Titokzatos iskolai régiségtárak: Róma öröksége a suli padlásán
Ritkaságnak számító leletekre bukkantunk az Apáczai-líceumban
Ritkaságnak számító leletekre bukkantunk az Apáczai-líceumban
Vissza

Titokzatos iskolai régiségtárak: Róma öröksége a suli padlásán

A Farkas utcai református templom gyönyörűen felújított kerengőjének egyik ablakfülkéjében pillantottam meg az ókori istennőt. Nem posztmodern prodigiumról van szó, bár akár az is lehetne, hiszen kivételes esetnek számít, hogy az ókor és a régészet szerelmese valódi római kori domborművekre akadjon. A Kós András szobrász munkái mögött szerényen meghúzódó relikvia néhány gipszmásolat között volt elhelyezve. Megdöbbenésemre a kissé töredékes állapotban fönnmaradt dombormű eredeti, ami ritka a mi vidékünkön. Csak néhány példányban ismert római vallásos táblát (ex voto) ábrázol, amelyet a mágia és varázslás kisázsiai istennőjének, Hekaténak ajánlottak föl. Hogy került ez egy református templomba 2017-ben? A kérdés további kérdéseket szült, mindebből pedig detektívregénybe illő kutakodás lett, amelynek eredményeképp sikerült négy további ritka, az Apáczai Csere János Elméleti Líceum padlásán őrzött tárgyat felfedezni.

A Farkas utcai református templomban felfedezett Hekaté dombormű és az Apáczai-líceum padlásán található további négy emlék története egyrészt kaput nyit Erdély római múltjára, másrészt betekintést ad az erdélyi régészettörténet hőskorába és az iskolai régiségtárak titkaiba.

A tárgyak eredetéről: az erdélyi Róma

Erdély és Olténia területe Kr. u. 106 nyarán két véres dák háborút követően a traianusi Római Birodalom szerves része lett. A Duna-kanyartól a mai Szilágyság hegyvidékéig, a Cserna folyótól a Csíki-medencéig a mai Erdély és Olténia egy része a kor legnagyobb birodalmának része lett. Az őshonos dák törzsek hátramaradt csoportjaihoz számos etnikum és kulturális csoport csatlakozott néhány év, évtized leforgása alatt. A mintegy 50 000 fős hadsereg valóságos gépezetként alakította át Erdély tájait, több száz kilométeres úthálózatot, katonai táborok sokaságát és a körülöttük kialakuló városias települések egész sorát létrehozva kevesebb, mint egy évtized alatt. Dacia római provincia már Traianus halálának pillanatában, 1900 évvel ezelőtt, Kr. u. 117-ben egy sokszínű és mozgalmas provincia volt. Ekkor már álltak a provincia fővárosának, a Róma mintázatára épült Colonia Ulpia Traiana Sarmizegetusa falai. A colonia deductaként, azaz ősi etruszk rítus szerint alapított római város a mai Várhely falu alatt nyugszik, romjai már a 16. század óta lenyűgözték a reneszánsz és későbbi korok hazai és külföldi utazóit és kutatóit egyaránt. A becslések szerint 20-30 000 embernek otthont adó római város egyesek szerint egy ideiglenes római tábor helyén, mások szerint egy sík mezőn, szűzföldön jött létre. Kevesebb, mint egy évtized alatt felépülnek a város főbb épületei – igaz, még kezdetleges formában és kevésbé látványos méretekben. A provincia pénzügyi felelősének székhelye és a provincia tartománygyűlési és szakrális központjának számító városban az elkövetkező másfél évszázadban (Kr. u. 106 és 271 között) virágzó urbánus élet fog zajlani, ahol Palmyra gazdag papjai, kisázsiai kereskedők és vallási kisközösségek, a provincia gazdag lovagjai és földtulajdonosai fogják a várost gyarapítani a személyes támogatásukkal felépített márványépületekkel, szobrokkal, kutakkal, vízvezetékekkel, villákkal, amfiteátrummal és templomok sokaságával. A bukovai márványbányák közelsége miatt Colonia Sarmizegetusa városában annyi márványépület és római emlék gyűlt össze, mint a provincia többi részében összesen. Ebben a rendkívül gazdag környezetben készült az a négy római emlék is, amelyre nemrég bukkantam: a Hekaté dombormű, a rendkívül érdekes építési felirat, a korinthoszi és a ión oszlopfők. Az, hogy pontosan hol állhattak, mit díszíthettek Erdély római fővárosában, Colonia Sarmizegetusában, nem tudni biztosan. A Hekaté dombormű – formáját és funkcióját tekintve – bizonyosan egy ex voto, vagyis egy vallásos adomány, felajánlás emléke, amely – ahogy a mai keresztény templomok némelyikében található gyógyulási márványtáblák – egy prodigium, gyógyulás, vallásos élmény emlékét örökíti meg. Ez állhatott Sarmizegetusa valamelyik szentélyének belső terében, falra függesztve vagy az oltárok mellé helyezve, mint fogadalmi adomány, de akár egy házi szentély vagy gazdagabb villából kialakított kisvallási imaház belső terében is. Sarmizegetusából több kisázsiai származású istenség és közösség ismert, így nem meglepő, hogy a kisázsiai görög városokban népszerű Hekaté istennő több emlékművön – oltáron, domborművön és egy nagyméretű kultuszszobor formájában is – előkerült. A nagyszámú emlék, amely az istennő kultuszára utal, akár egy szentély létét is feltételezheti, ám sajnos ezeknek a tárgyaknak a döntő többsége ismeretlen lelőhelyről került elő az elmúlt két évszázadban. Hasonló sorsa volt az Apáczai-líceumban most újrafelfedezett négy római tárgynak is: eredeti helyük, az épület, amelyet díszítettek, vagy ahol egykor egy vallási aktus emlékét őrizték, ma már nem ismert. Annyi viszont bizonyos, hogy a négy tárgy közel 1800 év után, a 20. század elején került elő a földből a mai Várhely területén, Colonia Sarmizegetusa romjai közül.

