Több ezren tüntettek a Római Katolikus Gimnázium védelmében
"Mi nem azon aggódtunk, hogy nincs meg a házi feladat, hanem hogy nincs meg az iskola"
Vissza

Több ezren tüntettek a Római Katolikus Gimnázium védelmében

Több ezren tüntettek szerda délután Marosvásárhelyen a megszüntetés határára jutott helyi Római Katolikus Gimnázium védelmében. A Római Katolikus Státus Alapítvány által szervezett tiltakozó megmozduláson egész Erdélyből érkeztek résztvevők, és a jelenlévőket a testvéregyházak vezetői is megáldották. A marosvásárhelyi iskolaügy miatt szerdán berendelték a magyar külügybe Románia magyarországi nagykövetét, akivel közölték, megdöbbenéssel állnak azelőtt, hogy Szijjártó Péter miniszter bukaresti látogatása után egy nappal Bukarest felfüggeszti marosvásárhelyi magyar katolikus gimnázium működését. Válaszában a bukaresti külügyminisztérium kifejtette: Romániában nem sérülnek a magyar kisebbség vagy a római katolikus közösség oktatási jogai, a marosvásárhelyi magyar katolikus gimnázium ügyében született magyar kormányzati állásfoglalást ezért a magyarországi választási kampány megnyilvánulásának tekintik.

Tiltakozó beszédében Jakubinyi György római katolikus érsek bizakodásának adott hangot azért, hogy Románia kormánya, "mely elfogadta a római katolikus egyház törvénykönyvét, amely az iskolákat értéknek tekinti, amely elfogadja a megyéspüspök jogát az iskolák létrehozásának a kezdeményezésére, mely elfogadja a szülők jogát a szabad iskolaválasztásra, nem fog elmenni annak a közösségi akaratnak a folyamatos kinyilvánítása mellett, hogy ennek az iskolának működnie kell".

Az érsek elmondta, az egyház az igazát általában nem az utcákon és tereken, hanem a templomaiban, és ha szükséges a törvényszéken keresi. A marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium ügyében azonban kénytelenek voltak az utcára vonulni. "Ez nem politika. Itt az életünkről van szó, az emberi élethez pedig istentől nyertünk jogot" - idézte Márton Áront, Erdély legendás hírű római katolikus püspökét az érsek.

A tüntetésen Kapás Barna olvasta fel a szülők kiáltványát, amelyben kijelentették: azt várják az oktatási minisztertől, hogy kormányhatározat vagy miniszteri rendelet által biztosítsa az iskola működését. A szülők kinyilvánították: megelégelték a hazugságot, azt, hogy állami intézmények vezetik félre őket, vagy mulasztják el a tájékoztatásukat a gyermekeik iskolájáról hozott döntéseikről. A szülők szerint a gyerekeik jövője a miniszter kezében van.

A több ezres tömeg tapssal kifejezett legnagyobb elismerését azonban a katolikus gimnázium diákjai nevében szóló Nagy Henrietta váltotta ki. "Az elmúlt évben mi nem azon aggódtunk, hogy nincs meg a házi feladat, hanem azon, hogy nincs meg az iskola (.) Olyan ez az egész mint az az időszak, amiről a szüleink azt mondták: soha nem jöhet vissza. Tévedtek: visszajött. (.) Nem értjük, kinek ártottunk, kinek szúrjuk a szemét. Kinek érdeke, hogy a mi bőrünkön mutassa meg, hogy be lehet zárni egy magyar iskolát" - jelentette ki. Felidézte: az elmúlt években sokszor elhangzott a felhívás, hogy "ne féljetek!" Hozzátette: félnek, de ennek ellenére sem fognak meghátrálni. "Iskolába akarunk járni! A mi iskolánkba!" - jelentette ki a diák. 

Holló László, az erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány igazgatója köszönetet mondott a testvéregyházaknak és Kató Béla püspöknek a szolidaritásért. Mint fogalmazott: a református püspök jól tudja, mit jelent harcolni az iskoláért.

A több ezres tömeg skandálások nélkül, a magyar és a székely himnusz eléneklésével és szűnni nem akaró tapssal fejezte ki, hogy egyetért az elhangzottakkal. Sokan gyertyát gyújtottak, és egyházi énekeket énekeltek, aztán csendesen távoztak a marosvásárhelyi prefektusi hivatal előtti térről.

 


EZ ÉRDEKELHETI
BELPOL ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

BANKRABLÁS KOLOZSVÁRON
Egy év alatt több mint 800 gyereket ...
SRI - Nyilvánosságra hozott újabb ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