Elégedetlenek a szülők a fogyatékosellátási rendszerrel
Az első felmérés kimutatta, hogy minél súlyosabb vagy halmozottabb a gyermek fogyatékossága, annál negatívabb a szülők jövőképe. A megyeszékhelyektől a falvak felé haladva – településtípustól függően – csökkent a lehetőségek száma és repertoárja, a fogyatékkal élő gyermeket/fiatalt kisvárosi közegben nevelő családok helyzete esetenként a vidéki családokénál is kedvezőtlenebbnek bizonyult. A szülők iskolázottsága és foglalkozási státusa a fejlesztési, oktatási lehetőségekről való értesülés és a segélymegszerzés terén játszott szerepet. A megkérdezett családok jobbára hátrányos anyagi helyzetűnek bizonyultak – olyannyira, hogy a gyermek gondozásáért járó összeg több esetben akár a családi jövedelem felét is képezhette. Az anya otthon maradása, a fogyatékkal élő gyermek fejlesztéséből, speciális étrendjéből adódó költségek bizonyos családok számára komoly jövedelemkiesést jelentettek. Az előítéletek, a fogyatékos egyénekkel szembeni elutasítás gyengítették az erőforrásokat. A válaszadók azt helyezték kilátásba, hogy az az életszakasz lesz majd a legnehezebb, amikor saját erejük, egészségük hanyatlásnak indul, anyagi és elhelyezkedési lehetőségeiket pedig behatárolja a nyugdíjazási életkor elérése – írja a BBTE tanulmány-ismertetésében.
Ellátórendszeri hatékonyság, esélyteremtés
A felmérés megismétlését részben az indokolta, hogy a családok úgy vélték, gyermekük kamasz-, illetve felnőttkorba való átlépése lesz a próbája szülői segítségnyújtásuknak, ugyanakkor arra is fényt derített, hogy az ellátórendszer hatékonyan működik-e, a törvények által előírt jogok valós eséllyé tudtak-e lenni.
Az ANPD (Autoritatea Naţională pentru Persoanele cu Dizabilităţi) országos adatai alapán az elmúlt tíz évben erőteljes eltolódás történt arányok tekintetében a „súlyos fogyatékkal élők” kategóriájától a „hangsúlyozott fogyatékkal élők” kategóriája felé. Az eltolódás egyik lehetséges magyarázata, hogy gazdasági megfontolások mentén megváltoztak a besorolási kritériumok. A válaszadó szülőknek keményen kellett harcolniuk azért, hogy ne veszítsék el azokat a szerény, de nélkülözhetetlen szolgáltatásokat – személyi gondozó, utazási és kezelési kedvezmények –, amelyek csak a „súlyos” kategóriába besorolt gyerekeknek, fiataloknak járnak. Az otthon maradók, sehová sem tartozók aránya kissé nőtt, ami azért aggasztó, mert a 2006–2013-as állami stratégia kiemelt célkitűzése az volt, hogy a fejlesztés és foglalkoztatás iskolás kor után is folytatódjon.
Enyhe javulás tapasztalható a rokonok, szomszédok, kortársak viszonyulását illetően, az utcai járókelők részéről viszont – a fogyatékkal élő egyének életkorának előrehaladtával – csökkent az elfogadás átlagértéke. A közvélemény, a média és az egészségügy fogyatékkal élőkkel szemben tanúsított attitűdjét szintén elutasítóként élik meg a szülők, a szakemberekre, érdekvédelmi szervezetekre pedig korántsem a legfőbb segítőkként vagy bizalmasokként gondolnak. Erőforrások tekintetében továbbra is a mikrokörnyezet (családi, rokoni és baráti kapcsolatok) és a hit vezeti a listát – áll a közleményben.
A megkérdezettek továbbra is hiányolják a fogyatékkal élő gyermekek/fiatalok számára nyújtott kikapcsolódási lehetőségeket, a közlekedés és a szállítás akadálymentesítését, az időszakos elhelyezési lehetőségeket. A sor kibővült a kényes kérdésekben való tanácsadás, a 18 éves kor betöltése utáni fejlesztés és szinten tartás, az iskoláskor utáni foglalkoztatás iránti igénnyel.
