Templomot, s ne iskolát!

Templomot, s ne iskolát!
Valamiért mostanában mifelénk a hozzánemértés, alkalmatlanság elengedhetetlen kritérium a különböző posztok betöltéséhez. Az, hogy az ember nézetei, tapasztalata, felkészültsége kívánni valót hagyjon maga után, és álljon némiképp ellentmondásban a posztja által megköveteltekkel. Sokszor az az érzésem, hogy a nemzeti, profi, hivatásos labdarúgók helyett falábú szinkronúszó válogatottat küldünk a foci világbajnokságra is, mert ez így szokás, ez kritérium.

Ennek a „falábú szinkronúszó” kormánycsapatnak a tagja Ioan-Aurel Pop, aki a Román Akadémia elnöke, és nem mellesleg annak a Babeş–Bolyai Tudományegyetemnek a rektora, amely évről évre az ország legjobb felsőoktatási intézményének bizonyul.

Ioan-Aurel Popnak már voltak megkérdőjelezhető állításai, nézetei, ám legutóbbi kijelentését hallva komolyan felmerül bennem s kétely: vajon a rektor úr nem tévesztett-e véletlenül pályát? A tudományosság legfőbb irányítója, az ország vezető egyetemének feje vajon a megfelelő székben ül-e?

A Ziarul Lumina nemrég interjút készített a hazai tudományos tevékenység fő irányítójával, amelyben Pop kifejtette: azok a személyek, akik a kórházak és az iskolák építését a Nemzet Megváltásának Katedrálisával egy napon emlegetik, nem igazi keresztények.

– Nem keresztények, akik más intézményeket (iskolákat, kórházakat) előbbre valónak tartanak a templomnál. Azok nem tudják, hogy nem a testnek, hanem a léleknek az iskolája, egészsége a legfontosabb. A gyermekek kigyógyítása az ignoranciából vagy a test nyavalyáiból nem csupán az intézményesített állami oktatásban vagy az orvosok által a kórházakban történik, hanem elsősorban a templomokban – nyilatkozta Ioan-Aurel Pop.

Az akadémikus szerint a Nemzet Megváltásának Katedrálisa, amelynek idén kellene felépülnie Bukarestben, a román nemzet egységének szimbóluma, amely nem sért senkit, nem irányul senki ellen. A katedrális mindenkié, és csak szeretetet, jóságot jelent, amely az Istenbe vetett „igaz hit” dicsőségének is jelképe. Elismeri ennek a nemzetnek – nyilván a románnak – az összes gyermekét, függetlenül attól, hogyan imádkozik.

– Jelentéktelen dolgokkal foglalkozunk, tápláljuk a testünket, de az elménket nem; erkölcstől, a valóságtól, a szeretettől, az igazságtól és a jóságtól mentes világi dolgokba kapaszkodunk. Igenis, a katedrális a saját szent eszközeivel tesz a nép tanítása és egészségben való megtartása érdekében, akárcsak az iskolák és a kórházak a maguk világi eszközeivel. Ha ez a megvalósítás nem éri el a kívánt szintet, mi vagyunk az oka, a magunk kicsinyességével, békétlenségével és gyűlöletével, azzal a magatartással, amellyel lehurrogjuk az Urat.  A Hit és az Egyház mérlegelésre és megfontoltságra, jóra és az emberek iránti szeretetre hív. A mi katedrálisunk e kegyelemmel telt útkeresés szimbólumává válik – vallja a történész.

Úgy tűnik, az akadémia vezetője egy csapatban úszik Nicolae Hurduc kutatási és innovációs miniszterrel, a tudományosság másik „kiválóságával”, aki nemrég azt mondta: az ember nem a majomtól származik, az inkább elképzelhetőbb, hogy a jövőből jött. Talán tudnak ezek ketten valamit, s erre a tudásra a tudományt művelő társadalom többi része még nem érett meg, nem nőtt fel hozzá, s ezért helyezik a vallási nevelést és ismereteket a tudomány fölé. Remélem, valami jövőbeli sejtés miatt (vagy a mostani jövőből a múltba jutott, s onnan burjánzó ötletből indulva) vallja Pop akadémikus, hogy templomot, s ne iskolát…