Trump és Conte: újabb szövetség formálódik?

Trump és Conte: újabb szövetség formálódik?
Giuseppe Conte olasz miniszterelnököt látta vendégül a Fehér Házban Donald Trump amerikai államfő, aki már a tárgyalások megkezdése előtt hangsúlyozta az ovális irodában a szokásos rövid sajtófotózáskor az újságíróknak, hogy egyetért az olasz kormány migrációs politikájával. „Az olasz kormányfő nagyon kemény álláspontot képvisel a határvédelem ügyében, olyan álláspontot, amelyet kevés ország, és őszintén szólva, szerintem neki van igaza” – jelentette ki Trump.

ÖSSZEFOGLALÓ

Az amerikai elnök az olasz miniszterelnökkel folytatott megbeszélésen is dicsérte az olasz kormány migránspolitikáját, majd a Fehér Házban tartott közös sajtótájékoztatón leszögezte: Giuseppe Conte az országára nehezedő migrációs nyomás okán is látogatott Washingtonba. Hozzátette: az Egyesült Államoknak is szüksége van határai biztonságának garantálására. Az amerikai elnök azt is közölte, elsősorban gazdasági és kereskedelmi témákat vitattak meg, köztük a tisztességtelen kereskedelem problémáit is. 

Conte bejelentette: Donald Trumppal egyetértésben Olaszország nemzetközi konferenciát rendez a líbiai helyzet stabilizálása kapcsán, ugyanis onnan indul útnak az észak-afrikai migránsok elsöprő többsége. A két politikus szólt az Oroszország elleni szankciókról is. Conte szerint a szankciókat „nem lehet egyik pillanatról a másikra felszámolni”, hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a római kormány kész a párbeszédre a moszkvaival. Trump kijelentette: „a szankciók maradnak úgy, ahogy vannak.” Ismét hangoztatta bírálatát, miszerint Németország nem költ eleget a NATO számára szükséges katonai költségvetésre. 

A hírek szerint az amerikai média meglehetősen keveset, szűkszavúan foglalkozott az olasz kormányfő látogatásával. Az M1 tévécsatorna hétfő esti műsorában megszólaltatott Szomráky Béla Olaszország-szakértő szerint a két ország között sok olyan pont van, ami közös vagy közös érdeklődésre tart számot. Annál is inkább így van ez, mert a két politikusnak a sorsa is és a fellépése is nagyon hasonló – emelte ki a szakértő. Mindketten „outsiderek”, egyikük sem a politikában kezdte. Trump az üzleti életből érkezett a nagypolitikába, Conte egy dél-olasz ügyvéd, akit az utolsó pillanatban talált meg magának a két nagy olasz versengő politikai erő, akiknek közös jelölt, miniszterelnök kellett.

Ugyanakkor Conte „nagyon jól állja a sarat”, kiváló diplomáciai érzékkel rendelkezik – emelte ki a szakember, majd hozzátette: már a kanadai G7-es csúcson látszott, hogy „belopta magát Trump szívébe”, hisz nagyon kedélyesen beszélgettek. Ezen az értekezleten Conte habozás nélkül a támogatásáról biztosította Trump felvetését, miszerint a G7-eket Oroszországgal kéne bővíteni, holott például Angela Merkel ellenszenvét bizonyos, hogy ezzel a gesztussal kivívta.

Az olasz politikusok akár jobbközépről, akár balközépről jöttek, világosan látták, hogy Oroszország nélkül a válságokat megoldani nem lehet – mondta a szakértő. A jelenleg Moszkva ellen bevezetett szankcióknak is Róma az egyik legnagyobb kritikusa.

A Németországot erőteljesen bíráló Donald Trump úgy tűnik partnerére talált Olaszországban. A római kormány jelenleg a legerősebb, legmegbízhatóbb szövetségese Washingtonnak – mondta Szomráky.

Szerinte nem véletlen, hogy az olaszok egy irányító központot szándékoznak az Egyesült Államokkal közösen létrehozni a Földközi tengeren, amelyet a terrorizmus és az illegális migráció elleni küzdelemben használnak. Az is egyaránt Róma és Washington célja, hogy Líbiában megteremtsék azt az állapotot, amelynek folytán az év végén az ottaniak majd urnákhoz járulhatnak, és alkotmányt kaphat az ország.

Fotó: Reuters