Tizenvalahány éves álom válik valóra a BBTE-n

Ősztől magyar nyelvű közigazgatási képzés indul

Tizenvalahány éves álom válik valóra a BBTE-n
Az idei júliusi felvételire már lehet jelentkezni a Babeş-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Karának magyar nyelvű közigazgatási alap- és mesteri képzésére – jelentették be ma sajtótájékoztatón. Alapképzésen tíz ingyenes és tíz térítéses, míg mesterképzésen hat ingyenes és tíz térítéses helyet hirdetnek meg. Magyar nyelvű közigazgatási alapképzés Kolozsvárnál sokkal kisebb városokban már évek óta működött a BBTE keretén belül – Sepsiszentgyörgyön és Szatmárnémetiben –, így a kolozsvári magyar nyelvű képzés beindítása magától értetődő és hiánypótló kezdeményezés. Az újonnan létrehozott szakon a BBTE Közigazgatás-tudományi Intézet oktatói mellett magyarországi oktatók is tanítani fognak, így például a Budapesti Corvinus Egyetem, a Metropolitan Egyetem, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatói, ugyanakkor a hallgatók mobilitását Erasmus-programmal segítik elő.

Markó Bálint, a BBTE rektorhelyettese örömmel nyugtázta a sajtótájékoztatón, hogy miközben a tanügyminisztérium több száz hellyel kevesebbet hagyott jóvá a Babeş-Bolyai Tudományegyetemnek, az új, magyar nyelvű, alap- és mesteri szintű  közigazgatási  képzést jóváhagyták. Mindkét képzés már akkreditálva van.

– Tizenvalahány éves álom válik valóra a kolozsvári magyar nyelvű alap- és mesteri közigazgatási képzés elkezdésével. Az alapképzésre főleg azokat a fiatalokat várjuk, akiknek ez lesz az első egyeteme, a mesteri képzésre pedig azokat, akik már közigazgatásban dolgoznak, és alapképzésük nem a közigazgatás.  Színvonalas programot indítunk el, és félévente egy magyarországi vendégtanár is tart órát. A hallgatók az Erasmus-program keretében mobilitásban vehetnek részt – közölte Balogh Márton egyetemi docens, a Közigazgatás-tudományi Intézet magyar tagozatának vezetője.

A Budapesti Corvinus Egyetem oktatója, Gajduschek Péter, aki jelenleg az angol nyelven folyó oktatás során tart előadást a BBTE-n, az új képzés szakmai és adminisztratív kihívásaira hívta fel a figyelmet.

Balogh Mártontól megtudtuk: a magyar nyelvű alapképzésen 95%-ban ugyanazok a tantárgyak, mint a román nyelvűn, továbbá politikatudományi és kommunikációs képességeket fejlesztő képzéssel egészül ki a magyar képzés. A mesteri képzésen a magyar  és a román nyelvű képzés csak 60 százalékban egyezik, és a magyar több elemet átvett a Corvinus Egyetem képzéséből. Nem lesz gond a román szaknyelv elsajátításával sem, mivel a jogi jellegű tantárgyak egy részét Sepsiszentgyörgyön és Szatmárnémetiben is románul oktatta Varga Attila alkotmányjogász, és így lesz ez Kolozsváron is. Ugyanakkor megmarad a sepsiszentgyörgyi  és a szatmárnémeti távoktatás is – hangzott el.

A program interdiszciplináris képzést kínál hallgatói számára, amely a közgazdaságtan, a szociológia és a menedzsment szakterületeit kapcsolja össze. A hangsúlyt olyan készségek és kompetenciák elsajátítására helyezzük, amellyel végzőseink nemcsak a közigazgatásban, hanem a nonprofit szektorban és a versenyszférában is dolgozhatnak. A képzés befejezése után hallgatóink a különböző helyi-, és központi közintézményekben, EU-s intézményekben, valamint olyan vállalkozásoknál helyezkedtek el, melyek az európai források lehívásával, tanácsadással, humánerő-forrással és marketinggel foglalkoznak – összegzett közleményében a BBTE.