Töredékek egy püspök életéből. Márton Áron és a kommunista rendszer

Töredékek egy püspök életéből. Márton Áron és a kommunista rendszer
Márton Áron római katolikus püspök a kommunista rendszer egyik leghatározottabb és legmeghatározóbb ellenzéki alakja volt. Az alábbiakban olvashatnak rendszerrel szembeni viszonyulásáról, ahogyan a titkosszolgálatok dokumentumaiból kitűnik. Csatoljuk a hivatkozott egyes iratok másolatát és fordítását is.

Ami odafönt van, azt keressétek. (Kol. 3.2)

DOBES ANDREA

A második világháború utáni első években a Romániai Római Katolikus Egyház az új kommunista rendszer félelmetes ellenfelének bizonyult. Közel 45 éven át a katolikus vallás megtűrt, ám hivatalosan el nem ismert vallásnak minősült, ahol az állam nem tudta érvényesíteni tekintélyét. Az új rendszerrel szemben táplált ellenséges érzelmeiket nyíltan felvállaló püspökök és papok a hatóságok zaklatásaitól nem menekülhettek, ez hosszú börtönéveket jelentett, majd a Szekuritáté általi megfigyelést.[1]

A római katolikus egyház, 1945–1947 között, bizonyos engedményeket élvezett a hatóságok részéről, amelyek megelégedtek annyival, hogy bizonyos elöljárók megválasztását (Anton Durcovici jászvásári püspök esete) vagy az új apostoli nuncius, Patrick O’Hara megbízólevelét nem ismerték el. A kommunista hatóságok a katolicizmus szervezeti meggyengítése, a vallásszabadság felszámolása és közéleti jelenlétének visszaszorítása végett, 1948-ban, egész sor törvényes intézkedést foganatosítottak.[2] Év végére, főpásztori jogait, a teljes romániai római katolikus püspöki karból, csak Márton Áron és Anton Durcovici[3] gyakorolhatta. A hatóságok által elfogadott jogszabályok a római katolikus egyházat törvényen kívül helyezték, az egyház vezetőségétől pedig szervezeti és működési statútum kidolgozását kérték.[4] Az Anton Durcovici és Márton Áron püspökök által kidolgozott statútum tervezetet 1948. november 4-én nyújtották be a vallásügyi minisztériumhoz.[5] A dokumentum 46 cikkelye közül a hatóságok csak hármat fogadtak el. Később, az egyház statútumának kidolgozását a politikai hatalom tetszése szerinti formában mindkét elöljáró határozottan elutasította.[6]

A Romániai Római Katolikus Egyház helyzetét 1949 tavaszán a pártvezetőség szintjén tárgyalták. A Román Munkáspárt Központi Bizottsága Titkárságának 1949. május 16-i gyűlésén Teohari Georgescu belügyminiszter „a bizonyos katolikus papok körében megnyilvánuló pápaellenes hangulat felerősítésének” folytatását és a Szekuritáté ügynökeinek a papság soraiba történő erőteljes beépülését szorgalmazta. A román kommunisták vezetője, Gheorghe Gheorghiu-Dej a római katolikus elöljárókkal szemben hajthatatlanságra buzdított, hangsúlyozva, hogy a Szekuritáténak hozzá kell járulnia „a klérus elöljáróinak elszigetelődéséhez a papoktól és a hívektől”. Annak érdekében pedig, hogy a kompromittáló terv politikai színezetet kapjon, hamis bizonyítékok felkutatását javasolta, amelyek igazolják, hogy a katolikus elöljárók „ellenséges idegen köröktől kapnak utasításokat”.[7] Márton Áron és Anton Durcovici püspökök 1949. június végi letartóztatását ilyen összefüggésben kell tekinteni.

Márton Áron Csíkszentdomokoson született 1896. augusztus 28-án. Szülőfalujában járt elemi iskolába, majd tanulmányait a Csíksomlyói Katolikus Gimnáziumban folytatta, amely később Csíkszeredába költözött. 1915 júniusában sikerrel érettségizett. Az osztrák–magyar hadseregben az első vonalban harcolt az olasz fronton, s hadnagyi rangra tett szert. A háború után visszatért szülőfalujába, szüleinek segédkezett a gazdaságban. 1920 októberében beiratkozott a Gyulafehérvári Római Katolikus Teológiai Intézetbe. Majláth Gusztáv Károly püspök szentelte pappá, 1924. július 6-án. Ezt követően káplán volt Gyergyóditróban és Gyergyószentmiklóson, majd vallástanár és tanulmányi felügyelő a Marosvásárhelyi Katolikus Líceumban. 1930 nyarán kinevezték püspöki levéltárosnak Gyulafehérváron, két évvel később Kolozsvárra helyezték. 1932-től kezdődően, a kolozsvári magyar katolikus egyetemisták szellemi vezetője, a Katolikus Népi Szövetség igazgatója, majd a Szent Mihály-templom plébánosa. 1938. december 24-én, XI. Piusz pápa nevezte ki gyulafehérvári püspökké, s 1939. február 12-én Andrea Cassulo romániai apostoli nuncius szentelte fel.[8]

            A titkosszolgálatok „a romániai magyar propaganda szellemi atyjának” tekintett püspököt közelről figyelték, ugyanis a román állam elleni tevékenységgel gyanúsították.[9] Miután hívei körében igen nagy népszerűségnek örvendett, a belügyminisztérium 1944. október 12-i, 22.569. számú rendeletével utazási tilalomra kényszerítették, azaz minden egyes kiszállása előtt „utazási engedélyt” kellett beszereznie. 1945. február 7-én a Bukaresti Apostoli Nunciatúra a külügyminisztériumtól kérte a katolikus püspök „szabad utazási jogát”. 1945. február 23-án a belügyminisztérium Közrendtartó Igazgatósága elrendelte „minden szabadságkorlátozó intézkedés” feloldását.[10]

            A kommunista rendszer hajnalán Márton Áron püspök nyíltan kifejezte ellenkezését a hatóságok azon próbálkozásaival szemben, hogy a római katolikus egyházat ellenőrzésük alá vonják. A hírszerző szervezetek (Sziguránca, Szekuritáté) jelentéseiben 1947–1949-ben egész sor vádat soroltak fel a katolikus elöljáró rovására, amelyekkel később a nyomozás, majd az 1951-es per során is találkozhatunk. Ugyanakkor figyelmesen követték, és prédikációit, körleveleit és nyilvános beszédeit tendenciózus módon kommentálták.[11] Márton Áron püspök letartóztatását siettette, hogy a római katolikus egyház statútumának elfogadását a hatóságoknak megfelelő változatban elutasította.

            Szülőföldje vidékén végzett püspöki vizitációja idején, 1949. június közepén, a Brassói Szekuritáté vezetősége felkérte a Székelyudvarhelyi Megyei Szolgálatot, hogy tegye meg a katolikus elöljáró utazásainak „fokozott figyelemmel” való követéséhez szükséges intézkedéseket.[12] Teljes jelentést kértek minden prédikációról és beszélgetésről, valamint „a prédikációk szövegének, az auditorok vagy a prédikációkat halló tanúk nyilatkozatainak csatolását”.[13]

            Márton Áront, 1949. június 21-én, titkárával, Ferencz Benjáminnal együtt, a Gyulafehérvár–Tövis országúton letartóztatták.[14] Börtönből történő szabadulása után, letartóztatásának körülményeit a püspök elmesélte egyik paptanárnak: „Bukarestbe készültem menni, de az egész házamat szekusok vették körbe. Innen követtek, minden sarkon állt egy civil ruhás szekus. Akkoriban nekem volt itt egy zsidóm, aki az autóval szállított, nagyon becsületes ember volt. Arra kértem, vigyen Tövisre, hogy onnan mehessek tovább a gyorsvonattal. Amikor lementem, de ezt valahogy éreztem, mert itt tele volt emberekkel, a papok között is voltak, akiknek tudomásuk volt erről az akcióról, de nekem nem szóltak róla. Pontosan 21-én volt, Pacha Alajos névnapján, és sajnáltam, mert ő a kapu előtt búcsúzott, én pedig meg sem köszöntem neki. Amikor beültem az autóba, láttam, hogy nem a szokásos sofőr ül a kormánynál, hanem egy teljesen ismeretlen személy. Látszott rajta, hogy zsidó. Amikor elmentünk, itt a lenti kapunál, mondtam neki, hogy otthon felejtettem valamit, térjünk vissza. Mondtam neki, hogy nem annyira fontos. Amikor kiértünk a mezőre, Gyulafehérváron túl, megállt, és azt mondta, hogy elromlott az autója. Elkezdett dolgozni, majd egy adott pillanatban egy terepjáró behúzott elénk, és egy másik autó megállt mögöttünk. Az autókból civilek szálltak ki, és érdeklődtek, megnéztek engem az autóban és a sofőr azt mondta, hogy nem tudja megjavítani az autót, arról tárgyalt ezekkel a civilekkel, hogy elvinnének-e Tövisig. Úgy éreztük mindketten, én is, Beni is, mert Ferenc Beni is velünk volt, hogy itt nem tiszta valami. Én kellemes pofát vágtam, és azt mondtam, hogy szálljunk át. Azok boldogan átvették bőröndjeinket. Ahogy elhelyezkedtünk, az egyik hátrafordult és azt mondta: »Nehogy azt higgyék, hogy banditák vagyunk.« És megmutatta az igazolványát, a Szekuritáté hadnagya volt. Visszafordult az autóval és Nagyszebenbe vittek, a Szekuritátéra. Onnan a hadnagy saját személygépkocsiján elvitt éjfélkor Bukarestbe. Két tiszt ült mellettem, és a hadnagy elöl, a sofőr mellett. Bukarestben már vártak ránk.”[15] Mivel az egyházmegyénél néhány napig semmit sem tudtak a püspök sorsáról (azt megtudták, hogy nem érkezett meg Bukarestbe, de nem tért vissza Gyulafehérvárra), helyettese, Boga Alajos plébános, 1949. június 30-án, levelet küldött Stanciu Stoian vallásügyi miniszternek, amelyben a püspök helyzetével kapcsolatos tájékoztatást kért. Átirata természetesen válasz nélkül maradt.[16]

