A felhívást a kormányzó alakulatok, a kereszténydemokrata CDU/CSU és a szociáldemokrata SPD kezdeményezte. Vincze Loránt európai parlamenti képviselő, a határozat ötletét megfogalmazó FUEN elnöke szerint a Bundestag döntése a legjobbkor érkezett.
A dokumentum kijelenti, hogy Európában sajnos a kisebbségek védelme és támogatása még mindig nem számít magától értetődőnek, ezért tartják fontosnak, hogy a Bundestag és a német kormány támogassa az első olyan kezdeményezést, amely átfogó jogi keretet biztosítana a nemzeti kisebbségek védelmére és megerősítésére az Európai Unió (EU) szintjén. Alapvető fontosságú, hogy az Európai Bizottság, az Európai Parlament, valamint az Európai Unió Tanácsa intézményi szinten foglalkozzon a kisebbségek védelmével, és hogy a nemzeti kisebbségek jogainak védelmét rögzítsék az EU jogi kereteiben – szögezi le a határozat.