Toader: mégsem annyi fogoly szabadult

Toader: mégsem annyi fogoly szabadult
Tudorel Toader igazságügyi miniszter ma úgy nyilatkozott, hogy valótlanok az Országos Börtönparancsnokság szakszervezetének (FSANP) adatai, amelyek szerint 1200 fogvatartottat engedtek szabadon. Azt mondja, november 7-én 650 rabot engedtek el.

„Abszolút téves adatot közöltek a szakszervezetiek. November 7-én volt egy hivatalos iratom az ANP-től, miszerint 650 fogvatartottat engedtek el börtönbüntetés lerövidítését lehetővé tevő jogszabály alapján. Ebbe a 650-be beletartozik az első nap kiengedett 529 is. Kértem az ANP igazgatótól, ma hivatalosan elküldi, kiadok még ma egy közleményt” – fogalmazott az igazságügyi tárca vezetője.

Utalt arra a három giurgiui elítéltre is, akiket korábban engedtek szabadon, kijelentve, sajnálatos tévedés történt, azonban nagyon sok a munka.

„Még rosszabb lett volna, ha ahelyett, hogy idő előtt szabadon bocsátják őket, később engedték volna ki, mert az törvénytelen fogvatartásnak minősült volna. Kérdezzék meg azokat, akik módosították a törvényt, aki kezdeményezte, miért nem indokolta meg, miért nem készített hatástanulmányt. Amikor egy törvény hatályba lép, alkalmazni kell” – szögezte le Tudorel Toader.

Az Országos Börtönparancsnokság szakszervezetének (FSANP) közleménye cáfolja az igazságügyi miniszter bejelentését, közölve, amióta hatályba lépett a törvény, ami lehetővé teszi, hogy minden, embertelen körülmények között 30 nap után hat napot elengedjenek a büntetésből, 1200 rab szabadult, nem 650.