A bérezési reform (tehát a bérekkel kapcsolatos költségeknek a teljes átruházása az alkalmazottakra), a minimálbér kötelező növelése, a társadalombiztosítási járulékoknak minden esetben a minimálbérhez viszonyított kiszámolása, mind olyan intézkedések voltak, amelyek pont a döntéshozók ingerküszöbét nem érték el – eddig legalábbis. Mert a Lia Olguta Vasilescu félék – miniszterek, minisztériumi alkalmazottak, központi költségvetési intézményekben dolgozók, képviselők és szenátorok – mind fényév távolságra vannak azoktól a problémáktól, amelyeket felelőtlen, meg- és átgondolatlan intézkedéseikkel kiváltanak. A Lia Olguta Vasilescu félék, politikus társai, a vezető tisztségviselők, a választott képviselők, mind mind bebiztosították maguknak a kényelmes és biztos bérezést, amelyet nem rengetett meg a közszférában dolgozók egységes bértörvénye sem, annak ellenére, hogy ez a jogszabály valamicskét – icipicikét – lefaragott a kényelmes fizetések közötti kényelmetlen különbségekből.
Mindez a minimális bérkiegyenlítés azonban nem ígérkezett veszélyesnek, a központi igazgatásban dolgozók emiatt biztosan nem háborogtak volna, minek is kelteni a feszültséget az egyébként továbbra is bőkezű munkaviszony területén. Érdekes módon a képviselők és szenátorok fizetése magabiztosan nőtt januártól is, lévén, hogy a megemelt minimálbér szintjéhez viszonyítják a különböző szorzókat – közel ezer lejjel keresnek majd többet januárban, decemberhez viszonyítva, és a fiztésük átlagban megközelíti a tízezer lejt (legalábbis ezt számolták ki az országos médiában). A többi költségvetési alkalmazott bérének is átlagban növekednie kellene, a valóságban azonban harminc- és ötvenezerre tehető azoknak a száma, akiknek csökken a fizetése – állítják az elégedetlenkedő szakszervezetisek. Mert a matematika nem az érzések, érzelmek, hangulatok, elégedettségek vagy elégedetlenségek mentén ingadozik, hanem a konkrétumokat mutatja ki, ígéretektől és elvárásoktól függetlenül: ez történt most, amikor ki kellett számolni a fizetéseket az új szabályozások alapján, a közszférában dolgozóknak. Egyébként éppenséggel Lia Olguta Vasilescu javasolta a korábban már vészharanghot kongató szakszervezetiseknek, a bérek kapcsán, hogy tanuljanak meg számolni, és akkor megláthatják, hogy a bérezési reformmal cseppet sem fog csökkenni a fizetése senkinek, semmilyen területen. Na, hát most érkezett el az idő, amikor a közalkalmazottak azzal szembesültek, hogy sokuknak igenis lényegesen, több száz lejjel lesz kevesebb a fizetése, és ami még felháborítóbb (!), hogy a részmunkaidőben foglalkoztatottak közül egyesek úgymond mínuszban jönnek ki: nemhogy fizetést nem kapnak, hanem még nekik kellene fizetni a munkaadónak azért, hogy az törleszthesse utánuk a kötelező járulékokat.
Ilyen helyzetekre ezek szerint nem számítottak a döntéshozók, azok, akik rendelkezéseikkel mindezt előidézték. Pedig csupán számolni kellett volna, konkrét eseteket véve alapul. Olyan szinten azonban, mint ahol a Lia Olguta Vasilescu félék ezeket és a hasonló eredményességű döntéseiket meghozzák, nem hallatszik fel semmilyen érvelés, mindaddig legalábbis, ameddig ők vagy környezetük közvetlen nem érzékelik az intézkedéseik hátrányát. Most, hogy a fizetéscsökkenések sokakat érzékenyen érintettek, és még nagyobb felháborodást váltott ki a részmunkaidősök helyzete, felmerült ennek az intézkedésnek a visszássága. Nem csupán magáncégeknél, de sok állami intézményben is alkalmaztak személyzetet kevesebb, mint napi nyolc órára, azért, mert csak annyi időráfordítást igényelt a munka, és azért is, mert a költségvetés csak ezt a megoldást tette lehetővé. A kormány pedig már tavalytól bevezette, hogy minden részmunkaidős alkalmazott után a kötelező társadalombiztosítási járulékokat a minimálbérhez kell viszonyítani, annak alapján kell kiszámolni. Ez egyrészt többletkiadást jelent a munkaadóknak, másrészt egyértelműen ellentmond a munkatörvénykönyv előírásának. A törvényköny ugyanis lehetővé teszi a részmunkaidős foglalkoztatást és munkaszerződést, sőt, még a minimum napi munkaórát sem szabja meg, megszüntetve egy korábbi rendelkezéssel azt az előírást, hogy legkevesebb napi két órára kelljen megkötni a munkaszerződést. Azt is lehetővé teszi a munkatörvénykönyv, hogy a munkaadó és munkavállaló szabadon megegyezzen a napi rugalmas idejű munkavégzésről, a munka típusától, milyenségétől függően. (Újabban ezt is felülírták a Lia Olguta Vasilescu féle döntéshozók azzal, hogy pontos órarendet kell kötelezően vezetnie minden munkáltatónak minden alkalmazott után.) A részmunkaidő esetében pedig a munkavállalót megillető pénzügyi jogok és kötelezettségek, szabadságok és egyéb kedvezmények is arányosak, a munkaidőnek megfelelően. Hát a Lia Olguta Vasilescu féle döntéshozók ezt a törvényes előírást is felülbírálták, már tavaly szeptembertől, és ennek előnytelenségét érezték meg most a közszférában is, amikor a januártól megnövelt minimálbérre számolva a kötelező járulékokat, ellehetetlenítő bérhelyzetek adódtak.
A magánszférában a bérezési reform, a minmálbér növelés, a részmunkaidős (át)szabályozás jóval nagyobb áldozatokkal jár, de ez a döntéshozókig nem hatolt el – még azzal a statisztikai kimutatással sem, hogy a kis és közepes vállalkozások szinte kilencven százaléka nem értett egyet az intézkedésekkel és jelezte is a visszásságokat, sőt, több mint kétmillió alkalmazott esetében még nem sikerült módosítani a bruttó béreket, és százezernél több részmunkaidős szerződést kénytelenek voltak felmondani. Ennek ellenére a Lia Olguta Vasilescu félék azt állították, hogy az intézkedésekkel a feketemunkát fogják megszüntetni és a feketegazdaságot kifehéríteni. Holott épp az ellenkezőjét érik el, a munkaerőpiacot fogják még jobban legyengíteni.
Olyan, mint amikor a tolvaj kiált tolvajt. A részmunkaidős szerződésekre azért számoltattak nagyobb járulékot, mert azt feltételezték, hogy minden ilyen eset hazugságon alapul, a munkáltató átjátssza az államot, hogy kevesebbet fizessen. Tehát eleve meggyanúsítottak minden munkaadót. Most pedig a közszféra került pont ebbe a helyzetbe. A munkaügyi miniszter keddi kijelentése szerint azonban ezt meg fogják oldani: a részmunkaidős alkalmazottaik eddigi fizetését biztosítani fogják ezután is, még ha ez nem tervezett többletköltséggel is jár az államnak. Igen ám, de ezt a többletkiadást is csak a többi adófizető, a magánszféra zsebére számolják. Aki ezek szerint kénytelen, sőt köteles továbbra is finanszírozni a döntéshozók tolvajintézkedéseit.
