006-os konferenciája óta nem látott mértékben mozgósítják a helyi biztonsági erőket – akkor mintegy 23 ezer rendőrt helyeztek szolgálatba a rendezvény biztosítására.

Több utcát úttorlaszokkal készülnek lezárni, helyenként pedig fémből készült akadályokat helyeznek el, amelyek csak gombnyomásra lesznek nyithatók.

A forgalmi korlátozások jelentősen megbolygathatják a városállam lakóinak az életét. Ugyanakkor a szingapúri vezetés nem felejti el ismételten emlékeztetni a város 5,6 millió lakosát a szigorú biztonsági intézkedések állítólagos szükségességére. A hatóságok érvelése szerint a tehetős délkelet-ázsiai kereskedelmi központ „terroristák” egyik kiemelt célpontja.

A biztonság szavatolásának másik eleme a csúcstalálkozó helyszíne körül létrehozandó biztonsági övezet. A hatóságok ugyanis minden áron szeretnék megakadályozni a megbeszéléseket esetlegesen megzavaró tüntetéseket. A városvezetés ezért teljes tűzijáték-, plakát- és hangosbeszélő-tilalmat rendelt el a diplomata negyedek, illetve a Sentosa szigetén található Capella Hotel környékén, ahol a phenjani vezető és Donald Trump június 12-én találkozik.

A hatóságok emellett a szálloda térségét biztonsági zónává nyilvánították, ahol a rendőrség bárkit ellenőrizhet. Az AFP francia hírügynökség helyszínen lévő fotóriportere szerint a Capella Hotel személyzete csak olyan embereknek engedélyezte, hogy a szálloda területén tartózkodjanak, akik ehhez kellő indokkal rendelkeznek.

A szingapúri hatóságok nem csak az utcákat és köztereket, hanem a légteret is lezárják, Trumpnak és Kimnek ugyanis így szeretnék akadálytalanná tenni a megérkezést és a távozást is. A repülőtéren hasonlóan a belvároshoz szigorú biztonsági előírásokat léptettek életbe. Negatív következményekkel, vagyis késésekkel a légi utasoknak kell számolniuk a hatalmas Csangi repülőtéren.

Nagy nyomás alatt állnak a szingapúri biztonsági szolgálatok is. Egy korábban „terrorizmussal” gyanúsított ausztrál állampolgárt – saját elmondása szerint – a héten nem engedtek be az országba, Kim Dzsong Un hasonmását pedig pénteken több mint két órán keresztül faggatta a bevándorlási hatóság, értésére adva, hogy jobb lesz távol maradnia a találkozó helyszínétől…