            Márton Áront két évig tartották fogva és kivizsgálás alatt a bukaresti belügyminisztérium fogdájában, „ott lent, a pincében”. A kivizsgálás idején a püspök méltóságteljes magatartást tanúsított, s elutasítva a kivizsgálás vezetőinek csapdáját, nem ismert el olyan tetteket, amelyeket nem követett el. Saját cselekedeteinek felelősségét nem próbálta másokra hárítani, és a kommunista ideológiával és rendszerrel kapcsolatos hozzáállásáról nagy bátorsággal beszélt.[17] Az 1951. július 30–augusztus 6. között zajlott, nyilvánvalóan politikai jellegű perben a Bukaresti Katonai Törvényszék 1165. számú ítéletével életfogytiglan kényszermunkára ítélték „hazaárulás bűncselekménye” miatt.[18]

            A per ideje alatt a Zsilávai Börtönben tartották fogva,[19] 1951. augusztus 14-én pedig a Nagyenyedi Börtönbe költöztették.[20] Egy hónappal később, szeptember 19-én, a máramarosszigeti börtönbe szállították. Itt „magánzárka” várta, az I. emelet 45-ös szobájában.[21] A Szekuritáté által a hatvanas években lehallgatott beszélgetésben a püspök valakinek a szigeti börtönrendszerről mesélt: „Amikor mérges voltam, és veszekedtem velük, és azt mondtam, hogy »csak levet adtál«, akkor az őrszem olyan patáliát csapott, hogy odajött a börtönőr, és azt mondta: »Te merészelsz zúgolódni?« Így beszéltek ezek. Ha az ember kapott egy marék borsót, boldog volt. Éveket töltöttem azzal, hogy kenyérről álmodtam, és amikor felébredtem, nem volt kenyér.”[22] Az egészségügyi ellátásról a katolikus elöljáró így emlékezett: „Minden vasárnap jött az orvos, és egyszer panaszkodtam, és azt mondtam: »Doktor úr, nézzen rám, tönkremegyek, minden ételt kidobok« – a kollégája foglalt volt, ugyanis mindig kísérte valaki –, és ő azt mondta: »Hallgasson ide, uram, én itt semmit nem adhatok, megértette? « Azt mondtam, hogy igen. És jó szándékú volt, látszott rajta.”[23]

A Romániai Római Katolikus Egyház jogrendszere alapvető elveinek tiszteletben tartásával kapcsolatosan Alexandru Tehodor Cisar[24] érsek 1954. januári halála következtében felmerülő problémák összefüggésében a hatóságok megvizsgálták Márton Áron püspök kiszabadításának a lehetőségét. 1954. május 25-én, a RMP Központi Bizottsága Politikai Irodájának gyűlésén Emil Bodnăraş védelmi miniszter javasolta, hogy hozzák Bukarestbe, „fogságba, ám olyan feltételek mellett, hogy beszélgetni lehessen vele, a magatartásának felmérése végett”. A rangos kommunista tisztségviselő azon a véleményen volt, hogy „ha valaki beszélne vele, sikerülhetne olyan megoldást találni, amely feltételes szabadlábon bocsátását eredményezze”.[25] A román kommunisták vezetője, Gheorghiu-Dej elfogadta a püspök fővárosba költöztetésének ötletét, ám „nem a védelmi minisztériumhoz, hanem egy házba, és mondják neki azt, hogy azért vitték oda, hogy kezeljék, ugyanis beteg, egy orvosi vizsgálatra fog sor kerülni, és minden módszert latba kell vetni annak érdekében, hogy megváltoztassa az álláspontját”.[26] A politikai tényezők szintjén született határozat elfogadásának másnapján a Börtönök Igazgatósága tájékoztatta a Szigeti Börtön parancsnokát Márton Áron püspök átköltöztetéséről „minden személyes tárgyával együtt”.[27] 1954. május 27-én a katolikus egyházfőt a belügyminisztérium bukaresti fogdájába szállították, az alagsor második szintjén levő cellába.

Néhány nappal a költözés után végzett ellenőrzés[28] során megállapítást nyert, hogy a feltételek nem elégségesek a felépüléséhez, a tiszta levegő hiánya jelentős tényezőnek minősült, így a Malmaisonba költöztették, ahol egyedül volt egy nagy szobában, orvosi ellátásban volt része, sétákban a börtön udvarán, ételt és olvasnivaló könyveket kapott.[29]

1954 júliusában a katolikus püspök kétszer találkozott dr. Petru Grozával, aki akkor a Nagy Nemzeti Országgyűlés Elnökségének elnöke volt. A beszélgetések jegyzőkönyveiből kiderül a katolikus elöljáró szilárd álláspontja, aki nagyon világosan kifejtette, hogy nem kezdhet egyeztetéseket a hatóságokkal a Vatikán engedélye nélkül: „Egyetlen hazai püspök sem folytathat tárgyalásokat a kormánnyal a Szentszék előzetes jóváhagyása nélkül. Ez a törvény.”[30] 1954 novemberében azt javasolták neki, hogy kezdeményezze a kegyelemkérést, ám Márton Áron kategorikusan elutasította bármely intézkedés foganatosítását ez irányban, azzal indokolva döntését, hogy „ezáltal elismerné vétkességét, amit ő nem hajlandó beismerni”.[31]

            1955. január 6-án Ady Ladislau tábornok felolvasta a katolikus elöljárónak a Nagy Nemzeti Országgyűlés Elnökségének Rendeletét a büntetés felfüggesztésére vonatkozóan. Márton Áron püspököt kiengedték a börtönből, püspöki ruhákba öltöztették, és a Bukaresti Katolikus Érsekségre szállították.

            1955. március 17-én behívatták a vallásügyi minisztériumba, ahol arról tájékoztatták, hogy „szabad, és elmehet Gyulafehérvárra, mindenféle feltétel nélkül”.[32] Március 25-én visszatért a püspökség élére, véget vetve a hatáskör-gyakorlás bizonytalan időszakának. Az évek során hajthatatlan maradt a kommunista hatóságoknak az egyház ügyeibe való beavatkozására tett kísérleteivel szemben.[33]

            1956. augusztus elején meglátogatta Iuliu Hossu, Ioan Bălan és Alexandru Rusu görög katolikus püspököket a ciorogârlai kolostorban kijelölt kényszerlakhelyükön. Ez alkalommal tájékoztatta az elöljárókat arról, hogy a hatáskörébe tartozó papokat arra utasította, hogy „a görög katolikus hívek liturgiai szertartásokra (keresztelő, temetés) vonatkozó minden kérését teljes mértékben teljesítsék akkor is, ha bizonyos hatóságok ezt tiltják, vagy ebben őket meggátolják”.[34]

            A Belügyminisztérium Vajdahunyad-Déva Regionális Igazgatóságának tisztjei, 1956. június 23-án, „Maros”[35] fedőnévvel, információs nyomozási dossziét nyitottak a nevére. 1962. augusztus 7-én, a dossziéval kapcsolatos hiányos munkavégzésre hivatkozva, a kezdeményezést a Belügyminisztérium Vajdahunyadi Regionális Igazgatóságától a III. Igazgatóság IV. Szolgálatának tisztjei vették át. A Fehér Megyei Szekuritáté létrehozása után, 1969 januárjában, a dossziét átadták a megyei Szekuritáté tisztjeinek, ahol az „Uránia” nevet kapta. A követést 1980. december 15-én zárták le, a katolikus püspök halála következtében. A két és fél évtizedes információs megfigyelés oka az volt, hogy Márton Áron püspököt a Szekuritáté vezetősége „a magyar nacionalisták fő jelképeként és ideológusaként” azonosította, akik „titkos magyar nacionalista tevékenységet folytató felforgató elemeket gyűjtenek köré”.[36] Mellékesen a kommunista politikai rendőrség az alábbi aspektusokat is figyelembe vette: kapcsolatai a Vatikánnal vagy különféle nyugati katolikus intézményekkel, amelyeket „kémközpontoknak” tekintettek, kitartása, amellyel arra szólította fel a hatáskörébe tartozó papokat, hogy fokozzák a hívek, különösen a fiatalok körében kifejtett vallásos tevékenységüket; határozott elutasítása a katolikus kultusz belső tevékenységei és külkapcsolatai fölötti állami ellenőrzés elfogadását illetően.[37]

