Támogatja Románia OECD-tagságát Magyarország

Meleşcanu köszönetet mondott

Támogatja Románia OECD-tagságát Magyarország
Teodor Meleşcanu külügyminisztert Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter tájékoztatta arról, hogy Magyarország támogatja Románia tagjelöltségét a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetben (OECD).

„A román külügyminisztériumot a magyar külügyi és kereskedelmi minisztérium arról tájékoztatta, hogy Magyarország támogatja országunk jelöltségét a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetben (OECD). Megjegyezzük, hogy a csatlakozási tárgyalásokban való részvételre megnevezett jelöltek névsora a mai, 2017. szeptember 25-ei, vagy egy későbbi OECD-tanácsülés tárgyát képezhetik” – tájékoztat a román külügy.

Magyarország korábban úgy foglalt állást, hogy nem támogatja Románia OECD-tagságát.

„A román diplomáciának az elmúlt időszakban tett specifikus intézkedéseinek, amelyek a szervezet és annak struktúráival folytatott tartalmas párbeszéd felé irányultak, éppen az volt a célja, hogy ismertté tegye Romániának azokat a döntő érveit, amelyek az országunk tagjelöltségének támogatásával kapcsolatos konszenzust segíthették elő a szervezet tagjai között” – fogalmaz a külügyminisztérium közleménye.

Az MTI szerint megköszönte Teodor Meleşcanu roman külügyminiszter a magyar kormánynak, hogy megadja a támogatást Románia OECD-tagságához. Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter - aki Hanoiban tartózkodik az Orbán Viktor miniszterelnök vezette magyar küldöttség tagjaként - elmondta azt is: Teodor Meleşcanu ismét arról biztosította őt, a román kormány mindent megtesz azért, hogy a marosvásárhelyi iskolaügy minél előbb megnyugtató módon rendeződjön.Szijjártó Péter szombaton közölte az MTI-vel, hogy Magyarország támogatja Románia felvételét a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetbe (OECD), miután Liviu Dragnea, a PSD elnöke ígéretet tett a marosvásárhelyi iskolahelyzet megoldására. A pártvezető telefonon egyeztetett Orbán Viktor miniszterelnökkel, a Fidesz elnökével, ennek során tett ígéretet Liviu Dragnea a helyzet megoldására - közölte akkor a külgazdasági és külügyminiszter, jelezve: a döntésről konzultáltak Kelemen Hunorral, az RMDSZ elnökével is.Mint ismeretes, a Maros megyei tanfelügyelőség szeptember elején felfüggesztette a marosvásárhelyi magyar tannyelvű katolikus iskola működését. Az intézkedés következtében a magyar kormány bejelentette, a tanintézet jogi státusának megszűnte miatt vétót emel Románia OECD-csatlakozása ellen.