Több mint 360 millió lej értékben fizetett adót bankkártyával a lakosság 2016-ban

Több mint 360 millió lej értékben fizetett adót bankkártyával a lakosság 2016-ban
Több mint egymillió romániai lakos fizetett 2016-ban adót, illetéket bankkártyával a polgármesteri hivatalban vagy interneten. Az így kifizetett összegek meghaladták a 360 millió lejt, ami csaknem 50 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest – közölte a Visa a bankok adataira hivatkozva.

„Az elmúlt hat év leforgása alatt majdnem a tízszeresére nőtt a bankkártyával kifizetett adók értéke, ami a módszer előnyeinek – biztonság, kényelem, gyorsaság – tudható be. Látványos növekedésnek voltunk szemtanúi főként az online kifizetések terén, aminek köszönhetően ugyebár a polgárnak nem kell bemennie a hivatalba, így időt takarít meg” – nyilatkozta Cătălin Creţu, a Visa Romániáért, Horvátországért, Szlovéniáért és Máltáért felelős vezérigazgatója.

Tavaly minden három bankkártyás kifizetésből egy történt az interneten, ami kiemelkedő eredménynek számít, hiszen hat évvel ezelőtt ez a fajta adózás szinte nem is létezett. 2016-ban több mint 370 ezer online adófizetést regisztráltak, ami kétszerese az egy évvel korábbi adatnak. 2016-ban 78 millió lej értékben adóztak online – mutat rá hétfői sajtóközleményében a Visa.

A bankkártyával kifizetett adók és illetékek (online és POS-terminál egyaránt) átlaga 340 lej volt 2016-ban az egy évvel korábbi 140 lejhez képest – derül ki a Román Nemzeti Bank (BNR) által nyilvánosságra hozott adatsorokból.

Az adókat és illetékeket a polgármesteri hivatalok ügyfélfogadó ablakainál elhelyezett POS-termináloknál, a postai hivatalokban, a www.ghiseul.ro vagy más hasonló platformon lehet bankkártyával fizetni.

Valamennyi, adót és illetéket begyűjtő közintézménynek el kell fogadnia a bankkártyás kifizetést az úgynevezett cash-back törvény értelmében, amelynek előírásait legkésőbb 2018 végéig gyakorlatba kell ültetni.

2016 végéig 264 polgármesteri hivatal csatlakozott a www.ghiseul.ro platformhoz, ami 40 százalékos növekedést jelent 2015 végéhez képest. Több mint 200 000 felhasználó aktiválta fiókját mostanáig.

Akik március 31-e előtt kifizetik a helyi adókat, 10 százalékos kedvezményben részesülnek.