            Az információs megfigyeléssel párhuzamosan, 1957. május 31-én, a Szekuritáté III. Igazgatóságának vezetője, Nicolae Budişteanu ezredes által aláírt referátum alapján, Gheorghe Pintilie tábornok jóváhagyta a kényszerlakhely megállapítását 36 hónapra Gyulafehérváron. A hivatkozott ok szerint a katolikus elöljáró „erőteljesen ellenséges tevékenysége kifejtését folytatta, negatív hatást gyakorolva a magyar nemzetiségű lakosság körében”[38] A kényszerlakhely időszakát[39] folyamatosan 60 hónappal növelték (a belügyminisztérium 1960. június 21-i 15929. számú Határozatával),[40] majd 12 hónappal (a belügyminisztérium 1965. május 25-i 6569. számú Határozata szerint)[41] és végül 24 hónappal (a belügyminisztérium 1966. június 5-i 6599. számú Határozata szerint).[42] Mindez idő alatt mozgása a püspöki székhely és a római katolikus székesegyház közötti kerületre korlátozódott. Egyetlen kivétel létezett, 1966. május közepén, amikor Bukarestbe utazott találkozni a vallásügyi osztály főtitkárával, Dumitru Dogaruval. A katolikus püspökkel folytatott tárgyalások következtében a bukaresti hivatalosság 1966. július 13-i jelentésében[43] rögzítette véleményét, néhány javaslatot is megfogalmazva: „Márton Áron makacs ember, aki következetesen ragaszkodik a püspöki tisztséggel kapcsolatos saját merev felfogásához. Az Állam és egyház közötti kapcsolatra vonatkozó felfogása megegyezik a Vatikánéval: teljes szegregáció, kölcsönös elszigetelődés és figyelmen kívül hagyás, ahol az egyház saját hite szerint cselekszik – az úgynevezett pusztán egyházi ügyekben – anélkül, hogy legalább tájékoztatná az államot. Mindehhez hozzáadódnak saját személyiségjegyei: zárkózott, antiszociális, érzékeny, látszólag félénk, ám makacs és büszke, lelkileg nem kapcsolódik Romániához és a szocializmus által épített élethez; továbbá minden, ami a magyar kisebbséggel kapcsolatos közismert ragaszkodásából fakad, amely ragaszkodásra viszont a szűk látókörű és szeparatista nacionalizmus a jellemző. (…) Hívei sokaságát megrendíti egyszerű életvitele (a teológusok étkezdéjében étkezik), látszólagos szerénysége és irányunkban tanúsított merev álláspontja. Bár ha saját céljainkat tekintjük (hogy rávegyük az egyházak törvényrendszerének teljes tiszteletben tartására), végső magatartása nem kielégítő, mégis ő maga úgy véli, hogy tett valamit. Bár ez az engedmény nem zárja ki jövőbeli nehézségek előfordulását, mégis meg kellene próbálnunk rávenni a további haladásra. Mindent meg kellene tenni annak érdekében, hogy a velünk szemben tanúsított elutasító és hajthatatlan magatartása és ebből fakadóan áldozati szerepével kapcsolatosan – az országban és a határokon túl – kialakult hírnevét csökkentsük. Ellensúlyozni kellene abbeli óhaját, hogy a vatikáni szóhasználat szerint a hallgatás egyházának szereplőjeként tüntesse fel magát. Mindehhez hozzájárulhat a vele való kapcsolatfelvétel, annak érdekében, hogy a vallásügyi törvényrendszer akár csak részleges elfogadását sikerüljön kicsikarni. Eddigi álláspontjáról való kimozdítása jelentősen csökkentené az Állam és a római katolikus egyház közötti feszültségeket, amelyeket ő maga alakított ki, és amelyet a Vatikán kihasználhat.”[44] Dumitru Dogaru[45] jelentése és az általa megfogalmazott javaslatok következtében Cornel Onescu belügyminiszter igényelte a katolikus püspök lakhelyi korlátozásainak meghosszabbítását, kérelmét így indokolva: „A rendelkezésünkre álló adatok szerint Márton Áron továbbra is szocialista rendünkkel következetesen ellenséges álláspontra helyezkedik. (…) Állítása szerint nem érthet egyet vatikáni kapcsolatainak és körleveleinek a vallásügyi osztály általi cenzúrázásával. Pontosította, hogy ha tudná, hogy a vele folytatott jelen beszélgetésnek bármi köze van a kényszerlakhelyéhez, akkor elutasítaná, ugyanis saját személyes érdekeit szolgáló semmiféle engedményre nem hajlandó az egyház rovására.”[46]

            A következő év őszén a Román Kommunista Párt Központi Bizottsága Állandó Elnökségének 1967. november 21-i gyűlésén elhatározták, hogy „az állami hatóságok intézkedjenek Márton Áron római katolikus püspök kényszerlakhelyi kötelezettségének megszüntetéséről”.[47] Az Államtanács alelnöke, Emil Bodnăraş rendeletére másnap megszüntették a kényszerlakhely kijelölését.[48]

Románia főügyésze, 1968-ban, „felügyeleti felfolyamodást” fogalmazott meg a Bukaresti Katonai Bíróság 1951. augusztus 6-i 1165. számú ítélete és a Katonai Fellebbviteli Bíróság 1951. október 12-i 3640. számú határozata ellen. 1968. szeptember 12-én a Legfelső Bíróság a 94. számú Határozatával helyt adott a folyamodványnak, és a megtámadott határozatokat, Márton Áron[49] elítélését illetően, semmisnek nyilvánította. Ahogyan Denisa Bodeanu történész megjegyezte, a Legfelső Bíróság határozata Márton Áronnak csak részleges rehabilitációt kínált, ugyanis semmiféle utalás nem történt a hazaárulás miatt született életfogytiglani kényszermunka ítélettel kapcsolatosan.[50]

            Márton Áron első vatikáni utazására a fogság és a kényszerlakhely után 1970. február 24. és március 6. között került sor. Erdély püspökét VI. Pál pápa fogadta. További két látogatás következett, 1971-ben és 1974-ben.[51]

            Itthon, negyed évszázadon át, a Szekuritáté minden rendelkezésére álló eszközt felhasznált a püspök megfigyelésére, követésére, megfélemlítésére és befolyásolására.[52] Az irodájában,[53] a hivatalban vagy az étkezdében[54] folytatott beszélgetések rögzítését szolgáló speciális technika mellett megfigyelést is alkalmaztak, és levelezését is elolvasták. Továbbá a politikai rendőrség tisztjei hatalmas, papokból és a püspökség adminisztratív személyzetéből,[55] a Teológiai Intézet és a Kántoriskola[56] tanulóiból, diákjaiból, tanáraiból, más települések szerzeteseiből, espereseiből, ordináriusaiból, a vallásügyi osztály helyi vagy központi alkalmazottaiból,[57] de a laikusok[58] soraiból is beszervezettekből álló információs hálózatot mozgósítottak körülötte. Ezeknek az akcióknak az eredménye a Szekuritáté Irattárát Tanulmányozó Országos Tanács levéltárában található, ahol Márton Áron püspöké a legrészletesebb dosszié a teljes Információs Alapból: a több mint 77 ezer lapból álló, összesen 236 kötet,.[59]

            A püspök egészségügyi gondjainak súlyosbodásával, 1971. december 23-án, VI. Pál pápa Jakab Antal teológiai tanárt gyulafehérvári segédpüspökké nevezte ki, utódlási joggal. Őt a pápa 1972. február 13-án szentelte püspökké Rómában. Márton Áron 1980. április 2-án hivatalosan visszavonult tisztségéből, tiszteletbeli püspök lett. 1980. szeptember 29-án hunyt el, 84 éves korában.

            A kommunista rendszer bukása után Jakab Antal püspök elindította a boldoggá avatási eljárást, az ügy posztulátorává (ügyvivőjévé) Szőke János magyarországi szaléziánus szerzetespapot nevezte ki. Az egyházmegyei szintű adatgyűjtést (1994. április–1996. október) követően, 1996. december 5-én a dokumentációt átadták a vatikáni Szenttéavatási Ügyek Kongregációjának.[60] A jeruzsálemi Yad Vashem Intézet, 1999. december 27-én, Márton Áront, poszthumusz, „a Népek Igaza” címmel tüntette ki.[61] A boldoggá avatási eljárás posztulátorává, Jakubinyi György érsek 2012. február 6-án msg. Kovács Gergelyt nevezte ki, aki azóta is kitartó munkával gyűjti a szükséges okmányokat.[62]

[Bélyegzővel: SZIGORÚAN TITKOS]                                                       132/1949. július 13.

FELJEGYZÉS

            A brassói római katolikus körökben nagy felháborodással vitatják MÁRTON ÁRON és DURCOVICI ANTON római katolikus püspökök letartóztatása, és azt beszélik, hogy MÁRTON ÁRON letartóztatása a püspök nagy népszerűsége miatt következett be, amelynek főleg a Csík megyei római katolikus vallású magyarok körében örvendett, és azt is mondják, hogy mivel MÁRTON ÁRON püspök ebből a megyéből származik, ennek a megyének a lakosai a Minisztériumhoz fognak fordulni MÁRTON szabadon bocsátása érdekében.

