Tetszhet-e a kortárs zene?

A hangversenyt Cornel Țăranu (sz. 1934–) kolozsvári zeneszerző Cantus gemellus című zenekari műve nyitotta meg, amelynek ősbemutatóját szintén filharmonikusaink előadásában hallhattuk 2015-ben, a Modern Kolozsvár Fesztivál – Festivalul „Cluj Modern” keretében. Akkor Horia Andreescu vezényelt, ezen az estén Țăranu Cantus gemellusa Dennis Russel Davies művészi elképzelésében fogalmazódott újra. A zeneszerző szerint a Cantus gemellus utalhat az ikrek csillagképre, vagy arra a vissza-visszatérő gyermekdal töredékre, amelyet két „iker” Blockflöte/csőrfuvola intonál (Majó Zoltán és Szabó Mária). A mű zenei szövetében a fel-feltörő drámaian izgalmas, titokzatos rejtett energiák és a gyermeki egyszerűséggel, énekszerűen visszatérő, feszültségoldó pillanatok alkotnak kontrasztot. Az egész művet az élet-halál gondolatfonala szövi át. A gyermekdal-foszlányok az életet szimbolizálják, a súlyos, elgondolkodtató drámai hangulat a halál motívumát sejteti. A fináléban, a Cristian Hodrea szavalatával elhangzó néhány Dante-sor, valamint a két csőrfuvola távolodó hangja az elmúlás gondolatát sugallja.

Thomas Larcher (sz. 1963–) bécsi zeneszerző Böse Zellen Zongoraversenye Franz Xaver Ohnesorg, a Ruhr-i Zongorafesztivál igazgatójának megrendelésére készült 2004-ben. A concerto komponálása közben a zeneszerző gondolatai sokszor szaladtak vissza Barbara Albert osztrák rendező azonos című filmjének mondanivalójára, szereplőinek érzésvilágára. A csupán huszonkét perces versenymű kifejező eszköztára filmzeneszerű. A modern hangzásvilággal, különböző hangeffektusokkal (mint például a zongoraszólamban a kézzel megpendített húrok, a preparált zongora bizarr hangjai) létrehozott olyan érzelmek és élethelyzetek kerülnek a figyelem központjába, amelyekkel a ma embere szembesül. Aaron Pilsan fiatal zongoraművész láthatóan élvezte a művet, magabiztossága arra utalt, hogy ebben a mindig újat kereső kortárs hangzásvilágban otthon érzi magát.

Elliot Goldenthal (sz. 1954–) amerikai zeneszerző filmzenéit többször díjazták, Frida című filmzenéje Oscar-díjat kapott. Goldenthal gisz-moll Szimfóniája 2014-es keltezésű. Zenéjét a könnyebben emészthető kortárs zene kategóriájába sorolnám. Zeneszövetére tagadhatatlanul rányomja bélyegét a filmzene-jelleg, amelyben számtalanszor nagyszerűt alkotott. Szimfóniájának első tételét légiesség, titokzatosság hatja át. Zenekari tuttik, kamara jellegű kisebb hangszercsoportok, fúvós-, valamint vonósszólók simulnak egymáshoz, melyektől nem idegen a dallamosság sem. Idegtépő drámaiság jellemzi a középső tételt, amelyben az előző tételben felötlő, lefelé hajló négy- és öthangos téma sejtelmességét a fortissimóban felgyorsult változat sokkolóan drámaivá transzponálja. A hangszeresek egymás közti párbeszéde, az ütősök fokozott használata az emberiség legősibb kommunikációját juttatja eszünkbe, a szerző szerint a legelső „wireless” beszélgetést, amely millió évekkel ezelőtt dobszóban, harci dalokban, szerelmes énekekben ívelt hegyeken és időn át.

Dennis Russel Davies magabiztos vezénylésén érződött a kortárs zenében való jártasság, meglátszott az a sok éves tapasztalat, amit a világ számos rangos zenei pódiumán szerzett. A zenekarnak nem okozott különösebb nehézséget egyazon estén a három kortárs művet megszólaltatni, és az sem érződött, hogy hosszas nyári pihenő után ez volt az idei évad első hangversenye.

Tetszhet-e a kortárs zene? – kérdezem újból magamtól. A közönség reakciójából ítélve a művek hangsúlyozott újszerűsége, továbbgondolkodásra késztető meglepetés jellege mindenképpen érdekes. Végül is a kortárs művészettel való ismerkedés útján mindig lesznek művek, amelyek hamarabb megérintenek, amelyeket megkedvelünk és amelyek tetszeni fognak.

(Borítókép: Aaron Pilsan láthatóan élvezte Thomas Larcher Böse Zellen Zongoraversenyét/FACEBOOK)