Tíz százalékos béremelést kapnak a rendőrök

Tíz százalékos béremelést kapnak a rendőrök
Ma Carmen Dan belügyminiszter hétfőn bejelentette: 10 százalékkal nő a rendőrök bére, a továbbiakban pedig újabb 4000 személyt alkalmaznak a rendőrség kötelékébe.

A belügyminiszter bejelentése szerint a rendőrök fizetése azért emelkedik 10 százalékkal, hogy egyensúlyba kerüljön a katonák bérezésével.

„Múlt héten tárgyaltunk az ügyet miniszterelnökkel és a pénzügyminiszterrel: a rendőrök fizetése is 10 százalékkal kellene hogy emelkedjen” – mondta Carmen Dan.

„A miniszterelnökkel arról is beszéltünk, hogy további négyezer embert alkalmazzunk a rendszerbe a következő időszakban, illetve lépéseket tegyünk a felszerelés korszerűsítésére, elsősorban a közrend fenntartásáért felelős rendőrök esetében” – mondta a tárcavezető.