            Azt állítják, hogy MÁRTON letartóztatása már akkor elő volt készítve, amikor a püspök májusban és júniusban Csík megyei bérmálási körúton tartózkodott, de az őt körülvevő erőteljes őrzés okán meghiúsult, és csak június 21-én kerülhetett rá sor, amikor MÁRTON püspök, FERENCZ BENJÁMIN titkárával együtt, Gyulafehérvárról Bukarestbe utazott, a Gyulafehérvár–Tövis közötti úton.

            Ugyancsak a brassói görög katolikus értelmiségi körökben beszélik, nem kizárt, hogy a kormány feloszlatja a római katolikus vallást, majd a felekezet vezető papjai közül egyeseket lágerekbe internálnak, és hogy a MAGYAR NÉPI SZÖVETSÉG, illetve más demokratikus szervezetek segítségével [aláírási] listákat állítottak össze, amelyeket majd szétosztanak a lakónegyedekben és a gyárakban, hogy MÁRTON püspök halálbüntetését kérjék.

            1949. VII. 3-án, a római katolikus hívek, akik részt vettek a brassói Ferences rendi templomban megtartott szentmisén, azt beszélték, hogy a londoni rádió bemondta volna, hogy MÁRTON ÁRON püspököt letartóztatták, és hogy a hívők mindent megtesznek szabadon bocsátásáért, mivel ő óriási népszerűségnek örvendene Brassó megyében.

            GYIORGHI [GYÖRGY] LAJOS kolozsvári professzor kifejezte, hogy a kormányunk mindenkit átvert, mivel MÁRTON ÁRON püspök 1949. VI. 21-én elindult Bukarestbe, és valószínű, hogy kihallgatáson volt PETRU GROZA miniszterelnöknél, de azóta semmit nem lehet róla tudni.

            Folyó év július 7-től a kolozsvári és a Kolozs megyei római katolikus papság összegyűlt az „Alverná”-nak nevezett kolozsvári Ferences rendi kápolnában, ahol MÁRTON ÁRONÉRT imádkoztak. E húsz pap többsége ferences rendi.

            FÁBIÁN ION előadó pap folyó év július 2-án imádkozott MÁRTON ÁRON püspökért a kolozsvári Szent Mihály-templomban, és minden hívőt arra utasított, hogy imádkozzanak érte, mondják el tízszer a Miatyánkot és tízszer a Hiszekegyet.

            Nevezett BATHA IGNAȚIU kolozsvári ügyvéd azt mondta, hogy miután MÁRTON ÁRON elhagyta Gyulafehérvárt, a hatóságok letartóztatták, koncentrációs táborba vitték, sorsa tehát meg van pecsételve.

            NOGHI [NAGY] EUGEN nagyszebeni esperes kijelentette, hogy MÁRTON ÁRON püspök titkárja, DAVID LADISLAU kanonok, néhány további gyulafehérvári pappal együtt, kérvényezték a Vallásügyi Minisztériumnál, hogy közöljék velük, hol van MÁRTON ÁRON püspök, mivel olyan régóta elment Bukarestbe, onnan vissza nem jött, és ha letartóztatták, akkor ezt miért nem ismerik el a sajtó vagy a rádió útján.

            NANU [kézírással: vagy MANU?] AUREL balázsfalvi kanonok kijelentette, azt hallotta, hogy amikor folyó év június havának végén MÁRTON ÁRON vonaton utazott, és áthaladt a brassói állomáson, magyar nyelvű kiáltás hallatszott: „Testvérek, én vagyok a ti római katolikus püspökötök, le vagyok tartóztatva, és nem tudom hova visznek, adjátok tovább a hírt!”

            A vajdahunyadi VALERIAN pap azt mondta, hogy a plébániák a püspökök nélkül is tovább tudnak működni, még akkor is, ha valamennyiüket letartóztatnák.

            A híresztelést követően, a vajdahunyadi SALVATOR pap prédikációt mondott, amelyben kérte a híveket, hogy a püspökért imádkozzanak.

            Nevezett SIMU ION, a Kis-Küküllő megyei Csufud községből származó III. éves teológiai hallgató kijelentette, annak ellenére, hogy tudják, hogy MÁRTON ÁRONt börtönbe zárták, a katolikus vallással semmi sem történhet, hiszen a római katolikus papok nőtlenek, és ellen tudnak állni a csapásoknak.

            GALL IOSIF, a Hunyad megyei Brádon élő villanyszerelő azt mondta, hogy miután az Állam majd elveszi a papok fizetését, azt fogja tenni MÁRTON ÁRONNAL, amit MINDSZENTYvel tettek Magyarországon.

Forrás: A Népi Szekuritáté Kolozs Tartományi Igazgatósága [D. R. S. P. Cluj]

13/25719. sz. Jelentés, 1949.VII.8.

Jr. 80199/1949.VII.8.

 

Letartóztatva: Zsiláva Börtön, 1949. június 21.

8435/951. sz. Letart[ózatatási]. Par[ancs].

 

Román Népköztársaság                                                                     III. BÍRÓSÁG

Bukaresti Katonai Törvényszék                                                        Md. 3. nyomtatvány

1. sz. Részleg

1421/951. sz. iratcsomó

 

1165. sz. Ítélet (KIVONAT)

 

            A Bukaresti Katonai Törvényszék 1. sz. Részlege az alábbi ítéletet hozta:

            Az ítéletben felsoroltak okán és a Katonai Ügyész úr következetetéseivel egybehanzóan:

A TÖRVÉNY NEVÉBEN ELHATÁROZZA:

            Egyhangúlag  bűnösnek ítéli Márton Áron volt római katolikus püspököt (Gyulafehérvár, Karl Marx utca) összeesküvés (Btk. 227. szakasz, 2. bek., 11. tézis), hazaárulás (Btk. 184. szakasz) és hazaárulás (Btk. 186. szakasz) bűncselekedetekért.

            Enyhítő körülmények – nincsenek.

            A Büntetőtörvénykönyv  227.  szak., 2. bek., 11. tézis, 184. szak., 186. szak. , 101. szak., 463. szak., 304. szak., valamint a 212/1948. Törvényrendelet 25. szak. értelmében  Márton Áron volt gyulafehérvári római katolikus püspököt az Ítélőtanács egyhangúlag 10 év szigorított fegyházra és a polgárjogok 5 évre történő felfüggesztésére ítéli összeesküvés bűntette miatt; életfogytiglani kényszermunkára hazaárulás bűntette miatt, a Btk. 184. szak. alapján; 25 évi kényszermunkára és a polgárjogok 10 évre történő felfüggesztésére hazaárulás bűne miatt, a Btk. 186. szak. alapján. A Btk. 101. szakasza értelmében életfogytiglani kényszermunkára, a polgári jogok 10 évre szóló felfüggesztésére ítélik 1951. június 21-től kezdődően. Vagyonát elkobozzák, és 10 000 (tízezer) lej perköltség kifizetésére kötelezik.

            Kiadva és kihirdetve ma, 1951. augusztus 6-án.

 

ELNÖK (s. k.)

Finichi P. hadbíró őrnagy                                          Tagok (s. k.)   H. Radu százados

                                                                                                          Stoica hadbíró főhadnagy

                                                                                                          Nagy A. hadnagy

Az eredetivel megegyezik                                                                 Marchidean C. hadnagy

Bírósági jegyző                                                                    

[olvashatatlan aláírás]                                               Bírósági jegyző (s. k.)  Petrescu J. 

 

            Az elítélt családi állapota a következő: neve (becenév, álnév) Márton Áron, született 1896. aug. 28.,  Csíkszentdomokos községben, Augustin és Iuliana fia, foglalkozása római katolikus pap, nemzetisége ‒, családi állapota ‒, gyermekek száma ‒.

 

ELNÖK,                                                                                            Bírósági jegyző,

                                                                                                          [olvashatatlan aláírás]

PIE DEPE – 3424. sz. Parancs, 1951.IX.6.

A BÖRTÖNÖK FŐIGAZGATÓSÁGÁNAK

NYILVÁNTARTÁSI HIVATALA

NAGYENYEDI BÖRTÖN

A Zsilávai Börtön 18633/1951. sz. jelentésének értelmében, az életfogytiglani kényszermunkára ítélt Márton Áron rabot, büntetése letöltése végett szállítsák az első járattal a Máramarosszigeti Főbörtönbe, ahol vessék alá a magánzárka rendszernek.

Az áthelyezési okmányok mellé csatolják a jelen határozatot is.

IGAZGATÓ

Constantinescu alezredes

Osztályvezető

Ticaliuc főhadnagy

Az eredetivel megegyezik,

Ispas Viorel alhadnagy

[olvashatatlan aláírás]

Bélyegző (Nagyenyedi Főbörtön)

 

Nagyenyedi Börtön                                                                           Dátum: …. 195…

Boríték száma: 10223                                                           Kivizsgálva, egészségesnek                                                                                                 találtatott, féregtelenítve

                                                                                                          Orvos,

 

ÁTHELYEZÉSI LAP

(BÖRTÖNVAGONOK HASZNÁLATÁRA)

            Márton Áron elítélt, 1926. sz. matr[ikula]., 1951, foglalkozása püspök, életfogytiglani kényszermunkára ítélve összeesküvés és hazaárulás bűntettek miatt, áthelyeztetik a Máramarosszigeti Főbörtönbe, büntetése letöltése végett.

