Török Zoltán: Kolozs megye minden iskolájában lesz hétfőn tanítás

Török Zoltán: Kolozs megye minden iskolájában lesz hétfőn tanítás
A rendkívüli hideg és hó ellenére Kolozs megyében hétfő reggel indul a tanítás – nyilatkozta a Szabadságnak Török Zoltán főtanfelügyelő-helyettes. Elmondta: folyamatosan egyeztetnek az iskolák vezetőségével, egyelőre azonban nem áll fenn a veszélye annak, hogy nem tudják biztosítani a gyermekek szállítását, vagy az osztálytermek fűtését.

- A vidéki településekről is az a visszajelzés érkezett, hogy a fűtést beindították, a gyermekeket szállító iskolabuszok – egyelőre legalábbis – üzemképesek. Az persze előfordulhat, hogy olyan helyeken, mint Béles, vagy Reketó községek, időközben mégis gondok adódnak, de ezekre is találunk megoldást. Egyelőre tehát semmi ok arra, hogy a vakációt meghosszabbítsuk – tudtuk meg Török Zoltántól.