A tárgyak felfedezése és az erdélyi iskolai régiségtárak hagyománya

A tárgyak felfedezésének története egybeforrt a szászvárosi református kollégium életével. A 16. századi hagyományokra visszavezethető városi református iskolából kialakult kollégium a török uralom alá került Bánságból érkező menekültekkel gyarapodó városban hamar fejlődésnek indult. Az iskolának I. Rákóczi György adományozott telket, amelyre iskolaépületet építtetett, majd 1663-ban Apafi Mihály anyagi támogatásával az intézmény tovább erősödött. Innentől maradtak fent gazdag levéltári forrásai is, amelyek ma Kolozsváron találhatók. A 18. században az iskola már érezhetően küszködött fennmaradásáért, ám az 1850-es évekbeli hanyatlás után az 1858-ban kinevezett igazgató, Szabó György és gr. Kuun Kocsárd főgondnok (1803–1895) révén az intézmény újra fellendült. Gr. Kuun Kocsárd 1877-ben 50 000 forintos alapítványt tett. Az egykori szászvárosi negyvennyolcas és matuzsálemi korú mecénás tiszteletére az intézmény felvette a Szászvárosi ev. ref. Kuun-tanoda nevet, amelyet később Kuun Kollégiumra változtattak (1. fotó). Iskolai értesítőik – amelyeket 1876 óta ismerünk – már ilyen néven íródtak évi rendszerességgel. 1881-től a kollégium főgimnáziumként működött 1923-ig.

1. A szászvárosi Kuun Kollégium

A kollégium – számos Hunyad vármegyei és erdélyi iskolához hasonlóan – a város és a környék kulturális központja és mágnese lett. Nemcsak nagytudású és enciklopédikus ismeretekkel rendelkező tanáraik révén, de a korszellem által is szorgalmazott múlt iránti romantikus áhítat is hozzájárult ahhoz, hogy a dualizmuskori iskolák tanárai – legyen szó világjárt és természetjáró botanikusokról, biológusokról, geológusokról vagy filológusokról, történészekről, könyvtárosokról – elkezdték gyűjteni és rendszeresen vásárolni az ókori emlékeket. Ezeknek a lelkes gyűjtőknek és a múlt iránt felelősséget vállaló tanároknak is köszönhető számos iskolai régiségtár létrejötte, amelyeket szinte múzeumi pontossággal, leltárral, néha fotókkal is dokumentálva vezettek évről évre. Ezek az iskolai régiségtárak nemcsak a diákok oktatásában játszottak nagy szerepet, de rendkívül fontosak voltak az erdélyi régészettudomány kialakulásában is: ezek a gyűjtemények képezték számos majdani múzeum alapgyűjteményét, ugyanakkor nagyban hozzájárultak Erdély régészeti örökségének széles körű megismertetéséhez és a föld alatt rejtőző kincsek iránti tisztelet kialakuláshoz. 

