Tiltakoznak a rendőrségi alkalmazottak

Tiltakoznak a rendőrségi alkalmazottak
A képviselőház előtt álltak sztrájkőrséget szerdán a rendőröket és a rendőrségi szerződéses alkalmazottakat tömörítő országos szakszervezeti tömb (SNPPC) tagjai. Azt követelték, hogy a katonai nyugdíjakra ne vonatkozzanak az országos helyreállítási tervnek a különnyugdíjakkal kapcsolatos előírásai.

A szakszervezeti tömb szerdai közleményében rámutatott, hogy a 2017/153-as törvény szerinti bérköveteléseiknek eleget tett a kormány, és a rendőrségi alkalmazottak fizetése júliustól eléri a jelenleg hatályos bértáblában előirányzott szintet. A kormányfő és a munkaügyi miniszter is megerősítette, hogy az erről szóló sürgősségi rendeletet csütörtökön fogadja el a kormány – teszik hozzá. Második követelésük azonban még nem oldódott meg, ezért állnak sztrájkőrséget szerdán a képviselőház előtt.

A SNPPC múlt heti közleményében jelentette be, hogy tiltakozó akciók sorára készül, és a rendszer megbénításával fenyegetett. A közlemény megjelenése után Lucian Bode belügyminiszter tárgyalt a szakszervezeti vezetőkkel. Az egyeztetés eredményeként a rendőrök nettó fizetése júliustól átlagban 374 lejjel nő, az első költségvetés-kiigazításkor pedig bérpótlékaikat az új bérszinthez igazítják, ami átlagban 370 lejes nettó jövedelememelést jelent.

A tüntetők ugyanakkor azt sérelmezik, hogy a törvény megszüntetné a korkedvezményes nyugdíjazást, és valamennyi öregségi járandóság folyósításánál a korhatárt fokozatosan 65 évre emelné.