Szociális érzékenyítő projektek Kolozsváron
Kolozsvári példái is vannak a fogyatékos gyermekek és fiatalok elfogadását célzó kezdeményezéseknek. A Csemete Református Óvodában integrált játszóházat szerveznek heti rendszerességgel, amelynek célja a fogyatékos gyermekek és egészséges társaik közös játéka, egymás jobb megismerése és elfogadása. Kolozsi Kata óvónő, a játszóház házigazdája úgy véli: minél kisebb a gyermek, annál könnyebben elfogadja a másságot, a fogyatékkal élőket. Szerinte nagyon fontos, hogy az egészséges emberek ne felnőttként szembesüljenek először a fogyatékkal élők problematikájával. – A gyerekekkel a legkönnyebb és a leggyorsabb elfogadtatni, hogy a fogyaték az élet természetes velejárója, de nem zökkenőmentes ez a folyamat – fogalmazott a pedagógus. – Tapasztalataim szerint a gyermekek könnyebben elfogadják a fizikai, mint az értelmi fogyatékosságot. Az óvónőnek és a szülőnek természetesen megfelelő választ kell adni a gyerekeknek a fogyatékossággal kapcsolatos kérdéseire – beszélt lapunknak a tapasztalatairól a szakember. – Pedagógusként arra törekszem, hogy minél több közös együttlétre kerüljön sor az egészséges és a fogyatékos gyerekek között. Azt tapasztaltam, hogy az egészséges gyermekek kezdetben nem tudnak viszonyulni a fogyatékos társaikhoz, nem tudják, hozzájuk érjenek-e, kérdezzenek-e tőlük valamit. De a foglalkozások során azonban sikerül lebontani ezeket az akadályokat – részletezte az óvónő.
Szintén a fogyatékkal élők társadalmi felzárkoztatását célozza az Életfa Családsegítő Egyesület Én is szeretnék játszani! közösségi projektje, amelynek kedvezményezettjei azok a családok, ahol sajátos vagy eltérő nevelési igényű gyermekek élnek (pl. mozgáskorlátozott, autista spektrumzavaros, beszédzavaros, halláskárosult, Down-szindrómás). Játszó.tér elnevezésű alkalmaik mindenki számára nyitottak. Céljuk, hogy lehetőséget teremtsenek fogyatékkal élő embertársaink megismerésére, a velük való barátkozásra, közös kellemes délutánra játékkal, nevetéssel, odafigyeléssel.
Munkavégzés: jog, kötelesség és lehetőség között
A valamilyen fogyatékosságban szenvedők (fiatalok, felnőttek, romániai lakhellyel rendelkező hazai és külföldi állampolgárok vagy állampolgárság nélküliek) rendelkeznek a munkához való joggal, amelyet a 2006/448. számú, 2016-ban aktualizált törvény szabályoz. A jogszabály értelmében az említett személyek a szakmai felkészültségük és rokkantsági besorolásuk függvényében vállalhatnak, illetve végezhetnek munkát, ehhez kapcsolódóan pedig a törvény előírja a munkáltatókra háruló jogokat és kötelezettségeket is. Például a rokkantságban szenvedő személyeknek meg kell teremteni a lehetőséget az elhelyezkedésre, mesterségük végzésére, szakmai gyakorlat megszerzésére. Továbbá kedvezményekben is részesülnek, betegségük és az orvosi ajánlás alapján napi 8 óránál kevesebbet is dolgozhatnak; ingyenes továbbképzésben és szakmai tanácsadásban részesülnek; többlet szabadságnapok illetik meg; megtartják a fizetésük mellett a rokkantsági támogatást vagy kísérői pótlékot, továbbá mentesek a fizetésadó alól, és kedvezményes nyugdíjazásban is részesülnek.
Persze, az elméletet nehezebb gyakorlatba ültetni, ezért a jogszabályalkotók kötelezettségként írták elő, hogy az 50 személynél több alkalmazottat foglalkoztató munkáltatók kötelesek arányosan, tehát az alkalmazottaik számának megfelelően 4%-ban foglalkoztatni fogyatékos személyzetet is. Ellenben ezt a kötelezettséget a munkáltatók „kiválthatják” egy plusz adófizetéssel: az országos minimálbér felét annyiszor megszorozva kell befizetniük az államkasszába, ahány munkahelyre rokkant személyzetet lettek volna kötelesek alkalmazni. A jogszabály egyébként további kedvezményeket is előír a munkaadóknak fogyatékosságban szenvedők alkalmazása esetén.
Mindezek ellenére a statisztikai adatok alacsony foglalkoztatottságot mutatnak: tavaly év elején a munkaügyi minisztérium 786 546 fogyatékosságban szenvedő személyt tartott nyilván, közülük 706 401 felnőttet; 33 449 személyt alkalmaztak, a munkaképes személyek foglalkoztatottsági aránya 17,97% volt.
