Terrorista merénylet-hullám Spanyolországban

Terrorista merénylet-hullám Spanyolországban
Négy román állampolgárságú sérültje is van a csütörtöki barcelonai támadásnak Románia madridi nagykövetsége és a barcelonai főkonzulátus tájékoztatása szerint, valamennyi állapota stabil. Csütörtök este egy román sérültről számoltak be a hatóságok, de péntekre számuk növekedett.

Magyar Levente, a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára pénteki sajtótájékoztatóján közölte: egy magyar sérültje is van a támadásnak, aki könnyebben megsérült, de már el is hagyhatta a kórházat.

Antoni Comín katalán egészségügyi tanácsos péntek kora délután elmondta, hogy a barcelonai merénylet sebesültjeinek száma 130, közülük 17 állapota válságos és 30-é súlyos. A katalán polgári védelmi főigazgatóság pénteki tájékoztatása szerint 34 országból vannak áldozatok a két merényletben.

A többszörös világbajnok snooker-játékos, Ronnie O Sullivan feleségét, Laila Rouass színésznőt egy hűtőbe bújtatta el másokkal együtt egy barcelonai étterem személyzete. Az eltűntek és sérültek között több gyermek is lehet a feltételezések szerint.

Újabb támadás egy üdülőhelyen 

Közben a katalán rendőrség agyonlőtt öt feltételezett terroristát egy péntekre virradó éjszakai akcióban. A tájékoztatás szerint az illetők szintén gázolásos merényletet követtek el a Barcelonától 120 kilométerre délre fekvő Cambrils tengerparti üdülőhely központjában, s hét embert megsebesítettek, kettőt közülük súlyosan. A rendőrség a nyomukba eredt, rajtuk ütött, és lelőtte őket, az életben maradt személy állapota súlyos. Amint arról korábban tudósítottunk, az Iszlám Állam magára vállalta a merényletet.

A rendőrség azt is közölte, hogy a gyanúsítottak robbanó övet hordtak a testükön. A város lakóit felszólították a hatóságok az interneten, hogy maradjanak otthon, ne menjenek ki az utcára, s ne kockáztassák az életüket.

A katalán kormány közölte: a merényletnek köze van az előző napi barcelonaihoz. Joaquín Forn belügyminiszter azt mondta: a hét embert megsebesítő gázolásos merényletet ugyanúgy követték el, mint a barcelonait. Azt nem árulta el, hogy a hatóságok mi alapján látnak kapcsolatot a két eset között. A helyi média szerint a cambrilsi gázolók nekihajtottak egy rendőrautónak is, amellett, hogy járókelőket gázoltak el.

Hajtóvadászat a feltételezett tettesért 

Nagy erőkkel keresi a rendőrség Moussa Oukabirt, aki testvére nevére bérelte a barcelonai terrortámadáshoz használt furgont. A rendőrség korábban közzétett egy képet Driss Oukabirról, mivel úgy gondolták, ő bérelte azt a kisbuszt, amivel a csütörtök délután történt merénylet után el akartak menekülni a támadók. A járműben a marokkói származású férfi útlevelét találták meg, Driss azonban később ünként jelentkezett a rendőrfőkapitányságon, ahol azt állította, hogy öccse, Moussa Oukabir lopta el az iratait.

A rendőrség jelenleg a 17 éves fiatal megtalálására összpontosít - írja a Daily Mail. Mint kiderült, Moussa nagyon aktív volt a közösségi médiában, és nem is leplezte a nem muszlimok iránti gyűlöletét: "Ha én lennék a világ királya, első intézkedésem az lenne, hogy megöljem a hitetleneket" - írta egyik bejegyzésében.

A hatóságok egyelőre nem tudják, hogy Driss valóban részt vett-e a merényletben, vagy öccse felhasználta személyes dokumentumait. Moussa Oukabir Facebook-oldalán azt állította, hogy Ibizán született, Ripollban él, a Barcelonai Egyetemen tanul, és a Coca-Colának dolgozik, ám az adatok hitelessége megkérdőjelezhető.

