Továbbra sincs ítélet Dragnea perében

Továbbra sincs ítélet Dragnea perében
Hétfőn maratoni tárgyalás volt Liviu Dragnea PSD-elnök második perében, amelyben első fokon három és fél év börtönbüntetésre ítélték amiatt, hogy fiktív módon alkalmazott az általa vezetett megyei önkormányzat hatáskörébe tartozó egyik szociális intézmény két nőt, akik valójában a PSD székházában dolgoztak, de az állami intézmény folyósította fizetésüket. Dragnea akkoriban megyei önkormányzati elnök és a PSD megyei elnöke volt, ezért az ügyészek szerint a hivatali visszaélésnek ő az erkölcsi elkövetője.

A tárgyalás hétfőn délelőtt 11 órakor kezdődött, és este hat órakor még tartott. Várható volt, hogy a bírák nem fognak ítéletet hirdetni, hiszen már a tárgyalás folyamán az egyik bíró kijelentette: halasztani fogják az ítélethirdetést. A korrupcióellenes ügyészség, illetve a vádlott ügyvédei is megtartották a védőbeszédüket, a bírói testület előtte elutasította Dragnea ügyvédeinek kérését, miszerint két újabb alkotmányossági kifogást emeljenek. Ez azt jelentette volna, hogy a per tovább húzódott volna, amíg a taláros testület véleményt mond a kifogásolt kérdésekben.

A hétfőn bírósági tárgyalással párhuzamosan az alkotmánybíróság Florin Iordache beadványát tárgyalta ismét, aki kifogásolta, hogy a hármas bírói testületek a legfelsőbb bíróságon nem voltak megfelelően összeállítva, ugyanis korrupcióra szakosodott bíráknak kellett volna alkotniuk a grémiumokat. Ez a beadvány segítené Dragneát, hiszen amennyiben a taláros testület igazat ad az óvást beterjesztőnek, Dragnea első fokú ítélete érvényét veszítené, így a pernek elölről kellene kezdődnie. A taláros testület többszöri halasztás után tegnap ismét halasztott a kérdésben, a következő tárgyalást június 5-re írták ki.