Többszörösére emelték a kijárási tilalom megszegéséért járó bírságot

Többszörösére emelték a kijárási  tilalom megszegéséért járó bírságot
Többszörösére emelték a koronavírus-járvány miatt elrendelt kijárási korlátozások megsértéséért kiszabható bírságot, amelynek minimális összege az eddigi 100 lejről 2000 lejre emelkedett, felső határa pedig 5000 lejről 20 ezer lejre - közölte szerdán a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). A vállalatok esetében a rendkívüli állapot katonai rendeleteinek megsértéséért kiszabható bírságok az eddigi ezer helyett tízezer lejnél kezdődnek majd, és akár a 70 ezer lejt is elérhetik.

A szigorítást azzal indokolták, hogy a rendvédelmi hatóságok tapasztalatai szerint az emberek nem tartják be a kijárási korlátozásokat. Az utóbbi 24 órában emiatt újabb csaknem hétezer szabálysértőt bírságoltak meg átlagosan 1600 lejre. A karantén-rendelkezések megsértéséért több mint ötszáz, otthoni elkülönítésben vagy hatósági karanténban lévő embert büntettek meg.

Klaus Iohannis államfő szerdai sajtótájékoztatóján szintén hangsúlyozta: bírságra számíthatnak azok, akik nem tartják be a szükségállapot idején hozott rendelkezéseket. „A törvény arra szolgál, hogy védje az állampolgárokat. A törvényt alkalmazni kell, ezt nem vita tárgya” – jelentette ki.

Az államfő szerdán délben Ludovic Orban kormányfővel, Marcel Vela belügyminiszterrel, Nicolae Ciucă védelmi mininszterrel és Bogdan Despescu belügyi államtitkárral tárgyalt a Cotroceni-palotában. Iohannis elmondása szerint, az értekezlet főként a koronavírus-járványhelyzet kezelésére hozott intézkedések, a társadalmi rend és biztonság kiértékelésére irányult.

A szükségállapot bevezetése óta a rendfenntartók 870 ezer ellenőrzést végeztek azt ellenőrizve, hogy a lakosság betartja-e a hatósági karantént, az otthoni elkülönítést, s hogy a cégek tiszteletben tartják-e az árusítási szabályokat; mindeddig 87 ezer bírságot róttak ki – összegezte az államfő. Újfent arra intette a lakosságot, tartsák be az elkülönülés szabályait.

Múlt szerdától kezdődően minden esetben a munkáltató által kibocsátott igazolást, vagy saját felelősségre kiállított nyilatkozatot kell felmutatni a lakás elhagyására magyarázatot kérő rendfenntartóknak.

 

Kolozs megyében 1.145 személy esetében és 94 kereskedelmi egységnél végeztek ellenőrzéseket, az elmúlt 24 órában 186 alkalommal állapítottak meg szabálysértést, a kirótt bírságok összértéke 164.300 lej. A büntetések többségét a kijárási tilalom előírásainak megszegése miatt szabták ki.

 

Olvasóink részéről érkező további kérdésekre válaszol Avornicului Mihai rendőr-főfelügyelő

- Visszavenném az ideiglenes tartózkodási engedély kérvényezése miatt a Kolozsvári Polgármesteri Hivatalhoz benyújtott személyazonossági igazolványomat, de az új formanyomtatványban feltüntetett okok között nem szerepek a hivatalos ügyintézés. Van magyar személyim, útlevelem, amivel igazoltathatom magam. Elfogadják ezeket, vagy merjek elindulni a személyimért?

- A katonai rendeletek értelmében az ideiglenes tartózkodási engedély megszerzésére vonatkozó ügyintézés nem tartozik azon kivételes esetek közé, amikor elhagyhatjuk a lakást. Az erre vonatkozó cikkely világosan meghatározza: a lakás elhagyása személyes okokból egy saját felelősségre tett nyilatkozat alapján történhet, amelyet a távozás előtt kell kitöltenünk és aláírnunk. Amennyiben a hatóságok szükségesnek tartják, okmányt vagy okmányokat kérhetnek tőlünk, amellyel igazolnunk kell személyazonosságunkat. Ilyenformán jó más ország által kiállított, fényképpel ellátott hivatalos okmány: személyazonossági igazolvány, útlevél. Amennyiben a külföldi okmányban más személynév jelenik meg, akkor a nyilatkozatban is azt kell beírni.

- A régi típusú nyilatkozattal elhagyhatjuk lakásunkat?

-Igen. A 2/2020-as katonai rendelet 5. cikkelyének 4. bekezdése egyértelműen meghatározza azokat az adatokat, amelyeket a nyilatkozatban kötelező módon fel kell tüntetni: családnév és keresztnév, születési dátum, a lakhely címe vagy a gazdasági tevékenység helyszíne, a lakás elhagyásának indoka, a kitöltés dátuma, aláírás. Mivel ezek az adatok mind a régi típusú formanyomtatványon is megvannak, ezért ez is elfogadható.

- Hogyan és hol lehet megfellebbezni a hatóságok által kirótt büntetéseket?

- Ezeket azon megye bírósán lehet megfellebbezni, amelynek a területén kiállították. Ez egyébként a jegyzőkönyvben is szerepe.

- A 65 évnél idősebb személyek gazdasági tevékenység, mezőgazdasági munka elvégzése érdekében bármikor elhagyatják lakhelyüket?

- Igen, amennyiben bizonyítottan valamilyen cégnél dolgoznak vagy mezőgazdasági tevékenységet végeznek.