Trianon 99 – Megemlékezések a nemzeti összetartozás napján
Vissza

Trianon 99 – Megemlékezések a nemzeti összetartozás napján

Június 4-e, a nemzeti összetartozás napja alkalmából megemlékezésekre kerül sor Magyarországon és a határon túl is. Az egyik kiemelt esemény a határon túli és a magyarországi iskolák diákjainak közös éneklése volt a budapesti Kossuth téren. Összesen hétezer diák énekelte a Kézfogás című dalt a Kossuth-díjas énekes-zeneszerző, Szarka Tamás vezényletével. Ezzel egy időben több mint 150 határon túli és magyarországi iskolában énekelték ugyanezt a dalt. Az Országgyűlés 2010-ben nyilvánította a nemzeti összetartozás napjává a trianoni békediktátum aláírásának napját. A szerződést a felek budapesti idő szerint 1920. június 4-én 16:32-kor írták alá a versaillesi Nagy Trianon-kastélyban. Emlékeztetőül több erdélyi településen is megkongatják délután 4 órakor a harangokat.

A trianoni béke feltételeit a magyarok részvétele nélkül határozták meg az 1919-20-as párizsi békekonferencián, amelyen a győztes nagyhatalmak Európa új rendjéről döntöttek. Apponyi Albert, a magyar küldöttség vezetője csak 1920. január 16-án fejthette ki a magyar álláspontot, dokumentumok és térképek segítségével mutatva be a népességföldrajzi helyzetet, történelmi és jogi érveket is hangoztatva - teljesen hatástalanul. A békefeltételeket 1920 májusában adták át a magyar delegációnak, amely ezeket elolvasva lemondott. A diktátumot ezután Benárd Ágost népjóléti és munkaügyi miniszter, valamint Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter 1920. június 4-én, délután látta el kézjegyével a versailles-i Nagy Trianon kastélyban, a tiltakozás gesztusaként Benárd ezt állva tette meg. Délelőtt 10 órakor - az aláírás kitűzött időpontjában - Magyarországon megkondultak a harangok, megszólaltak a gyárak szirénái, az iskolákban, hivatalokban gyászszünetet rendeltek el, a zászlókat félárbócra eresztették, tíz percre leállt a közlekedés, bezártak az üzletek.

A 14 részből, 364 cikkből és több függelékből álló szerződés első része a Nemzetek Szövetségének (Népszövetség) Egyezségokmányát tartalmazta, amely minden békeegyezményben helyet kapott. A békediktátum kimondta az ország függetlenségét, meghatározta határait, és megtiltotta, hogy a Népszövetség engedélye nélkül bárkivel államszövetségre lépjen. A magyar haderő létszámát 35 ezer főben maximálták, megtiltották az általános hadkötelezettséget és a nehézfegyverzet tartását, korlátozták a fegyvergyártást. Az országnak 1921. május 1-jétől 30 éven át jóvátételt kellett fizetnie az általa okozott háborús károkért (ennek összegét később határozták meg), zálogul lekötötték az állam minden vagyonát és bevételét. A nemzetközi kereskedelemben Magyarországnak meg kellett adnia a győztes hatalmak számára a legnagyobb kedvezményt. A békeszerződés betartását nemzetközi katonai ellenőrző bizottság felügyelte.

A szerződés kimondta, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlott, s ennek következményeként Magyarország (Horvátország nélküli) területét 283 ezer négyzetkilométerről 93 ezerre, lakosságát 18,2 millióról 7,6 millióra csökkentették. A Felvidék, a Kisalföld északi fele és a Kárpátalja Csehszlovákiához, Erdély, az Alföld keleti pereme és Kelet-Bánát Romániához, Horvátország, Bácska, Nyugat-Bánát, Zala vármegye nyugati pereme, a Muraköz és baranyai háromszög a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz, Nyugat-Magyarország egy sávja Ausztriához került, Lengyelország pedig északon Szepes és Árva vármegyéből kapott területeket.

Végeredményben a magyar állam elvesztette területének mintegy kétharmadát, iparának 38, nemzeti jövedelmének 67 százalékát. A trianoni szerződés az etnikai állapotokat, az 1910. évi népszámlálási adatokat sem vette figyelembe, így mintegy 3,2 millió magyar, a magyarság harmada került az új határokon túlra, felük összefüggő tömbben, a határok mentén. A békeszerződés a kisebbségek jogaira vonatkozóan is tartalmazott előírásokat: ezek szerint az ország lakosait egyenlő jogok illetik meg nemzetiségi, faji, vallási hovatartozásuktól függetlenül, a törvény előtt egyenlő bánásmódban kell részesíteni őket, és biztosítani kell kulturális, vallási életük zavartalanságát.

A magyar nemzetgyűlés 1920. november 15-én ratifikálta, és 1921. július 26-án, a XXXIII. törvénycikkel hirdette ki a békeszerződést. A törvény első paragrafusa így kezdődött: "Tekintettel a kényszerhelyzetre, mely Magyarországra nézve a világháború szerencsétlen kimenetele folytán előállott..." Az 1921. december 14-16-i népszavazás nyomán Sopron és környéke az ország része maradt, északon pedig Somoskő és környéke (kivéve a somoskőújfalui várat) 1923-ban tért vissza.

A trianoni döntés sokkolta a magyar társadalmat, a két világháború közötti években az ország meghatározó külpolitikai célja lett Trianon revíziója. Magyarország az első bécsi döntéssel 1938-ban visszakapta Szlovákia csaknem kizárólag magyarok lakta déli részét, 1939-ben Kárpátalját, 1940-ben a második bécsi döntés révén Észak-Erdélyt és a Székelyföldet, Jugoszlávia 1941-es német megszállása után visszakerült a Délvidék is. A területgyarapodások nyomán Magyarország Trianonban megállapított területe csaknem kétszeresére nőtt, a Kárpát-medencében élő magyarság túlnyomó része ismét a határok közé került, ám ennek ára a háborúban való részvétel volt a náci Németország oldalán.

A második világháború után, 1947. február 10-én aláírt újabb párizsi béke lényegében a trianoni határokat állította vissza, semmisnek nyilvánítva a két világháború közötti területi változásokat, sőt Csehszlovákia megkapott még három Pozsony környéki falut a Duna jobb partján.

 


EZ ÉRDEKELHETI
BELPOL ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Viorica Dancilă miniszterelnök lesz a ...
Kihirdette Iohannis a külföldi ...
Aláírta az RMDSZ is a megállapodást a ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