Tizenhárom épületet fogadtak örökbe a kolozsvári diákok

Ötletek, tervek kavalkádja az Örökségünk Őrei újabb kiadásán

Tizenhárom épületet fogadtak örökbe a kolozsvári diákok
Benépesült tegnap délután a Bánffy-palota udvara: közel száz, a kolozsvári magyar tannyelvű iskolákba járó tanuló várta kíváncsian, melyik lesz az a műemlék, amit pár hónapon át „örökbe fogadhatnak”, azaz népszerűsíthetik jövő év március végéig, amikor lezárul az RMDSZ által Kolozsváron második alkalommal megszervezendő Örökségünk Őrei – Fogadj örökbe egy műemléket program. A tizenhárom csapat egy-egy képviselője sorszámot húzott, majd sorra nevezték meg az örökbe fogadott műemlék épületeket, amelyeket egy 76 épületből álló listáról választhattak ki. „Rendes őrzők legyetek” buzdította a líceumi tanulókat a sorshúzás során Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke, majd felsorolta a győzteseknek járó díjakat. Megtudtuk: a kolozsvári rendezvénnyel szinte párhuzamosan ezen a héten döntik el Fehér és Hunyad megyében is, hogy a versenyben résztvevők milyen épületet vesznek örökbe.

Tizenhárom műemlék épületet fogadtak örökbe a kolozsvári magyar líceumi tanulók csoportjai, akik részt vesznek az RMDSZ által másodszor meghirdetett Örökségünk Őrei – Fogadj örökbe egy műemléket programban. A legtöbb jelentkező  (4 csapat) a János Zsigmond Unitárius Kollégiumból jött, három csapatnyi tanuló a Református Kollégium diákja, az Apáczai- és a Báthory-líceum két-két csapattal, a Brassai-líceum pedig egy csapattal vesz részt. Először jelentkeztek a Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolájából, a Donát-negyedi O. Ghibu Elméleti Líceum ugyan nem küldött csapatot, de a tavaly részt vevő fiatalok versenyen kívül folytatják a tevékenységüket.

„Gazdára lelt” így az Állami Magyar Színház, a Szabók bástyája, a Mauksch-Hintz ház, a Bánffy-palota, a Fellegvár, a Sétatér, a Tűzoltótorony, a Központi/Melody szálloda, a Státus-paloták, a Marianum leánynevelő intézet, a Purjesz-Óváry ház, a sétatéri Kioszk (mai Kaszinó) és a Benigni-palota. Habár interjúalanyaink nem részletezték konkrét elképzeléseiket, arról viszont biztosították a sajtót, hogy rengeteg ötletük van, és az örökbe fogadott műemlékek népszerűsítése céljából igénybe veszik a  közösségi háló, az internet, a sajtó segítségét is. Nem csak tanáraik segítenek majd elgondolásaik megvalósításában, hanem az  eddigi zsűritagok is.

Albert-Nagy Henrietta (Báthory-líceum) már tavaly is részt vett ezen a versenyen, csapata idén új tagokkal bővült, és még várják a jelentkezőket. Pop Ernő-Endre (Brassai-líceum) a Facebook és a sajtó mellett  a zsűritagok segítségét is igénybe veszi. Budrala Sára  (János Zsigmond Unitárius Kollégium) már alig várta, hogy újra részt vehessen ezen a versenyen. Horváth Márton (Apáczai-líceum) a médiakampányt említette, mint az egyik lehetséges népszerűsítési módot. Szabó Andrea (Református Kollégium) még a tanintézet magyarországi és hollandiai cserediákként itt tartózkodó fiatalok  körében is népszerűsíteni fogja az örökbe fogadott műemléket és a programot.