Részvét és együttérzés 

Mariano Rajoy spanyol kormányfő Twitter-üzenetében együttérzéséről biztosította a halálos áldozatok hozzátartozóit és a sérülteket, valamint hozzátette, hogy folyamatos kapcsolatban van az illetékes hatóságokkal. "A legfontosabb: a sebesültek ellátása a Las Ramblas-on és a biztonsági erők munkájának megkönnyítése" - fogalmazott a spanyol miniszterelnök. 

Európa és az Egyesült Államok egyaránt támogatásáról biztosította Spanyolországot a barcelonai merénylet nyomán. 

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke közleményt adott ki, miszerint mélységesen lesújtották és elszomorították a történtek. Mint írta, Brüsszel készen áll minden szükséges segítséget megadni a helyi hatóságoknak, ugyanakkor hangsúlyozta: "soha nem fogjuk hagyni, hogy megfélemlítsenek az ilyen barbár cselekedetek".

Donald Trump amerikai elnök, akit folyamatosan tájékoztatnak a barcelonai helyzetről, Twitter-üzenetben ítélte el a terrortámadást, és közölte: bármit megtesznek, hogy segítséget nyújtsanak.

Vlagyimir Putyin orosz elnök határozottan elítélte "a kegyetlen és cinikus bűncselekményt", s "az egész nemzetközi közösségnek a terrorizmus erői elleni erőfeszítései tényleges egyesítését" szorgalmazta - tudatta a Kreml sajtószolgálata.

Klaus Johannis államelnök is határozottan elítélte a terrortámadást,  és őszinte részvétét fejezte ki az áldozatok családjainak. “Együttérzünk Spanyolországgal." - írta az államfő a Twitteren.  Sajnálatának adott hangot úgyszintén a tragédia miatt Mihai Tudose miniszterelnök, aki hozzátette, hogy a román hatóságok rendkívüli figyelemmel követik a fejleményeket. 

" Románia madridi nagykövetségén válságközpontot hoztunk létre, Románia barcelonai konzulátusa folyamatosan kapcsolatban van a helyi hatóságokkal. Részvétünket fejezzük ki az áldozatok családjainak és a Barcelonában élőknek!" - írta Tudose Facebook-bejegyzésében. 

Orbán Viktor magyar miniszterelnök kondoleáló táviratot küldött Mariano Rajoy spanyol kormányfőnek a barcelonai merénylet kapcsán - tájékoztatta Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke pénteken az MTI-t. A kormányfő leszögezte: "ez a szörnyű támadás megerősíti azon meggyőződésünket, hogy az előttünk álló időszak legfontosabb feladata Európa és az európai emberek biztonságának helyreállítása". "Biztosíthatom, hogy kormányom továbbra is minden rendelkezésére álló eszközzel támogatni fogja közös küzdelmünket az Európát sújtó terrorista támadásokkal szemben" - zárta táviratát.

A barcelonai önkormányzat szerint péntek délben mintegy 100 ezer ember vett részt a város szívében található Catalunya téren tartott megemlékezésen, amelyen a résztvevők egyperces néma csenddel emlékeztek a barcelonai és cambrilsi merényletek áldozataira. Közel 30 ezer ember a téren, további 70 ezer ember a környező utcákban emlékezett meg hallgatásával az áldozatokról. A résztvevők között volt VI. Fülöp király és Mariano Rajoy miniszterelnök is. Spanyolországban nemzeti gyászt hirdettek.

Spöttle: a támadásnak lehet folytatása 

A sikeres támadásnak lehet folytatása - mondta a 13 halálos áldozatot követelő barcelonai terrorakcióval kapcsolatban Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatornán péntek reggel. Pozitív, hogy az elkövetők többségét "semlegesítették", "de sok ilyen őrült van még" - jegyezte meg. Georg Spöttle szerint a komolyan megszervezett csütörtök délutáni támadás a meglepetés erejével hatott. Európában sokfelé hozzá kell szokni a terrorfenyegetéshez, Londontól Rómáig számos metropolisban már a városképhez tartoznak a terrorelhárítók és a páncélozott járművek - jelezte.