Tăriceanu: az Európai Bizottság részrehajló volt a román igazságszolgáltatás megítélésében
Vissza

Tăriceanu: az Európai Bizottság részrehajló volt a román igazságszolgáltatás megítélésében

Az Európai Bizottságot részrehajlással és elfogultsággal vádolta meg pénteken Călin Popescu Tăriceanu, a szenátus elnöke, aki szerint Brüsszel elfogadta, hogy kizárólag a korrupcióellenes ügyészség és a titkosszolgálat "titokzatos" együttműködése nyomán kapjon "torz tájékoztatást" a román igazságszolgáltatás helyzetéről.

Tăriceanu az európai szenátusok egyesületének bukaresti tanácskozásán mondott beszédében bírálta a brüsszeli végrehajtó testületet. Mint mondta, az indokolatlanul sok lehallgatás, valamint a korrupcióellenes ügyészség és a román belföldi hírszerzés alkotmányellenes együttműködése eltérítették a romániai korrupcióellenes küzdelmet. Úgy vélte, az Európai Bizottság - amely 2007 óta figyelemmel kíséri a románigazságszolgáltatás reformját - szinte kizárólag az erőszakszervek információi és bizonyos médiumokban, valamint nyomásgyakorló érdekcsoportok körében kirajzolt torz kép alapján készítette el az éves jelentését Romániáról.

Hangsúlyozta: még mindig várják az Európai Bizottság részéről, hogy állást foglaljon azokról a kényelmetlen igazságokról, amelyek felszínre kerültek az elmúlt időszakban, és magyarázza meg Brüsszel, miért mellőzte rendszeresen a figyelmeztetéseket a DNA és a hírszerzés által elkövetett súlyos visszaélésekről - hangoztatta a szenátus elnöke.

Tăriceanu szerint az EU-csatlakozás után Romániában ahhoz hasonló elnyomó rendszert hoztak létre, mint az 1950-es években, és ennek a "sztálini gyökerekkel rendelkező elnyomó rendszernek" a léte ma már megcáfolhatatlan, amit szerinte igazolnak a jogtalan letartóztatások, a megbilincselt gyanúsítottak megsétáltatása a televízió kamerái előtt, valamint az előzetes nyomozati eljárásban levő ügyekről szóló információk kiszivárogtatása.

Tăriceanu szerint az ártatlanság vélelmét eltörölték Romániában, a bírákra pedig folyamatosan nyomást gyakorolnak, hogy olyan ítéleteket hozzanak, amelyeket a korrupcióellenes ügyészség a titkosszolgálat parancsára kért. Rámutatott: az ügyészség és a hírszerzés alkotta rendszer azt hitte sokáig, hogy legyőzhetetlen, hiszen az Európai Bizottság támogatását is élvezte.

Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke élesen bírálta Tăriceanut, aki - mint mondta - súlyos károkat okozott Romániának az európai intézmények bírálásával. Orban szerint Tăriceanu nyíltan Európa-ellenes projektet támogat és Románia európai érdekeivel ellentétes csoportosulás szócsövévé vált. Dan Barna, a Mentsétek meg Romániát (USR) ellenzéki párt elnöke szerint a házelnök " az illiberalizmus terjesztésében Orbán Viktor testvérévé vált".

 


EZ ÉRDEKELHETI
BELPOL ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Elindul Barcelona polgármesteri ...
Tokióban mutatják be először Pálfi ...
Mobilalkalmazással segítik a ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