Tízéves a Hunyad Megyei Magyar Napok

Tízéves a Hunyad Megyei Magyar Napok
A Barcsay Ákos-díjak átadásával rajtolt hivatalosan szombaton este a X. Hunyad Megyei Magyar Napok, amely idén szeptember 19-29. között tíz, magyarok által lakott Hunyad megyei településen mintegy félszáz kulturális, sport és szabadidős programot kínál az érdeklődőknek.

A Petrozsényi Tudományegyetem dísztermében megtartott rendezvényindítón Winkler Gyula EP-képviselő, az RMDSZ Hunyad megyei elnöke köszöntőjében felidézte az idén jubileumi évfordulót ünneplő rendezvénysorozat fontosabb állomásait, hogyan vált a Hunyad megyei magyar közösség legfontosabb ünnepévé – olvasható az RMDSZ honlapján.

„Többszörösen találkozási pontként is szolgál a Hunyad Megyei Magyar Napok sorozata, hiszen ez az az időszak, amikor a székely-szórvány partnerség részeként vendégül látjuk háromszéki barátainkat, de Székelyföld többi részéről származó székely barátainkat is. Itt vannak velünk minden évben anyaországi testvéreink Vas megyéből, évtizedes barátság köt Szombathelyhez és Várpalotához, de itt köszönthetjük testvérkapcsolatunk, Ikervár küldöttségét is. Találkozási pont a Hunyad Megyei Magyar Napok sorozata a román-magyar együttélés tekintetében is, ma már bátran mondhatjuk, hogy a román közösség is várja a magyar napokat, hiszen köztéri rendezvényeink betekintést nyújtanak a magyar kulturális hagyományokba” – fogalmazott köszöntőjében Winkler Gyula, aki a Hunyad megyei magyarok legfontosabb közösségi ünnepének nevezte a magyar napokat. „Az elmúlt évtized a közösségen belüli és a közösségek közti bizalomépítésről is szólt, gratulálok a szervezőcsapatnak, köszönjük a támogatóknak, a magyar kormány és a Communitas Alapítvány idén is oroszlánrészt vállalt a Hunyad Megyei Magyar Napok megvalósításában” – emelte ki a dokumentum szerint az RMDSZ Hunyad megyei elnöke. 

A kezdetektől két fontos célkitűzésük volt, osztotta meg Kocsis Attila főszervező, a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum igazgatója. „Az egyik fontos célunk az volt, hogy egész megyét lefedő rendezvény legyen, az eseményeket eljuttassuk minden olyan településre, ahol magyarok élnek. A másik fontos célunk a kétnyelvűség volt, a magyar napok eseményeire meghívjuk a román közösség tagjait is, szívesen látjuk rendezvényeinken, így erősítve a román-magyar együttélést, a többség-kisebbség jó viszonyát, ez szórványban nemcsak szükséges, de kötelező is, hiszen szórványközösségként csak a többséggel együttműködve tudjuk megvalósítani célkitűzéseinket” – hangsúlyozta a magyar napok főszervezője.  

Hunyad megyében évente három, a közösségépítő munkában kiemelkedő teljesítményt elérő személy kap Barcsay Ákos-díjat, egy díjat a történelmi egyházak és felekezetek képviselőjének, egyet az oktatási területen tevékenykedőknek, egyet pedig a civil szféra képviselőjének ítélnek meg. A díjazottakról a helyi közösségek javaslata alapján egy kuratórium határoz. Idén hatodik alkalommal adtak át Barcsay Ákos-díjat.

A 2019-es díjazottak: Böjte Csaba, ferences rendi szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője, Illyés Katalin, a vulkáni 4-es számú általános iskola igazgatója, pedagógusa, valamint Daradics János, cserkésztiszt, a dévai 55-ös számú Kőműves Kelemen Cserkészcsapat vezetője. A laudációkat felolvasta Winkler Gyula EP-képviselő, Széll Lőrincz, az MKT elnöke és Pogocsán Ferdinánd, Déva alpolgármestere.

A jelenlevőket köszöntötte Tiberiu Iacob Ridzi, Petrozsény polgármestere, Radu Sorin, a Petrozsényi Tudományegyetem rektora és Kutasi Csaba, az RMDSZ petrozsényi megbízott elnöke. A díjátadót követően a Háromszék Táncegyüttes előadásával zárták az estet. Szombaton a Hunyad Megyei Magyar Napok részeként Petrozsényban egész napos szabadtéri rendezvényt tartottak, főzőversennyel, gyerekprogramokkal, koncertekkel tarkítva.