Veszélyességi fokozat: Veszélyes

SZEMÉLYLEÍRÁS

                        Születési év: 1896                                          Szem: barna

                        Magasság: 168                                               Haj: ősz

                        Homlok: magas                                              Szemöldök: gesztenyebarna

                        Orr: közepes                                                   Szakáll: borotválja

                        Száj: átlagos                                                   Fül: ovális

                        Áll: ovális                                                      Bajusz: borotválja

                        Arc: sötét bőrű, sápadt

                                    KÜLÖNLEGES ISMERTETŐJEL: nincs

 

            Hideg élelemmel ellátva ‒ napra ....……..195......

 

            IGAZGATÓ                                                                          JEGYZŐ

            [olvashatatlan aláírás]                                                           [olvashatatlan aláírás]

Bélyegző (Nagyenyedi Főbörtön)

N. B.: A jelen áthelyezési lapot a rab iratcsomójára kell ragasztani, hiánya vagy hiányos kitöltése esetén a vagonfelelős a rabok fogadását elutasítja.  

 

Román Népköztársaság

Belügyminisztérium

Börtönök Főigazgatósága

Máramarosszigeti Főbörtön

Ikt. sz.: 116.

1951. szept. 20.

10223. szám

1951. szeptember hó 18. nap

Nagyenyedi Főbörtöntől

MÁRAMAROSSZIGETI FŐBÖRTÖN számára

            Mellékelve az ítéletről szóló dokumentumokat tartalmazó iratcsomót, az elítélt törzskönyvi lapját és a Börtönök Vezérigazgatóságának 3424. sz. Parancsát, átadjuk Márton Áron elítéltet, hogy a magánzárka rendszernek alávetessék.

            Kérjük, hogy a fent nevezett elítélt és az elítélési iratainak átvételét igazolják vissza.

IGAZGATÓ

Százados

[olvashatatlan aláírás]                                                                       Titkár

Bélyegző (Nagyenyedi Főbörtön)                                                     Alhadnagy

                                                                                                          [olvashatatlan aláírás]

 

            NYILATKOZAT

            Alulírott MÁRTON ÁRON, született Csíkszentdomokoson, az 1896. év augusztus havának 28. napján, szülei ÁGOSTON és JULIANA, családi állapota nőtlen, az alábbiakat nyilatkozom:

            A keresztény elveknek megfelelően, az Állam kötelessége, hogy támogassa állampolgárait, hogy azok érjék el és valósítsák meg céljaikat, hogy élet- és kulturális színvonalukat emelje.

            Az Államnak joga és kötelessége az iskolák támogatása állampolgárai kulturális színvonalának emelése céljából, tiszteletben tartva a szülők azon jogát, hogy kiválasszák az iskolát, ugyanakkor a parókiák azon jogát, hogy híveik számára saját iskolákat létesítsenek és fenntartsanak.

            Az Állam joga megállapítani a tananyagot, amelyek szükségesek az általános műveltség és az állampolgári nevelés érdekében, tiszteletben tartva az isteni törvényeket.

            Az Állam, az isteni törvények szerint, köteles lehetővé tenni a hittan oktatását saját iskoláiban.

            Úgy gondolom, hogy amikor az Állam a hittan oktatását az iskolából kiiktatta, a hatáskörét túllépte.

            Amikor tudomásomra jutott, hogy az államnak szándékában áll a felekezeti iskolákat államosítani, beadványt intéztem a kormányhoz, és kértem, hogy ne szüntesse meg ezeket az iskolákat, és hogy a hitoktatást valamennyi fokú tanintézetben biztosítsa.

            Amikor megjelentek az erre vonatkozó törvények, fájdalommal vettem tudomásul a kialakult helyzetet, és megpróbáltuk a hitoktatást az iskolán kívüli megszervezni.

            A híveket körlevélben értesítettem, ugyanakkor felkértem a szülőket, segítsenek abban, hogy gyermekeik vallásos szellemben nevelkedhessenek.

            Jelen nyilatkozatot tollba mondtam, és miután szavanként elolvastam, saját kezűleg aláírtam, és kijelentem, hogy senki nem kényszerített arra, hogy a feltett kérdésre válaszoljak.

MÁRTON ÁRON s. k.

 

            NYILATKOZAT

            Alulírott MÁRTON ÁRON, született Csíkszentdomokoson, az 1896. év augusztus havának 28. napján, gyulafehérvári római katolikus püspök, az állammal szemben kifejezett püspöki álláspontomat illetően az alábbiakat nyilatkozom:

            Az Állam jogai az isteni törvényekben gyökereznek, az Államnak nincs joga túllépni az isteni törvényeken.

            Az egyháznak jogában áll és képes arra, hogy a konkrét helyzetek értékelésére alapozva megállapítsa, hogy az Állam bizonyos törvényei által túllépte vagy sem hatáskörét.

            Az egyetemes egyház nevében a Római Pápa szól, a püspöki egyházmegye nevében pedig a püspök.

            Az Állam törvényei általában kötelező érvénnyel bírnak az összes állampolgárra nézve, akiknek ezeket tiszteletben kell tartaniuk.

            Ha azonban az állami törvények annyira ellentétesek Isten törvényeivel, ez arra kényszeríti a római katolikus egyházat, hogy az egyházi dogmáknak és kánonoknak megfelelően, ezeknek a törvényeknek ne vesse alá magát, ebben az esetben pedig az állampolgárok sem kötelesek tiszteletben tartani az Állam ezen törvényeit.

            A római katolikus egyház csak nagyon súlyos esetekben folyamodik ehhez az eszközhöz, csakis akkor, ha az Állam nem hajlandó felülvizsgálni azon intézkedéseit, amelyek ellentmondanak az isteni törvényeknek.

            Az Egyház és az Állam közötti konfliktusok feloldása céljából jó lenne, ha létezne egy független fórum, ahol az állampolgárok panaszt tehetnének, ha az Állam alapvető jogaikat megsérti.

            Jelen nyilatkozatot tollba mondtam, és miután szavanként elolvastam, saját kezűleg aláírtam, és kijelentem, hogy senki sem kényszerített arra, hogy a feltett kérdésre válaszoljak.

MÁRTON ÁRON s. k.

 

ROMÁN NÉPKÖZTÁRSASÁG

BELÜGYMINISZTÉRIUMA

Börtönök Főigazgatósága

Máramarosszigeti Főbörtön

Ikt. sz.: 0477

Hónap: 05 Nap: 29

 

A BÖRTÖN- ÉS FOGHÁZAK IGAZGATÓSÁGÁNAK

Badica Ilie alezredes elvt[árs].nak

BUKAREST

 

            Az Ön által 1934. május 26-án kiadott 01107. és 01108. számú parancsok nyomán.-

            Jelentjük, hogy folyó év május 27-én átadtuk a Belügyminisztérium képviselőinek PACHA AUGUSTIN  és MÁRTON ÁRON rabokat, az Ön fenti parancsainak megfelelően.

BÖRTÖNPARANCSNOK,

Ciolpan Vasile, főhadnagy

 

JÓVÁHAGYVA,                                                                             300/1957. június 1.

[olvashatatlan aláírás]                                                                       SZIGORÚAN TITKOS

1957.V.31.                                                                                         1. sz. példány

JELENTÉS

            1955. január 1-jén MÁRTON ÁRON római katolikus püspököt szabadon bocsátották, és visszahelyezték gyulafehérvári tisztségébe.

            Szabadlábra helyezésétől kezdődően egészen a jelen időpontig MÁRTON ÁRON továbbra is erősen ellenséges magatartást tanúsított, főleg kiküldetései, bérmaútjai stb. során, amikor negatív hatást gyakorolt a magyar nemzetiségű lakosságra és a római katolikus hívek tömegeire.

            A fentebbieket figyelembe véve úgy ítéljük meg, hogy MÁRTON ÁRON kiküldetéseit be kell tiltani, s erre vonatkozóan

JAVASOLJUK

            Hogy számára 36 hónapos gyulafehérvári kényszerlakhelyet szabjanak ki.

            MÁRTON ÁRON 1896. augusztus 28-án született Csíkszentdomokos községben, Csík rajon, jelenlegi lakhelye Gyulafehérváron, a római katolikus püspökség székhelyén van.