Ilyen szerep jutott a szászvárosi Kuun Kollégiumnak is, amelynek történelem és görög nyelvtanára, Jánó Béla lelkes régiséggyűjtő és a római múlt iránt érdeklődő polihisztor volt. A századfordulón szinte évi rendszerességgel látogatta Várhelyet, ahol a helyi lakosság állandó jelleggel ásott, kutatott a régmúlt után, óriási márványmennyiséget hozva a felszínre és mésszé olvasztva azt. A Hunyad vármegyei Történelmi és Régészeti Társulat munkásságának köszönhetően Várhely régészeti örökségét már az 1880-as években elkezdték szisztematikusan feltárni. A kor nagy régészeinek, különösen Király Pálnak ottani ásatásai nagyban hozzájárultak a helyi lakosság múlt iránti érdeklődésének és talán tiszteletének is a felcsigázásában. Jánó Béla kezdetben a Hunyad vármegye területéről előkerült római és görög pénzérméket gyűjtötte és állította ki a szászvárosi kollégiumban. 1909 és 1910-ben két kötetben közölte a régi és értékes érméket (A szászvárosi ref. Kún-kollegium éremtára. 2 füzet. (8-r.) Szászváros, 1909–1910). Jánó rendszeresen vezette az iskola évkönyvében a régiségtár katalógusát, ahol évente megemlítette mit, honnan, mennyiért vásárolt. A feliratokat rendszerint feloldva közölte, a domborműveket, szobrokat és régészeti apróleleteket – mécseseket, bronz és vastárgyakat, kerámia-töredékeket – sajnos csak röviden, említésszerűen sorolta fel.

1911 nyarán teljes szün­idejét arra szentelte, hogy Hunyad vármegye ókori emlékekben gazdag településeit – Várhelyet, Alsófarkadit, Nalácvádat, Őraljaboldogfalvát, Pusztakalánt, Kalánfürdőt, Kiskalánt és Kőboldogfalvát – bejárja és az összes ott létező, addig nem ismert vagy frissen előkerült emléket leírja és dokumentálja.  Jánó a sarmizegetusai római amfiteátrum körüli házakat és azok udvarait járta körül és a helyiekkel egyezkedve még rövid ásatásokat – szondázásokat – is végzett, amelynek eredményeképp érméket és egy ritka feliratot is talált (AE 1913, 49). A felirat Men istenségnek volt állítva, akinek kultusza Kis Ázsiában volt ismert. A feliratot Jánó a görögkatolikus templommal szembeni dombon találta, közel a római temetőhöz, az egykori római város délnyugati perifériáján, ahol feltételezhetően az 1881-ben felfedezett Palmyr istenségek egyik temploma is állt.  A felfedezés helye nem meglepő: a római városokban nagyon gyakran a városfalon kívül, a temetőkhöz vezető utak mentén helyezték el a kis vallási közösségek saját szentélyeiket, különösen az ún. keleti vallások isteneinek házait.

A saját pénzéből, a helyi emberekkel végzett rövid, néhány órás, egyébként már a maga korában is illegálisnak minősülő ásatás után Jánó Béla meglátogatta a falu bírójának, papjának és jegyzőjének házát is. Mindegyik ház udvarán és belsejében római emlékek sokaságát találta: volt, akinek római funerális oroszlán, másoknak oszlopfők díszítették kertjét. A pap házában állt például az a nagyméretű oltár is, amelyet Herennius Gemellinus tribunus (később a provincia procuratora) állít felesége, Aelia Saturnina egészségéért Hekaté istennőnek. Ennek az oltárnak az eredeti felfedezési helye sem ismert.

