Török–magyar: Szoboszlai bombagólja döntött

Török–magyar: Szoboszlai bombagólja döntött
A magyar labdarúgó-válogatott Szoboszlai Dominik (a képen) bombagóljával 1-0-ra nyert Törökország vendégeként Sivasban a Nemzetek Ligája új idényének csütörtöki nyitányán.

A zárt kapus mérkőzést a portugál Artur Dias vezette.

Marco Rossi szövetségi kapitány tartalékos csapata az első félidőben jobban játszott esélyesebb ellenfelénél, de nem tudott vezetést szerezni. A második félidő már kiegyenlítettebb játékot hozott, ám a Salzburg légiósa a 80. percben 30 méterről, szabadrúgásból betalált, így a magyarok megszakították 36 éven át tartó nyeretlenségi sorozatukat Törökországban. Az olasz szakvezető Schäfer András becserélésével újoncot is avatott. A sorozat másodosztályának megfelelő B-divízió 1. csoportjának második fordulóját vasárnap rendezik, amikor a magyarok 19 órától a szerbeket 3˜–1 arányban legyőző oroszokat fogadják a Puskás Arénában.

Marco Rossi hosszú idő után ismét kedvenc felállásában, azaz három belső védővel küldte pályára a csapatot, amely kifejezetten bátran kezdte a mérkőzést. A magyarok sorra vezettek szép és veszélyes támadásokat, a török kapusnak több védése is volt az első negyedórában, miközben a hazaiak támadásban kifejezetten pontatlanok voltak, így el sem jutottak Gulácsi Péter kapujáig. A játékrész derekán olyannyira fokozódott a magyar nyomás, hogy a törökök nemhogy a félpályáig nem jutottak el, még a kapujuk előteréből sem tudtak kijönni a hatékony letámadás miatt. A magyar fölény nagy helyzetekben is megnyilvánult és csak a szerencse mentette meg a törököket a góltól, ugyanis előbb a Szoboszlai Dominik lövésébe sarokkal beleérő Sallai Roland a bal kapufát találta el, majd Holender Filip nagyszerű csavarása a keresztlécen csattant. A szünet előtti percekben kiszabadult a szorításból a hazai együttes, amely először a 39. percben tette próbára a magyar kapust. Az első félidőt legjobban jellemző adat, hogy a törökök mindössze háromszor próbálkoztak kapura lövéssel, míg a magyarok kilencszer.

A folytatásban kiegyenlítetté vált a küzdelem: egyrészt ritkábbak lettek az ígéretes magyar támadások, másrészt a törökök játéka is pontosabbá vált, így ők is eljutottak a kapuig, sőt egy ízben Gulácsinak kellett hárítania egy megpattanó lövést. Ebben a periódusban nem volt benne a gól egyik csapat játékában sem, mégis ekkor kellett a legnagyobbat védenie Ugurcan Cakirnak, ugyanis egy szöglet után Willi Orbán keresztléc alá tartó fejesét bravúrral ütötte ki. Ezt leszámítva csendesen csordogált a mérkőzés, többnyire a két 16-os között folyt a játék. A meccset Szoboszlai bombagólja döntötte el, aki 30 méteres szabadrúgásból talált be úgy, hogy a labda a bal kapufáról vágódott a hálóba. A hátra lévő időben nem tudtak újítani a törökök, így a magyarok biztosan őrizték meg minimális előnyüket a lefújásig.

A magyar válogatott összeállítása: Gulácsi Péter – Lang Ádám, Willi Orbán, Szalai Attila – Fiola Attila, Nagy Ádám, Sigér Dávid (60. perc Schäfer András), Holender Filip – Szoboszlai Dominik – Sallai Roland (81. perc Kalmár Zsolt), Szalai Ádám (70. perc Nikolics Nemanja).

Nemzetek Ligája, B-divízió, 3. csoport, 1. forduló: • Törökország–Magyarország 0–1 (gól: Szoboszlai Dominik – 80. perc).

Borítókép: MLSZ