A III. IGAZGATÓSÁG VEZETŐJE,

Budisteanu N. alezredes

[olvashatatlan aláírás]

 

BELÜGYMINISZTÉRIUM                                                            SZIGORÚAN TITKOS

[dátum nélkül, fekete tintával, kézírással: tévedésből megsemmítve, hatályos marad; olvashatatlan aláírás]

15929. SZ. HATÁROZAT

            A Minisztertanács 337. számú, 1954. március 11-én kelt Határozata értelmében, amit a Minisztertanács 237. számú, 1957. február 12-én kelt Határozata egészít ki, és amely azon személyek kényszerlakhelyét szabályozza, akik cselekedeteikkel és megnyilvánulásaikkal a népi demokratikus rendszert veszélyeztetik vagy megpróbálják veszélybe sodorni;

            A Román Népköztársaság törvényeinek újabb megszegésének megelőzése céljából;

            Figyelembe véve a tevékenységére vonatkozó dokumentációt, nevezett MÁRTON ÁRON római katolikus püspököt, aki 1896. augusztus 28-án született Csíkszentdomokos községben, Csík rajon, Magyar Autonóm Tartomány, Augustin és Juliana fiaként, és aki jelenleg gyulafehérvári (Hunyad [tartomány]) kényszerlakhelyén tartózkodik, rendkívül veszélyesnek nyilvánítjuk az állambiztonságra nézve;

A BELÜGYMINISZTÉRIUM

ELHATÁROZZA:

            1. cikkely. ‒ Nevezettnek 60 hónapra kényszerlakhelyet állapít meg Gyulafehérváron, Fehér rajon, Hunyad tartomány.

            Jelen határozat 1960. június 5-én válik hatályossá.

            2. cikkely. ‒ A Belügyminisztérium „C” ügyosztályának és a Rendőrség Főigazgatóságának – a Lakosságnyilvántartó Igazgatóságnak – a hatáskörébe tartozik a fentebbi rendelkezések végrehajtása.

            Kelt Bukarestben, 1960. június 21-én

A BELÜGYMINISZTER HELYETTESE,

PINTILIE GHEORGHE altábornagy

[olvashatatlan aláírás]

 

BELÜGYMINISZTÉRIUM                                                             SZIGORÚAN TITKOS

6596. SZ. HATÁROZAT

            A Minisztertanács 337. számú, 1954. március 11-én kelt Határozata értelmében, amely a volt elítéltek, büntetésüket letöltött ellenforradalmárok átnevelésére vonatkozik;

            A Román Népköztársaság törvényeivel szembeni új bűncselekmények megelőzése céljából;

            Figyelembe véve a tevékenységre vonatkozó dokumentációt, nevezett MÁRTON ÁRON római katolikus püspököt, aki 1896. augusztus 28-án született Csíkszentdomokos községben, Csík rajon, Magyar Autonóm Tartomány, Augustin és Juliana fiaként, és aki gyulafehérvári lakos, rendkívüli veszélyesnek nyilvánítjuk az állambiztonságra nézve;

A BELÜGYMINISZTÉRIUM

ELHATÁROZZA:

            1. cikkely. ‒ Nevezettnek 12 hónapra kényszerlakhelyet állapítunk meg Gyulafehérváron, a Karl Marx utca 1. szám alatt, Hunyad tartományban.

            Jelen határozat 1965. június 5-én válik hatályossá.

            2. cikkely. ‒ A Belügyminisztérium „C” ügyosztályának és a Rendőrség Főigazgatóságának – a Lakosságnyilvántartó Igazgatóságnak – a hatáskörébe tartozik a fentebbi rendelkezések végrehajtása.

            Kelt Bukarestben, 1965. május 25-én

FŐTITKÁR,

Dumitru Ion, ezredes

[olvashatatlan aláírás]

 

ROMÁNIA SZOCIALISTA KÖZTÁRSASÁG                             SZIGORÚAN TITKOS

ÁLLAMBIZTONSÁGI TANÁCS                                                   S. C. 340        

0142. Katonai Egység Bukarest                                                        2. sz. példány

Szám: 23/503924/1968. febr. 5.       

Iratcsomó sz. .......                                                                            

                                               [kézírással: Bejegyezve. Olteanu S. százados - 1968.II.27.]

A RENDŐRSÉG FŐIGAZGATÓSÁGA

– Lakosságnyilvántartó Igazgatóság –

figyelmébe

            Ezennel tudatjuk, hogy az Állambiztonsági Tanács alelnöke, NEGREA V. altábornagy elvtárs parancsának értelmében, 1967. november 22-től feloldották a MÁRTON ÁRON kényszerlakhelyére vonatkozó rendelkezést. A nevezett 1896.08.28-án született Csíkszentdomokos községben, Augustin és Iuliana fiaként, római katolikus püspök, akinek kényszerlakhelyét Gyulafehérvár városban, Hunyad tartományban állapították meg.

            Kérjük, hogy az adott helyzetben tegyék meg a szükséges intézkedéseket.

A 0142. KATONAI EGYSÉG VEZETŐJE helyett,

Az egység vezetőhelyettese,

Alezredes

Megszerkesztve: BG/EI

Legépelve: 1 példány a DGM-nél

                  1 példány a 0142. katonai egységnél

Példányszám:

 

[1] Dennis Deletant, Teroarea comunistă în România. Gheorghiu-Dej şi statul poliţienesc (1948-1965). Polirom, Iaşi, 2001, 78‒80.

[2] Az állam és a római katolikus egyház kapcsolatának 1945 utáni alakulásáért lásd Dănuţ Doboş, Aspecte ale represiunii comuniste împotriva Bisericii Romano-Catolice (1945-1964). Pro Memoria, IV. évf., 4. sz., 2005, 200‒204.

[3] Ovidiu Bozgan, Cronica unui eşec previzibil. România şi Sfântul Scaun în epoca pontificatului lui Paul al VI-lea (1963-1978). Editura Curtea Veche, Bukarest, 2004, 39.

[4] Az 1948. augusztus 4-i vallástörvény előírta, hogy a közzétételétől számított három hónapon belül valamennyi egyháznak be kell nyújtania jóváhagyás végett a vallásügyi minisztériumhoz saját szervezeti és működési statútumát. Ebben a rendszerben elsőként a Román Ortodox Egyház statútumát hagyták jóvá, 1949. február 23-án.

[5] Az állam és egyház közötti kapcsolat lényeges elveit így határozta meg Márton Áron püspök: „Az állam jogai az isteni törvényekben gyökereznek, az államnak így nincs joga átlépni az isteni törvényeken. Az egyháznak joga és hatásköre megbecsülni, hogy a konkrét esetekben az állam bizonyos törvényei által meghaladta-e vagy sem a jogait. Az egyetemes egyház nevében a római pápa szólal meg, az egyházmegye nevében pedig a püspök. Az állam törvényei általában minden állampolgárra érvényesek, akiknek azokat tiszteletben kell tartaniuk. Ha azok olyan erővel ütköznek az isteni törvényekkel, hogy a római katolikus egyház dogmái és kánonjai értelmében kénytelen megállítani az engedelmességet, akkor az állampolgárok nem kötelesek tiszteletben tartani az államnak ezeket a törvényeit. A római katolikus egyház csak súlyos esetekben folyamodik ehhez az eszközhöz és csak akkor, ha az állam nem hajlandó meggondolni az adott intézkedéseket, amelyek megszegik az isteni törvényeket.” (a Szekuritáté Levéltárát Vizsgáló Országos Tanács Levéltára, a továbbiakban ACNSAS, fond Penal, dosar 254, vol. 3, f. 26.).

[6] József Marton, Arhidieceza de Alba Iulia între anii 1948-1989, in Biserica Romano-Catolică din România în timpul prigoanei comuniste, 1948-1989, Dănuţ Doboş (szerk.). Editura Sapienţia, Iaşi, 2008, 15.

[7] Ana Pauker kommunista vezető sugallta, hogy a letartóztatások „közjogi bűncselekmények alapján történjenek, amelyeket a katolikus papok elkövetnek, mint például a valutaüzérkedés” (Stenogramele şedinţelor Biroului Politic şi ale Secretariatului Comitetului Central al PMR 1949, vol. II, Arhivele Naţionale ale României, 2003, 263‒268.)

[8] Életrajzi részletekért lásd: Marton József, Márton Áron episcopul Ardealului. Arhiepiscopia Romano-Catolică Alba Iulia, 2008; Virt László, Márton Áron Püspök „Az Úr legigazabb szolgája”. Editura Velar, 2016.

[9] Márton Áron a titkosszolgálatok figyelmét már a háború alatt megszerezte, a Fehér Megyei Sziguránca 1942. április 2-i jelentésében olvasható: „Egy elismert egyház vezetője lévén semmiféle intézkedést nem foganatosíthatunk vele szemben, arra szorítkozunk, hogy állandó megfigyelés alatt tartsuk annak érdekében, hogy bármilyen cselekedetét meghiúsítsuk” (ACNSAS, fond Penal, dosar 254, vol. 6, f. 13, 68.).

[10] Uo.

[11] A leggyakoribb vád szerint a püspök „a magyar irredentizmus legjelentősebb figurája”, papjai pedig „élénk tevékenységet folytatnak a magyar lakosság körében, hogy megőrizzék a magyar lelkiismeretet, nyelvet, szokásokat és népviseletet” (Denisa Bodeanu, Arestarea, procesul și detenția episcopului Márton Áron in documentele din arhiva CNSAS. Caietele CNSAS, VI. évf., 1-2 (11-12). sz., 2013, 233.) (a továbbiakban Denisa Bodeanu, Arestarea, procesul și detenția....)

[12] ACNSAS, fond Penal, dosar 254, vol. 9, f. 244.