A legérdekesebb leleteket – így a mi Hekaté istennőnket ábrázoló domborművet is – a falu bírójának házában találta. Jánó leírása szerint a bíró házában egy szobában volt kiállítva az a Hekaté dombormű, amelyet nemrég a Farkas utcai református templomban fedeztem fel (2. fotó). Jánó Béla rosszul olvasta ki a latin nyelvű feliratot, amelyet aztán később sorra tőle másoltak az epigráfusok, bár Ioan Iosif Russu jelezte az 1960-as években, hogy a felirat minden bizonnyal másképp szól, csak Jánó olvashatta félre. A gyenge állapotban fennmaradt domborművön kívül a bíró házában volt még egy 40 cm magas háromarcú istennő-szobor is: minden bizonnyal egy másik, ma már elveszett Hekaté ábrázolásról van szó.

2. Hekaté istennő domborműve (A fotókat Rohonyi D. Iván készítette Vörös Alpár iskolaigazgató engedélyével) 

A domborművet – a kiállított tárgyak némelyikével együtt – Jánó Béla megvásárolta és a szászvárosi kollégium régiségtárába vitte. Ugyanekkor, 1911 nyarán vásárolta meg azt a töredékes építési feliratot is (3. fotó) amely ma az Apáczai-líceum padlásán hever.

3. Építési felirat Várhelyről

Nem kizárt, hogy a két oszlopfő, amely az Apáczaiban található, ugyanekkor kerül a szászvárosi gimnázium tulajdonába (4. és 5. fotó).

4. Korinthoszi oszlopfő

5. Ión oszlopfő

Az ötödik tárgy sajnos egyelőre ismeretlen lelőhelyű és funkciójú: bár ikonográfiájában római jellegű, klasszikus, harci öltözettel és római fegyverzettel ellátott férfialakot ábrázol, szakálla, furcsa fríg sapkát utánzó fejdísze és a mellette lévő fegyverek sokkal inkább historizáló, romantikus ábrázolást sejtetnek, mintsem ókori, római domborművet (6. fotó).

6. Dombormű

Jánó Béla 1911-es kirándulásának köszönhetően tehát számos római tárggyal tért vissza Szászvárosba, ahol ezek az emlékek egészen az iskola 1925-ös megszüntetéséig a régiségtár részei voltak, ahogy erről az iskolai értesítők hitelesen tanúskodnak. 1925 után a több, mint száz római emléket tartalmazó, valóságos múzeummá lett iskolai régiségtár jelentős része a dévai múzeumba kerül, néhány darab pedig Kolozsvárra. Ezeket, a Kolozsvárra jutott tárgyakat sikerült most tehát megtalálnunk. Kérdés azonban, hogy a több, mint 100 római emléket tartalmazó iskolai régiségtár többi része hova  tűnt: a Dévára jutott tárgyak közül csak keveset sikerült eddig azonosítani, számos felirat egyelőre „ismeretlen lelőhelyűként” van számontartva, ahogy ezek a tárgyak is így voltak ismertek a szakirodalomban közel egy évszázadon át.

A tárgyak jelentősége és további sorsa

Az Apáczai-líceumba került római emlékek a szászvárosi kollégium gazdag római régiségtárának hagyatéka, egy egykor virágzó iskola lelkes tanárának, Jánó Bélának mementója. A most újrafelfedezett tárgyak több szempontból is jelentősek: a Hekaté dombormű (IDR III/2, 365) azért fontos, mert Dacia provinciából eddig (a ma már elveszett Jánó által leírt 40 centis Hekaté szobrocskával együtt) csupán 20 Hekaté emlékmű ismert. Ezek közül legalább 9 tárgy – 6 relief, két szobor és egy oltár – származik Dacia fővárosából, amely egyértelműen arra utal, hogy itt bizonyosan állhatott egy Hekaté szentély az ókorban. Hasonlóan fontos az Apáczaiban megtalált építési felirat is (IDR III/2, 355), hiszen az egy vallásos kiscsoport építési felirata volt.

A most felfedezett római tárgyakat e sorok írója Ioan Piso egyetemi tanárral fogja a későbbiekben szakszerűen közölni egy rangos folyóiratban és remélhetőleg sikerül ezt a kalandos sorsú emlékanyagot méltó helyen, az Apáczai-líceumban elhelyezni és a diákságnak, a jövő generációknak szakszerűen bemutatni.

A szerző ókortörténész, az Erdélyi Figyelő munkatársa

 


EZ ÉRDEKELHETI
KÖZHÍR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Erdélyi Magyar Érték lett a ...
Politikai zsákutcában Németország: új ...
Havazás és erős szél várható

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