– Melyiket visszük?
– A legpirosabbat! És vigyük a dísztököt is!
– De hát abból egy van! – viselkedésem gyerekes mivoltának teljes tudatában kapom fel a hangom, szerencsére, legalább az arcomat nem látja a sötétben.
– Igen, tudom, de nem emlékszel, dédi nélkül egy sem lenne – zárja a mondandóját, s mélyen elalszik.
– Valóban – mondom halkan.
Mert az úgy esett, hogy a múlt ősszel vettünk dédinek egy dísztököt, Luca kifecsegte az árát, mire dédi azt mondta, hogy ebből vagy három csomagnyi magot is vehettetek volna, s lenne vagy ötven tökötök.
Erre tavasszal vett és ültetett tököt...
Egy-egy
– A hold ránk sem heverít! – mondja diószedés közben, szürkületkor.
– Hederít, nem heverít... – kuncogom el magam.
– Azért nem illik kacagni! – jegyzi meg inkább magának.
– Kuncogtam, nem nevettem, amúgy kedves szó ez a heverít.
– Aha...
...
– Nekem már szikrázik a szemem, alig tudom megkülönböztetni a diót a levéltől, nem megyünk be inkább?
– Én maradok, én jól látok.
– Én is jól látok, csak mindjárt tiszta sötét van.
– Azért érthető, te öreg vagy...
– Köszi!
– Jó, na, nem úgy öreg, inkább felnőtt – kuncogja el magát.
– Jó, jó...
– Miért, a felnőtt nem kedves szó neked???
