Tízéves a Szent Imre óvoda, ahol a szeretni tudás érték
Vissza

Tízéves a Szent Imre óvoda, ahol a szeretni tudás érték

Megalapításának 10. évfordulóját ünnepelte november 10-én a Szent Imre Római Katolikus Óvoda apraja-nagyja, gyermekek, szülők, pedagógusok, a fenntartó egyház képviselői, volt és jelenlegi munkatársak, támogatók, jóakarók. A Szent Mihály plébániatemplomban celebrált szentmisét, és az óvodások ünnepi műsorát követően szép nagy menet fejlődött fel az intézmény zászlaját vivő egyik édesapa nyomában, s vonult az óvoda Fürdő utcai épületeihez. Az ünnepi köszöntőbeszédek egyik leghangsúlyosabb gondolata az volt, hogy ez az óvoda olyan intézmény, amelyben emberségre, becsületre, szeretni tudásra nevelik a gyermekeket.

Kémenes Lóránt Zoltán főesperes-plébános leleplezte az alapítást megörökítő emléktáblát, a születésnapi tortán tíz jelképes gyertyát gyújtottak, majd a gyereksereg által várva-várt tortázás, és a Mókázó együttessel való vigadozás is elérkezett.

"Aki a kicsiben hű, az a nagyban is hű” – idézett Szent Lukács evangéliumából Kémenes Lóránt Zoltán, a Kolozs-Dobokai főesperesi kerület főesperese, a Szent Mihály-plébániatemplom plébánosa, aki Veres Stelián plébános-helyettessel celebrálta a Szent Mihály-templomban az ünnepi rendezvénysorozatot felvezető szentmisét. A főesperes hangsúlyozta: az evangéliumi tanítás a pedagógiai intézmény számára is üzenet, hiszen szem előtt kell tartani azt, hogy aki gyermekként hű, és szeretni tudó, az a későbbiekben is az lesz.

– Mindig jó abba az otthonba visszatérni, ahol az embert szeretik; a Szent Imre óvoda pedagógusai, dadusai ebben a szellemben fogadják minden nap növendékeiket – emelte ki.

A tavaly decemberben elhunyt Kovács Sándor főesperes-plébános elsődleges feladatának tekintette az óvoda létrehozását; ahogy ő mondta, ezáltal alakíthatja ki a családos közösség csíráját – emelte ki köszöntő beszédében Péter Tünde igazgatónő, aki összegezte az óvoda történetének mérföldköveit. Elmondta: az intézmény megalapításának ötlete 2008 nyarán vetődött fel, és az elgondolást követő lendületes munka folytán még ez év novemberében meg is nyílt az óvoda. Az intézmény fokról fokra fejlődött, az első évben csak egy csoporttal működött, s a Babeş-Bolyai Tudományegyetem óvodájához tartozott.

A következő tanévtől már két csoporttal bővült az intézmény. Folyamatos segítséget nyújtott a Szent Mihály Plébánia, illetve a Báthory István Elméleti Líceum is, ahol a harmadik óvodai csoport is ideiglenesen megtalálta helyét – részletezte az igazgatónő.  „Habár ekkoriban még állami óvodaként működött az intézmény, az egyház fiatal lelkészei nagy szeretettel foglalkoztak a gyerekek lelki nevelésével, hitbeli erősítésével” – mondta Péter Tünde.    

A 2011-es tanév kezdete újabb mérföldkő volt az óvoda történetében: az egyház átvette a három óvodai csoportot, s megalapította az új egyházi intézményt, a Schola Catholica Egyesület fennhatósága alatt. 2016-ban költözött át az óvoda a szépen felújított, Fürdő utcai székhelyére, ahol tágas termek, nagy udvar és játszótér is áll a gyermekek rendelkezésére. Tavaly beindult az első bölcsődei csoport, az idei tanévtől pedig további két csoporttal bővült az intézmény; jelenleg négy óvodai és két bölcsődei tagozattal rendelkezik, 28 munkatárssal és 142 gyermekkel – összegezte az igazgatónő. – Alapvető célunknak és feladatunknak tartjuk egy gyermekközpontú intézmény működtetését, a keresztény szellemiségre, egymásra való odafigyelésre való nevelést, a szeretni tudás képességének kialakítását – hangsúlyozta az igazgatónő.

Tíz év alatt az óvoda fejlődött, alakult, s az itt dolgozók munkájukkal, szolgálatukkal nagymértékben hozzájárultak történetének formálásához, értékeinek megalapozásához; kétségkívül, a néhai Kovács Sándor főesperes-plébános személyiségének egy része is beépült az óvoda szellemiségébe – emelte ki az emléktábla leleplezését megelőzően mondott köszöntő beszédében Kémenes Lóránt Zoltán.

– Ebben a mi egyházi óvodánkban a gyermekekre úgy tekintünk, mint Isten ajándékaira, akikben halhatatlan lélek lakik. Minden kisgyermek egyéniség, drágakő, amelyet a pedagógusok csiszolgatnak – hangsúlyozta.

A kolozsvári magyar főkonzulátus nevében Grezsa Csaba konzul köszöntötte az ünneplőket; a magyar kormány óvodatámogatási programjával járult hozzá ahhoz, hogy a Szent Imre óvoda megfelelő körülmények között működhessen, a szépen felújított épületekben. Köszöntötte az egybegyűlteket Zsigmond Emese, a Napsugár gyermeklap főszerkesztője is, aki emlékeztetett: magyar nyelvünk egyik régi szava, a szer, amely nem egyebet, mint rendet jelent.

– A legrégibb rend pedig a szeretet, s azt kívánom, hogy a jóság és a szeretet rendje éljen ebben az óvodában is, mint ahogyan a Teremtésben is ez a rend érvényesül – hangsúlyozta.

Horváth Anna, az RMDSZ városi szervezetének elnöke, a Szent Imre óvoda vezetőtanácsának tagja azt a kívánságot fogalmazta meg, hogy az együttműködésre, egymásra figyelésre alapozó közös munka tovább gyümölcsözzön.

Az ünnepi torta tíz gyertyájának mindegyike más érték jelképe volt, mindegyiket másvalaki gyújtotta meg, olyanok, akik valamilyen vonatkozásban szerepet játszottak az óvoda életében; az elsőt, a kezdetek gyertyáját Veres Stelián plébánoshelyettes gyújtotta meg, a tizediket, az új horizontok gyertyáját pedig Kémenes Lóránt Zoltán. 

Fotó: romkat.ro


EZ ÉRDEKELHETI
KÖZHÍR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Băsescu együttműködött a Securitateval
Közel 400 koldust füleltek le ...
Futottak még

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