Továbbra sincs megoldás az egyetemi helyek csökkentésére

Öt felsőoktatási intézmény vezetői tanácskoznak Kolozsváron

Továbbra sincs megoldás az egyetemi helyek csökkentésére
Nincs megoldás a romániai felsőoktatás finanszírozási gondjaira, nincs törvényes lehetőség arra, hogy megakadályozzák, a tanügyminisztérium csökkentse a helyek számát a híres romániai egyetemeken, nincs kidolgozva a doktori iskolák értékelési módszertana – ezekről a kényes kérdésekről tárgyal az Universitaria Konzorcium öt tagja Kolozsváron június 22-e és 24-e között. A konzorcium évente kétszer ül össze, feltérképezi a romániai felsőoktatás gondjait, és ennek megfelelően átiratot intéz az oktatási minisztériumhoz, habár 2009-es alapítása óta vajmi kevés sikert ért el. A Szabadság kérdésére, miszerint a szaktárca figyelembe vette-e valamikor a konzorcium észrevételeit, kevés konkrétummal tudtak szolgálni. Eredmények leginkább akkor születtek, amikor 2016-ban a konzorcium egyik tagja, Mircea Dumitru – aki 2011-től a Bukaresti Tudományegyetem rektora – töltötte be a Cioloş-kormány idején a tárcavezetői tisztséget.

A felsőoktatási intézményekről és az ott folyó tudományos kutatás finanszírozásáról, a közelgő egyetemi felvételiről, a doktori iskolák kiértékeléséről tárgyalnak június 22-e és 24-e között az Universitaria Konzorcium tagjai Kolozsváron. Az ország öt legjobb és leghíresebb egyetemének a Bukaresti Tudományegyetem, a Bukaresti Közgazdaságtudományi Egyetem, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem, a Temesvári Nyugati Egyetem és a jászvásári Al. I. Cuza Tudományegyetem – vezetőségét még mindig ugyanazok a gondok foglalkoztatják, főleg április óta, amikor a tanügyminisztérium közzétette a nyári felvételin betöltendő helyek számát, és pont a fentebbi öt egyetem kapott jóval kevesebbet nevesincs vidéki egyetemekkel szemben. 

– Nem hajtunk fejet ideiglenes vezetők előtt. Számunkra nyilvánvaló, hogy bukott hallgatókból avanzsált vezetők nem kedvelik a teljesítményeket. Az Universitaria Konzorcium tagjai olyan egyetemek, amelyek a nemzetközi rangsorokban előkelő helyet foglalnak el, és a fiatalok ezeken az egyetemeken akarnak tanulni. Csak a kormány és a tanügyminisztérium szemében vagyunk az utolsó helyen. Nézzék meg, milyen egyetemet és hány év alatt végeztek el azok, akik most döntenek a sorsunkról, és meg fogják érteni, hogy néhány parlamenti tag, tanügyminisztériumi és más fontos intézmények vezetői miért nem kedvelnek minket, híres és neves egyetemeket. Mindenkit biztosítunk afelől, hogy nem hajtunk fejet az ideig-óráig vezető tisztségben dolgozó hivatalnokok előtt – nyilatkozta Marian Preda, a Bukaresti Tudományegyetem szenátusának elnöke. – Mit tett a politikum Romániáért az elmúlt huszonnyolc évben? Semmi jót. Amikor az egyetemeken zajló tudományos kutatásra a GDP 0,18 százalékát utalják ki, akkor nincs mire várni. Mégis, ezt az öt egyetemet a világ első egyetemei között tartják számon – tette hozzá Preda.

A Szabadság kérdésére, hogy a konzorcium milyen eredményeket könyvelhetett el 2009-es megalakulása óta, a jelenlevő egyetemek rektorai kevés konkrétumot tudtak beszámolni. Sikerként emlegették például azt, hogy elméletileg megoldották a konzorciumot képező egyetemek között a hallgatók mobilitását, kiálltak a kettős képesítés újbóli bevezetése mellett, és 2016-ban, amikor Mircea Dumitru – a bukaresti Tudományegyetem jelenlegi rektora – volt a tanügyminiszter megoldottak egy finanszírozási problémát. 

Az egyetemek vezető tisztségviselői azt is sérelmezték, hogy az 1/2011-es tanügyi törvény értelmében ötévente újra kell értékelni az ország egyetemein működő doktori iskolákat, ám még az ehhez szükséges kritériumrendszert és módszertant sem dolgozta ki a Romániai Felsőoktatási Minőségbiztosítási Hatóság (ARACIS), pedig az újraértékelés határideje a 2019-es év vége. A tervezetet illetően július közepéig várja az ARACIS a javaslatokat.  Az Universitaria Konzorcium tagjai remélik, hogy a kidolgozás alatt álló kritériumrendszer és a módszertan nem fogja hátrányosan érinteni a fentebbi egyetemeket, és az újraértékelést követően normális körülmények között működhetnek.

Kényes oktatási kérdésekről tárgyaltak az Universitaria Konzorcium tagjai (Rohonyi D. Iván felvétele)