[13] A Brassói Szekuritáté Regionális Igazgatósága 1949. július 13-án kérte a Székelyudvarhelyi Szolgálatot, hogy a jövőben a római katolikus hívek problémakörében kelt levelezés kódolva történjen: „Nem történik nyílt információátadás telefonon, ugyanis ezek könnyen lehallgathatók, tehát munkánk összeesküvés jellege nem biztosított. A jövőben az ilyen esetekben nagyjából az alábbiak szerint kell eljárni: amikor egy információt sürgősen továbbítani kell: közismert részegesek / közismert római katolikusok / mondják a kocsmában / templom /, hogy a nagy szállító / Márton Áron püspök / megpróbálja arra inteni a részegeseket, hogy igyanak többet / arra inti a papokat, hogy imádkozzanak érte. Ez a telefon esetében, amikor sürgős jelentésről van szó. Amennyiben lehetséges viszont futárral kell küldeni a részletes jelentéseket, és nem kerül sor teljes részletek közlésére telefonon, ugyanis rendszerünk ellenségei nem alszanak, és lehallgathatják a beszélgetéseinket. Ezt az eljárást használjuk Csíkszeredában, ahol nagyon jónak bizonyult.” (Uo., ff. 244‒246.).

[14] Ebben az időszakban a Népi Szekuritáté Főigazgatósága a regionális igazgatóságoktól kapott információkat a hívek és a római katolikus papok általános hangulatáról, valamint a püspök letartóztatásával és fogva tartásának helyszínével kapcsolatos híresztelésekről. 1951. június 19-én, két nappal a letartóztatás előtt, Csíkszentmihály községben „egy kocsmában két, alkohol hatása alatt álló személy késekkel megtámadott több elvtársat, káromkodva, és azt kiabálva: »A püspököt letartóztatták, ti tettétek ezt, de miért? «” (Uo., vol. 6, 473.). Egyik 1949. július 13-i feljegyzés szerint „a brassói római katolikus körökben felháborodással tárgyalnak Márton Áron és Durcovici Anton római katolikus püspökök letartóztatásáról, és azt beszélik, hogy Márton Áront a népszerűsége miatt tartóztatták le.” (Uo., vol. 9, f. 57.). A balázsfalvi Aurel Manu kanonok-plébános a hozzá közel állóknak azt mesélte, hogy „hallotta Márton Áront a brassói vonatállomáson áthaladó szerelvényből magyarul kiáltani »Testvérek, én vagyok a ti római katolikus püspökötök, letartóztattak, és nem tudom, hova visznek, adjátok tovább a hírt«, a kolozsvári Bartha Ignác ügyvéd pedig azt mondta, hogy a püspököt „a hatóságok letartóztatták, és koncentrációs táborba vitték, ám sorsa megpecsételődött.” (Uo., vol. 9, f. 5.).

[15] Denisa Bodeanu, Arestarea, procesul şi detenţia ...., 234.

[16] Szőke János, Márton Áron. Budapest, Szent Márton Alapítvány, 1990, 155.

[17] Denisa Bodeanu, Arestarea, procesul şi detenţia ..., 235.

[18] ACNSAS, fond Penal, dosar 254, vol. 2, f. 61; vol. 10, f. 33. Az 1951. augusztus 7-én benyújtott fellebbezést a Katonai Fellebbviteli Bíróság 1951. október 12-i 3640. számú Határozatával elutasította (Uo., ff. 76‒77.).

[19] Uo., vol. 10, ff. 30‒30v. Szabadon bocsátása után Márton Áron így mesélt a zsilávai időszakról: „Én elhelyezkedtem a fekhely egyik sarkában, és ott maradtam. Mi este tíz órakor lefeküdtünk, és reggel öt órakor felébredtünk, időközben nem feküdhettünk le. Mivel nem volt szabad lefeküdnünk, lábon álltam, és estére a lábaim megdagadtak, a bokámtól, egészen a lábam feléig. Nagyon merev állapot volt, és az orvost nem is kérdeztem meg, csak az utolsó pillanatban, amikor a tárgyalásra vittek, és az orvos a tárgyalás elkezdése előtt mindenhol megvizsgált. Akkor mondtam neki, hogy nagyon dagadnak a lábaim, és románul azt mondta”: »A testhelyzet az oka.« Valóban, ez addig tartott, amíg Zsilaván voltam.” (Denisa Bodeanu, Arestarea, procesul şi detenţia ..., 240.).

[20] ACNSAS, fond Penal, dosar 254, vol. 10, ff. 28, 30. A nagyenyedi fogság egyik epizódjáról egyik 1962-es beszélgetésben szólt: „Ott nagy sikerem volt, mert én politikai elítélt voltam, a többiek pedig csirkefogók, zsebtolvajok, ilyen társaságban voltam. Ennek a társaságnak volt egy vezére, egy magas ember, és amikor ez rájuk kiabált, olyan csend lett, hogy a légy zümmögését is hallani lehetett. Ő elfoglalt magának egy sarkot, úgy ült ott, akár egy trónuson. Mindenki tisztelte. Egyszer ott ült és dohányzott. Felállt, odajött hozzám, és adott egy cigarettát. Akkoriban nagy cigarettakrízis volt. Ez volt a legnagyobb sikerem, ez nagy megtiszteltetés volt rám nézve. Egyszer megkérdezte valakitől: »Ez miért van láncra verve?« Én egyedül voltam ott, és az illető így válaszolt: »Mert vezető.«” (Denisa Bodeanu, Arestarea, procesul şi detenţia ...., 240.).

[21] ACNSAS, fond Penal, dosar 254, vol. 3, ff. 174-179; Uo., vol. 10, f. 29.

[22] Denisa Bodeanu, Arestarea, procesul şi detenţia ..., 241.

[23] ACNSAS, fond Informativ, dosar 261991, vol. 47, f. 234.

[24] Alexandru Theodor Cisar (1880. október 21–1954. január 7.) püspök, a Jászvásári Püspökség ad interim apostoli kormányzója (1920. augusztus–1925. július), bukaresti érsek (1924. december–1948). 1949–1953 között kényszerlakhelyéül a szászvárosi ferencrendi kolostort jelölték ki. 1953 végén megengedték neki, hogy visszatérjen Bukarestbe. Életrajzi adatokért lásd Dănuț Doboș, Preoți catolici în captivitatea comunistă. Arhiepiscopul Alexandru Theodor Cisar. Pro Memoria, 8 sz., 2009, Editura ARCB, Bukarest, 171‒181.

[25] Nicoleta Ionescu-Gură, Stalinizarea României. Republica Populară Română 1948-1950: transformări instituţionale. Editura All, Bukarest, 2005, 315‒321; Dennis Deletant, România sub regimul comunist. Fundaţia Academia Civică, Bukarest, 2010, 429.

[26] Uo., 430.

[27] Nagybányai Börtön Archívuma [Arhiva Penitenciarului Baia Mare], fond Penitenciarul Sighet Principal [Máramarosszigeti Főbörtön], feldolgozatlan.

[28] A püspök bűnügyi dossziéjában megőrzött referátum szerint: „Nincsenek ruhái, javasoljuk, hogy a fogda ruhatárából adják neki az alábbiakat: két ing és két alsónadrág; két pár zokni. Az élelmezést illetően különleges bánásmódban részesül, és hetente két alkalommal fél kilogramm gyümölcsöt kap. Szabad levegőre napi két alkalommal kell kivinni egy-egy órát” (ACNSAS, fond Penal, dosar 254, vol. 10, f. 26.).

[29] Denisa Bodeanu, Arestarea, procesul şi detenţia ...., 241‒242.

[30] Az 1954. július 5-i és 17-i tárgyalások jegyzőkönyveit Csendes László közölte: Párbeszéd a börtönben. Gheorghe Gheorghiu-Dej második kormányának viszonyulása a római katolikus egyházhoz, in Ecce Sacerdos Magnus. Tanulmányok Márton Áron püspökké szentelésének 75. évfordulójára, Marton József, Diósi Dávid, Bodó Márta (szerk.). Szent István Társulat‒Verbum, Budapest‒Kolozsvár, 2014, 142‒167.

[31] Denisa Bodeanu, Arestarea, procesul şi detenţia ...., 242.

[32] Uő., Episcopul Márton Áron faţă în faţă cu reprezentanţii autorităţilor comuniste. O convorbire cu împuternicitul regional al cultelor Árpád Tankó, din ianuarie 1958, in Márton Áron. Un episcop catolic pe calea crucii, Márta Bodó, Gergely Kovács, Csilla Lázár (szerk.). Verbum Kiadó, Kolozsvár, 2013, 77.

[33] Ovidiu Bozgan, id. mű, 54.

[34] Alexandru Rusu, Declarație de anchetă din ianuarie 1957, ACNSAS, fond Informativ, dosar 3012, f. 33.

[35] Az információs nyomozás elkezdésének okai között szerepelnek a Vatikánnal fenntartott titkos kapcsolatok, a hatáskörébe tartozó római katolikus papoknak adott „ellenséges” rendelkezések, a felszentelési kiszállások alkalmával a hívek soriban végzett „ellenséges” uszítások (Denisa Bodeanu, Márton Áron dossziéi a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács archívumában. A Márton Áronra vonatkozó Szekuritáté-dossziék rövid ismertetése, in Tanulmányok Márton Áron püspökről. Szent István Társulat‒Verbum, Budapest‒Kolozsvár, 2013, 118.; a továbbiakban Denisa Bodeanu, Márton Áron dossziéi...).

