Tăriceanu: nagyon jók a PSD javaslatai az igazságügyi és üzleti szféráért felelős tárcák élére

Tăriceanu: nagyon jók a PSD javaslatai az igazságügyi és üzleti szféráért felelős tárcák élére
Călin Popescu-Tăriceanu, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) társelnöke szerdán úgy nyilatkozott, hogy nagyon jók a Szociáldemokrata Párt (PSD) javaslatai az igazságügyi és üzleti szféráért felelős tárcák élére.

„Ülésezett a kormánykoalíció. Tárgyaltunk a kollégákkal a kinevezésekről, azonban mivel a PSD-nek vezetőségi ülése lesz, amiben elfogadják ezeket a javaslatokat, meg kell várniuk a politikai döntést és a kormányfő döntését, hogy megtudják a neveket. A bemutatott javaslatok nagyon jónak tűntek” – mondta az összesereglett újságíróknak a szenátus elnöke.

Azt azonban nem kívánta elárulni, hogy Tudorel Toader-e az igazságügyi miniszteri szék várományosa, mint azt egyes források „kiszivárogtatták”, ám úgy fogalmazott, nem lenne akadály, ha a következő miniszter nem a politikából érkezne.

„Jianu, aki lemondott, szintén nem volt pártkönyvvel rendelkező miniszter. Maradok a meggyőződésemmel, hogy egy politikai kormánynak kizárólag politikai miniszterei kell, hogy legyenek, de a PSD javaslata szerintem jó megoldást jelent a problémára, figyelembe véve a feszültségeket is, amelyek a nyilvános teret uralták, hogy ne mondjak politikai válságot, amin átmentünk. Úgy hiszem, hogy jó választás” – mondta Tăriceanu.

Arra a kérdésre, hogy mi volt az ő szerepe Tudorel Toader jelölésében, így válaszolt: „Kollégámmal (Daniel Constantin társelnök – szerk. megj.) együtt részei vagyunk a kormánykoalíciónak, tehát mindannyiunknak van szerepe”.