Torna Eb: Berki Krisztián az első helyen jutott a döntőbe (FRISSÍTVE))

Torna Eb: Berki Krisztián az első helyen jutott a döntőbe (FRISSÍTVE))
Berki Krisztián megnyerte a lólengés szerdai selejtezőjét a tornászok Kolozsvárott rendezett Európa-bajnokságán, vagyis az első helyen jutott a döntőbe.

Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Berki Krisztián a 6,2-es kiindulópontszámú gyakorlatát mutatta be, amelyre 15,200 pontot kapott.

A magyar szövetség közleményében Sóvágó Lajos szövetségi kapitány elmondta, Berki a hírnevéhez méltóan jó gyakorlatot adott elő, a versenyző pedig úgy nyilatkozott, nagyon örül, mert valóban jól sikerült a gyakorlata.

„Jól indult, az ollók is megvoltak, és a végére ugyan kicsit beszűkültek a körök, de a leugrásom is ment. A főcél az volt a selejtezőben, hogy a 6,2-es kiindulójút szépen megcsináljam, és ez összejött. Persze, nem volt tökéletes, de a következő két nap elegendő arra, hogy ezen javítsunk az edzéseken” – tette hozzá.

A finálét szombaton rendezik.

Az ugyancsak lólengésben indult Kállai Zoltán 14,266 pontot ért el, ezzel nem jutott döntőbe. Vecsernyés Dávid nyújtón a 11. eredményt érte el, ezzel ugyan nem került a döntőbe, de jelen állás szerint ő az elsőszámú tartalék. Korláton biztosan nem lesz ott a fináléban.

Kardos Botond egyéni összetettben a 21. helyen zárt, így kvalifikált a 24-es fináléba. Boncsér Krisztián nyújtón és talajon sem lesz ott a döntőben.

 

Utólag derült ki: Babos Ádám is döntős egyéni összetettben (a 23. helyen jutott tovább), Berki és Kardos mellett ő is finalista. A magyar szövetség tájékoztatása szerint Babos továbbjutása egyéni összetettben csak csütörtökön hajnalban vált biztossá, mert az európai szövetség (UEG) ekkor adta ki a hivatalos eredménylistát. A fennakadást annak tulajdonítják, hogy a svájci Longines helyett most először az azerbajdzsáni SmartScoring cég végzi az eredményjelzést az UEG számára.

Lólengésben Kállai, nyújtón Vecsernyés második számú tartalék a döntő előtt. A férfi egyéni összetett döntőt pénteken, míg a lólengés fináléját szombaton rendezik.

„Két napunk van, hogy az apróságokat finomítsam az edzéseken. Azt egyelőre nem tudom, hogy ugyanezzel a gyakorlattal indulok, vagy bevetjük a 6,5-ös kiindulópontszámút, de szerencsére még van időnk, hogy ezt kitaláljuk” – nyilatkozta Berki.

Sóvágó Lajos szövetségi kapitány úgy fogalmazott, Kardos és Babos számára a döntőnek már nem lesz tétje, felszabadultan versenyezhetnek.

Román részről Marian Drăgulescu talajon és ugrásban jutott szerdán a szerenkénti döntőbe.

A sokszoros európai és világbajnoki érmes román tornász 14,666 pontot kapott talajon, ez a második legjobb jegy volt, az ugráson pedig, ugyancsak 14, 666-del, az első helyen jutott a döntőbe.

A tavalyi Európa-bajnokság ezüstérmese egyedül képviseli a román fiúkat a szerenkénti döntőben, a csapat többi tagja Cristian Bățagă, Vlad Cotuna, Adelin Kotrong, Andrei Ursache és nyújtón megsérült Laurențiu Nistor nem jutott tovább a selejtezőből. Egyéni összetettben már eleve nem lesz román férfi tornász, mert egyik fiú sem indult mind a hat szeren.

A vetélkedőn 27 ország 274 sportolója (168 férfi és 106 nő) vesz részt. Romániában legutóbb hatvan évvel ezelőtt szerveztek hasonló szintű rendezvényt.

Romániát tíz tornász képviseli az Európa-bajnokságon. A női válogatott tagjai:  Olivia Câmpian, Ioana Crișan, Larisa Iordache és Cătălina Ponor. A magyar női keret: Kovács Zsófia, Dévai Boglárka, Jakab Noémi és Al-Salty Dália.

A verseny további programja a következőképpen alakul. Pénteken 13 és 15.45 óra között férfi egyéni összetett verseny; 17.30 és 19.30 között női egyéni összetett versenyt bonyolítják le. Szombaton 13.30 és 16.40 között férfi szerenkénti döntők talajon, lólengésben és gyűrűn és női szerenkénti döntők ugrásban és felemás korláton. Vasárnap 13.30 és 16.40 között férfi szerenkénti döntők ugrásban, korláton és nyújtón és női szerenkénti döntők gerendán és talajon. Az eseményekről élőben beszámol az RTV2 tévéadó.

A tavalyi, berni Európa-bajnokságon Románia négy érmet nyert. Marian Drăgulescu ezüstérmet szerzett talajon és ugrásban, Cătălina Ponor pedig bronzérmet talajon és gerendán.

Csütörtökön a női selejtezőket rendezték a kolozsvári kontinensviadalon.

Comăneci: a szülőket kell nevelni

A kolozsvári kontinensviadal nagykövete, Nadia Comăneci szerint a szülőket kell motiválni, hogy megértsék a sport jelentőségét a gyerekek számára, hogy nagyobb legyen a válogatási alap.

A jelenleg az Egyesült Államokban élő egykori tornászt csütörtöki sajtótájékoztatóján kérdezték, hogy mit tenne a tornasportét, ha romániai sportminiszter lenne. Nadia Comăneci azt nyilatkozta, hogy egyre nehezebb válogatni ahhoz az időszakhoz képest, amikor ő sportolt és amikor még létezett a Daciada.

„Ha van kiből válogatni, akkor könnyebb a tehetségekre ráakadni, de az alap egyre vékonyodik. Ha van 8–10 sportolód, ki kell válassz hatot és három sérült, akkor már nagy a gond. Amerikában a torna 1984 után vált népszerűvé, az ötkarikás játékok után mindegyik kisgyerek tornász akart lenni. Az Egyesült Államokban a férjemmel tornaakadémiát vezetünk, ahol mintegy 1500 sportoló közül választhatunk – nem mindegyik akar feltétlenül eljutni az olimpiára, de a torna egyébként is jó alapot jelent bármely más sporthoz. Romániában nincs meg ez amennyiség, ezért motiválni és nevelni kell a szülőket, hogy megértésk, hogy a sport milyen fontos a gyerekeknek.

A találkozón részt vett még Andreea Răducan és Monica Roşu egykori tornász, Octavian Bellu korábbi szövetségi kapitány, és Román Olimpiai és Sportbizottság elnöke, Mihai Covaliu.

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Sport
Ezüstérmet nyert a magyar csapat a juniorok versenyében a törökországi Mersinben rendezett férfi torna Európa-bajnokságon.
Sport
Denisa Golgotă, az orosz Angelina Melnyikova és a belga Nina Derwael is két éremmel zárta a szerenkénti döntőket a Glasgow-ban rendezett női torna Európa-bajnokság utolsó, vasárnapi versenynapján.
Sport