[36] Egy 1959. februári összefoglaló szerint Márton Áront a legnagyobb megfigyeléssel kell követni, ugyanis „megrögzött reakciós”, egyértelműen antikommunista és nacionalista magatartással, aki „a katolikus egyház nevében és álarca mögé bújva [...] kiterjedt államellenes tevékenységet” folytat, „összeesküvés fészkévé alakítva püspöki székhelyét, a gyulafehérvári kántoriskolát és a teológiai intézetet pedig magyar nacionalisták-sovének neveldéjévé”. (Uo., 120.).

[37] Uo., 120‒121.

[38] ACNSAS, fond Penal, dosar 254, vol. 12, f. 1.

[39] A belügyminisztérium 1957. június 5-i 6826. számú határozata 36 hónapra Gyulafehérváron jelöli ki a kényszerlakhelyét annak érdekében, „hogy megelőzzék a Román Népköztársaság (R. P. R.) törvényeit sértő új bűncselekményeket, a Miniszteri Tanács 1954. március 11-i 337. számú Határozata szerint, a büntetésüket letöltött ellenforradalmárok, volt elítéltek átneveléséről.” (ACNSAS, fond Penal, dosar 254, vol. 12, f. 2.).

[40] Mivel 1960. június 5-én lejárt a kényszerlakhely időszaka, a belügyminiszter az alábbi rendelkezést írta fel a III. Igazgatóság tisztjei által kiállított referátumra: „Kényszerlakhely kijelölésének intézkedése a jelenlegi helyszínen további 5 évre.” (Uo., f. 13.).

[41] 1965. május 24-én a belügyminisztérium „C” Szolgálatát a III. Igazgatóság írásban arról tájékoztatta, hogy Alexandru Drăghici belügyminiszter jóváhagyta a kényszerlakhely kijelölésének meghosszabbítását, a következő pontosítással: „A meghosszabbítás egy évre szól, azt követően mérlegelni fogjuk egy újabb hosszabbítás szükségességét.” (Uo., f. 26.).

[42] Uo., f. 2, 14, 28, 36.

[43] Dumitru Dogaru tett néhány megjegyzést a katolikus püspöknek az utazással kapcsolatos benyomásairól: „Amit útközben látott (kilenc éve kényszerlakhelyen él), brassói útvonalon való érkezéssel, az Olt völgyén vezető visszaúton, a Főosztályon vele folytatott beszélgetések, a Pleşca Petruval és Francisc Augustinnal való találkozásai, a főváros figyelmes meglátogatása (4 óra autóval az első napon) és a környék meglátogatása változást idézett elő abban, ahogyan értékelte a szocializmus építési stádiumát és az egyház és az Állam között lehetséges kapcsolatokat. Máskülönben a változás a Főosztályon első és második napon tanúsított magatartásában is megmutatkozott.” (Uo., f. 41.).

[44] Uo., ff. 42‒43.

[45] A július 13-i feljegyzésben a Vallásügyi Főosztály főtitkára javasolta, hogy „kényszerlakhelyét hosszabbítsák meg, ugyanis teljes szabadsága sok súlyos problémát vetne fel, a legfontosabbak ezek közül egy esetleges vatikáni látogatás, de az is, hogy az országon belüli első utazásai sok kíváncsiskodót vonzanának”. (Uo., f. 43.).

[46] Uo., ff. 46‒47.

[47] Arhivele Naţionale Istorice Centrale, fond C. C. al P. C. R. ‒ Cancelarie, dosar 184/1967, ff. 2‒3.

[48] ACNSAS, fond Penal, dosar 254, vol. 12, f. 52.

[49] Uo., vol. 3, ff. 174‒179v.

[50] Denisa Bodeanu történész joggal vélte, hogy a katolikus püspök „nem remélhetett többet a romániai igazságszolgáltatástól, figyelembe véve, hogy az elnyomó intézmények élete végéig folytatták megfigyelését, és kommunistaellenes és románellenes cselekedetekkel gyanúsították”. (Denisa Bodeanu, Arestarea, procesul şi detenţia…, 243.)

[51] Marton József, Márton Áron episcopul Ardealului..., 31.

[52] Márton Áron 1964 szeptemberében azt tanácsolja Boros Bélának, a börtönből frissen szabadult temesvári római katolikus segédpüspöknek, hogy amennyiben lehetséges, kerülje a meglátogatását, hogy ne keltse fel a hatóságok gyanakvását: „Csak akkor jöjjön hozzám, ha valami fontos közölnivalója van, mert ezeknek nem tetszik, ha az emberek meglátogatnak. Ők úgy gondolják, hogy én rossz irányba befolyásolom az embereket, pedig én jó irányba befolyásolom őket. Én vagyok az egyetlen működő püspök. A velük folytatott beszélgetések során is elmondom: »Nem én alakítottam ki ezt a helyzetet, Önök hozták létre, hiszen csak egyetlen püspököt hagytak«.” (ACNSAS, fond Informativ, dosar 259075, vol. 2, ff. 108‒109.).

[53] A katolikus püspök és a hozzá közel állók óvintézkedéseinek dacára az irodájában elhangzott beszélgetésekről készült hangfelvételek a Szekuritáté tisztjei számára fő információforrásként szolgáltak (Denisa Bodeanu, Márton Áron dossziéi..., 125‒126.)

[54] Nicolae Pleşiţă tábornok, aki a múlt század hatvanas éveiben a Szekuritáté Kolozs Megyei Igazgatóságának vezetője volt, így beszélt egy interjúban: „Márton Áront megfigyelve, egy adott pillanatban már nem volt több helyünk a kazettadobozok számára. Mindenről hangfelvétel készült.” (Ochii şi urechile poporului. Convorbiri cu generalul Nicolae Pleşiţă. Dialoguri consemnate de Viorel Patrichi în perioada aprilie 1999 - ianuarie 2001, Dan Zamfirescu (előszó). Editura Inf SRL, Bukarest, 2001, 147.).

[55] A papok és az ügyvezető személyzet soraiból toborzott legtermékenyebb besúgó „Apulum” volt, aki információkkal szolgált azokról a személyekről, akikkel a katolikus püspök találkozott, az azokkal folytatott beszélgetésekről vagy a hatáskörébe tartozó klérusnak közölt rendelkezéseiről. (Denisa Bodeanu, Márton Áron dossziéi..., 121.).

[56] A diákok és a tanulók köréből toborzott első két informátort az 1960-as évben szervezték be, számuk 1963 januárjában nyolcra nőtt (Uo., 121.).

[57] A legtevékenyebb a „Sandu Jar” fedőnevű ügynök volt, a dévai egyházakkal megbízott személy. Ez számtalan feljegyzést szállított a Szekuritáténak, amelyekben még bukaresti feletteseit is bírálta amiatt, hogy azok nem léptek fel határozottan a püspök ellen (Uo., 121.).

[58] A laikusok köréből toborzott informátorok közül kiemelkedik a „Bărbosu” fedőnevű, a püspökség jogi tanácsadója, a „Haţeganu Nicolae” fedőnevű ügynök, az orvosainak egyike, valamint a „Komaromy” fedőnevű ügynöknő, erdélyi származású budapesti arisztokrata, akit a magyar titkosszolgálatok, de néha a romániai Szekuritáté is használt (Uo., 122.).

[59] Összehasonlításképpen, Ion Gavrilă Ogoranu, a legfontosabb romániai kommunistaellenes fegyveres ellenállási csoport vezetőjének információs dossziéja 119 kötetet számlál, az 1978-ban Nyugatra szökött Ion Mihai Pacepa, a Külügyi Információs Igazgatóság egykori vezetőjének dossziéja 120 kötetes (Uo., 118.)

[60] Iochom Zsolt, Márton Áron-zarándoklat immár tíz alkalommal, elérhető interneten, a http://www.szekelyhon.ro/aktualis/csikszek/marton-aron-zarandoklat-immar-tiz-alkalommal címen; letöltve: 2016. július 12-én.

[61] Jakubinyi György, A szentek nyomában Erdélyben. Alba Iulia, 2009, 142. Az 1944. május 18-án a kolozsvári Szent Mihály-templomban elhangzott prédikációjában Márton Áron nyilvánosan elítélte az észak-erdélyi zsidók üldözését, így persona non gratának nyilvánították a Magyarország által ellenőrzött területeken, ilyeténképpen arra kényszerült, hogy a háború végéig Gyulafehérváron maradjon. (Virt László, Párhuzamos tanúságtételek, in Ecce Sacerdos Magnus. Tanulmányok Márton Áron püspökké szentelésének 75. évfordulójára, Marton József, Diósi Dávid, Bodó Márta (szerk.). Szent István Társulat‒Verbum, Budapest‒Kolozsvár, 2014, 221.).

[62] Részletekért lásd: Iochom Zsolt, Márton Áron-zarándoklat immár tíz alkalommal, elérhető interneten a http://www.szekelyhon.ro/aktualis/csikszek/marton-aron-zarandoklat-immar-tiz-alkalommal címen; letöltve: 2016. július 12-én.