Très courts fesztivál Kolozsváron

Très courts fesztivál Kolozsváron
Nagyon rövid filmek nemzetközi fesztiválja, a Très courts zajlik június 9. és 18. között a világ 60 városában, többek között 17 helyszínen Romániában. A fesztivál programjába legtöbb 4 perc hosszúságú filmeket válogattak be, az alkotók ennyi idő alatt kell meggyőzzék a nézőket. A rendezvényen több mint 100, a világ különböző pontjain, köztük Romániaban készült alkotásokat mutatnak be. Kolozsváron is vetítik a fesztivál nemzetközi versenyprogramjába, illetve a román versenyprogramba beválogatott alkotásokat, emellett gyerekeknek szóló válogatás, és női, feminista szekció is várja az érdeklődőket.

Városunkban június 17-én, szombaton és 18-án, vasárnap tekinthetők meg a filmek a Győzelem moziban, illetve a Szamos parton (Grigorescu negyed, a kék híd jobb oldalán). Az első nap, június 17-én 15 órától a gyerekfilmeket, 17 órától a román versenyfilmeket vetítik, amelyet követően át is adják a romániai versenykategória díjait, 19 órától pedig a nemzetközi versenybe beválogatott alkotásokat nézhetik meg az érdeklődők.

Június 18-án, vasárnap 15 órától a Győzelem moziban szintén a gyerekszekció filmjei láthatók, 17 órától pedig a Paroles de femmes (Nők szavai) szekcióba beválogatott alkotásokat. Délután hat órától a Szamos parton a román versenybe beválogatott filmeket lehet megtekinteni, ezt követően 21:30-tól a nemzetközi versenyprogramba beválogatott alkotásokat vetítik.

Bővebb információ a www.trescourt.com weboldalon található. A rendezvény további romániai helyszínei: Arad, Nagybánya, Brassó, Bukarest, Buzău, Câmpeni, Cincșor, Dealurile Târnavelor, Iaşi, Csíkszereda, Székelyudvarhely, Piteşti, Râşnov, Oláhszentgyörgy, Segesvár és Temesvár.